Az ökológiai lábnyomról
A greenfo.hu cikkében körbejárja, hogy mit kell tudni a környezetvédõ berkekben gyakran használt kifejezésrõl. [Bajomi Bálint, greenfo.hu. Fotó: wikipedia.org]
Bevezetés
A világ bruttó termelésével mért gazdasági tevékenység évente négy százalékkal nő – ez azt jelenti, hogy 18 évente megkétszereződik. Ennek egyik mozgatórugója a világ népességének növekedése: míg 1950-ben 2,5 milliárd ember élt a Földön, jelenleg már 6,7 milliárdnál is többen vagyunk. Közben a fejenkénti energia- és anyagfogyasztás is növekszik.
Mindez növekvő nyomást jelent a természeti környezetre, ugyanakkor a Föld erőforrásai végesek. Könnyen belátható, hogy a környezetre nehezedő terhelést nem lehet a végtelenségig növelni, hiszen a Föld véges méretű, és erőforrásai is végesek. A gazdaságot tehát egy fenntartható fejlődési pályára kell átállítani.
A természet számos készlettel és szolgáltatással lát el minket: többek között ételt, tiszta vizet, energiát, fát biztosít, elnyeli a hulladékainkat, biztosítja az éghajlat állandóságát és kikapcsolódást, lelki örömöt nyújt. Ha hosszú távon fenn akarjuk tartani az emberiség életét a Földön, ezen készleteket és szolgáltatásokat nem szabad gyorsabb ütemben használni, mint ahogy meg tudnak újulni. A hulladékokat pedig csak olyan ütemben szabad kibocsátanunk, amelyben még fel tudja dolgozni a természet.
Az ökológiai lábnyom szemléletesen fejezi ki környezeti terhelésünk mértékét; a fogalom segítségével jól lehet mérni és szemléltetni a természetre gyakorolt hatásunkat.
Mit jelent a kifejezés?
Az ökológiai lábnyom fogalmát egy kanadai ökológus, William Rees alkotta meg a hetvenes években, majd a ’90-es évek első felében Mathis Wackernagel-el közösen fejlesztette tovább A fogalom egy hektárban megadott értéket takar, melynek számítása során számba veszik egy adott embercsoport tevékenysége során felhasznált, illetve leadott energiát és anyagokat. A számítást elvégezve arra derül fény, hogy hány hektár föld és vízfelületre van szükség az adott folyamatok fenntartásához. Bármely régió gazdaságának – például a Föld egészének, vagy egy-egy országnak - kiszámítható az ökológiai lábnyoma, ezen túlmenően egyének, vállalatok, vagy akár nagy sportesemények környezeti hatását is fel lehet térképezni a módszerrel. A kereskedelemnek köszönhetően az emberek a Föld számos különböző területéről származó javakat és szolgáltatásokat fogyasztanak, a lábnyomuk tehát ezen területek összessége, függetlenül a konkrét földrajzi elhelyezkedéstől.
A fogalom kutatási, illetve szemléltetési céllal egyaránt használható, így döntéshozók, környezeti aktivisták és tanárok egyaránt használják.
Az ökológiai lábnyomhoz kapcsolódik a biológiai kapacitás fogalma, ami azt takarja, hogy hány hektár biológiailag produktív terület – szántóföld, legelő, erdő és halászterület - áll rendelkezésre a Földön, vagy az adott országban, térségben.
Hogyan számítják az ökológiai lábnyomot?
Egy ország ökológiai lábnyomát a népességének mérete, egy átlagos lakójának fogyasztása, illetve a fogyasztott javak és szolgáltatások előállításának erőforrás-igénye határozza meg. Az emberi szükségeteket a következő kategóriákba sorolják be: élelmiszer, lakás, közlekedés és szállítás, fogyasztási javak, illetve szolgáltatások. Minden szükségletre megnézik, hogy a különböző típusú területekből hány hektárra van szükség a kielégítéséhez.
A következő terület-típusokat különböztetik meg:
- szántók (élelmet, állati takarmányt, rostanyagot és olajt biztosítanak);
- legelők (a legelő állatok húsát, bőrét, gyapját és tejét használja fel az ember);
- halászterületek (innen származnak az asztalunkra kerülő halak és tengeri állatok);
- erdők (fát, farostot, papíralapanyagot és tűzifát biztosítanak);
- szénnyelő földterület, pl. erdő (a felhasznált fosszilis tüzelőanyag - szén, földgáz és olaj- elégetése során kibocsátott szén-dioxid megkötéséhez szükséges);
-a nukleáris energia egyenértéke (azon terület, amely ugyanennyi energia fosszilis tüzelőanyagok elégetésével történő megtermelése során kibocsátott szén-dioxid megkötéséhez szükséges);
- beépített földfelszín, amelyet az infrastruktúra foglal el (utak, házak, vízierőművek stb.).
Túllövés
A hagyományos felfogás szerint a környezet, illetve az emberi társadalom és gazdaság ugyan kapcsolatban van egymással, de egymás mellett létező két rendszert alkot. Az ökológiai lábnyom-számítások, és egy új tudományos irányzat, az ökológiai közgazdaságtan alaptétele szerint viszont az emberi tevékenységek összessége a földi környezet egy alrendszerét képezi. Ebből következik, hogy a gazdaság méretét nem lehet a végtelenségig növelni, mert előbb-utóbb a növekedés a környezet korlátaiba ütközik.
Az emberiség létszámának növekedésével az egy főre jutó produktív földterület a század eleji öt hektárról 2003-ra 1,8 hektárra csökkent. Az egy emberre jutó átlagos ökológiai lábnyom viszont 2,2 hektárra növekedett, ami 0,4 hektárral meghaladta a rendelkezésre álló tényleges földterületet. (Az emberiség teljes ökológiai lábnyoma 14,1 milliárd hektár volt ebben az évben.) Az 1980-as évek vége óta egyfajta „túllövést” produkál az emberiség, mivel nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint a Föld biológiai kapacitása. 2003-ban már 25% volt ez a különbség. Tehát olyan ütemben használjuk a természet erőforrásait, amivel a természet regenerálódó képessége nem képes lépést tartani, így most már a természet által felhalmozott tőkét éljük fel. A természetre nehezedő növekvő nyomás az élőhelyek pusztulásához, leromlásához vezet, és a biológiai sokféleség vissza nem fordítható pusztítását eredményezi. Mindez az élőlények sokaságának és magának az emberiségnek a jövőjét, jólétét egyaránt veszélyezteti.
A növekvő ökológiai lábnyom különböző komponensei eltérő mértékben változnak. Leggyorsabban a fosszilis tüzelőanyagok szén-dioxid kibocsátása növekszik: 1961 és 2003 között több, mint kilencszeresére nőtt az értéke.
Nagy lábon élnek a gazdagok
2003-ban a Föld országai közül az Egyesült Arab Emírségekben volt a legnagyobb, majdnem 12 ha az egy lakosra jutó ökológiai lábnyom. Ha mindenki úgy élne, mint ezen ország lakói, több, mint 5 Földre lenne szükség a fogyasztásuk biztosítására. Az „élbolyban” az Amerikai Egyesült Államok következik 9,6 hektárral, nyomában harmadikként Finnországot találjuk (7,6 ha). A három legkisebb lábnyomú ország Banglades (0,5 ha), Szomália (0,4 ha) és Afganisztán (0,1 ha).
A legkisebb és legnagyobb lábnyomú országok között majdnem 120-szoros különbség van!
Azt, hogy a gazdagok jóval többet fogyasztanak és szennyeznek, mint a szegények, jól mutatja, hogy a nagy jövedelmű országok egy-egy lakosának lábnyoma átlagosan nyolcszor akkora, mint a kis jövedelműeké. A különbség növekvő tendenciát mutat: míg a gazdag országok lakosainak lábnyoma 1961 és 2003 között több, mint kétszeresére nőtt, addig a szegényeké csak kismértékben növekedett. A legnagyobb különbséget a szegények és gazdagok energia-lábnyoma mutatja. Ennek egyik oka, hogy az ember csak véges mennyiségű élelmiszert tud elfogyasztani, az energiafogyasztást viszont főként a fogyasztó fizetőképessége limitálja.
Korrekcióra van szükség
Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, 2050-ben az emberiség kétszer akkora ütemben fogja fogyasztani a Föld erőforrásait, mint ahogy azok újratermelődnek. Ez a túllövés nem csak a biológiai sokféleséget veszélyezteti, hanem károsítja az ökológiai rendszereket, és ezáltal azon funkciók is csorbát szenvednek, amelyek erőforrásokat és szolgáltatásokat biztosítanak az emberiségnek.
Magyarország
Egy átlagos magyar állampolgár ellátásához 2003-ban 3,5 hektárnyi földterületre volt szükség, kétszer annyira, mint amennyi a Föld biológiai kapacitásának egyenlő elosztása esetén jutna. Ha az egész Föld lakossága úgy élne, mint a magyar lakosság, két földgolyóra lenne szükség az emberiség kiszolgálásához.
Magyarországon az egy főre eső biológiai kapacitás csak 2 hektár, azaz fejenként másfél hektárral több területet veszünk igénybe, mint amennyit az ország területe lehetővé tenne.
1975 és 2003 között az ország lakosainak ökológiai lábnyoma 5%-al csökkent (javult), míg az ország biológiai kapacitása 22%-al csökkent, azaz romlott. Tehát csökkent a terhelésünk, ugyanakkor jóval nagyobb arányban csökkent az ország eltartóképessége.
Nemzetközi hálózat
A lábnyom-számításokat a 2003-ban alakult, amerikai központú Globális Lábnyom Hálózat (Global Footprint Network) végzi. 152 ország adatait dolgozták föl, 1961-től a jelenig. Egy nemzetközi hálózatot építettek ki, melyben öt kontinensen 75 partnerszervezettel dolgoznak közösen.
A WWF-el és a Zoological Society of London-al közösen kétévente kiadják az Élő Bolygó Jelentést (Living Planet Report), amely a Föld környezeti helyzetét tekinti át az ökológiai lábnyom és a biológiai sokféleséget leíró Élő Bolygó Mutató segítségével. A WWF-el együttműködve több földrészre, így Európára is készítették részletesebb jelentést, ezek innen tölthetők le.
A világ bruttó termelésével mért gazdasági tevékenység évente négy százalékkal nő – ez azt jelenti, hogy 18 évente megkétszereződik. Ennek egyik mozgatórugója a világ népességének növekedése: míg 1950-ben 2,5 milliárd ember élt a Földön, jelenleg már 6,7 milliárdnál is többen vagyunk. Közben a fejenkénti energia- és anyagfogyasztás is növekszik. Mindez növekvő nyomást jelent a természeti környezetre, ugyanakkor a Föld erőforrásai végesek. Könnyen belátható, hogy a környezetre nehezedő terhelést nem lehet a végtelenségig növelni, hiszen a Föld véges méretű, és erőforrásai is végesek. A gazdaságot tehát egy fenntartható fejlődési pályára kell átállítani.
A természet számos készlettel és szolgáltatással lát el minket: többek között ételt, tiszta vizet, energiát, fát biztosít, elnyeli a hulladékainkat, biztosítja az éghajlat állandóságát és kikapcsolódást, lelki örömöt nyújt. Ha hosszú távon fenn akarjuk tartani az emberiség életét a Földön, ezen készleteket és szolgáltatásokat nem szabad gyorsabb ütemben használni, mint ahogy meg tudnak újulni. A hulladékokat pedig csak olyan ütemben szabad kibocsátanunk, amelyben még fel tudja dolgozni a természet.
Az ökológiai lábnyom szemléletesen fejezi ki környezeti terhelésünk mértékét; a fogalom segítségével jól lehet mérni és szemléltetni a természetre gyakorolt hatásunkat.
Mit jelent a kifejezés?
Az ökológiai lábnyom fogalmát egy kanadai ökológus, William Rees alkotta meg a hetvenes években, majd a ’90-es évek első felében Mathis Wackernagel-el közösen fejlesztette tovább A fogalom egy hektárban megadott értéket takar, melynek számítása során számba veszik egy adott embercsoport tevékenysége során felhasznált, illetve leadott energiát és anyagokat. A számítást elvégezve arra derül fény, hogy hány hektár föld és vízfelületre van szükség az adott folyamatok fenntartásához. Bármely régió gazdaságának – például a Föld egészének, vagy egy-egy országnak - kiszámítható az ökológiai lábnyoma, ezen túlmenően egyének, vállalatok, vagy akár nagy sportesemények környezeti hatását is fel lehet térképezni a módszerrel. A kereskedelemnek köszönhetően az emberek a Föld számos különböző területéről származó javakat és szolgáltatásokat fogyasztanak, a lábnyomuk tehát ezen területek összessége, függetlenül a konkrét földrajzi elhelyezkedéstől.
A fogalom kutatási, illetve szemléltetési céllal egyaránt használható, így döntéshozók, környezeti aktivisták és tanárok egyaránt használják.
Az ökológiai lábnyomhoz kapcsolódik a biológiai kapacitás fogalma, ami azt takarja, hogy hány hektár biológiailag produktív terület – szántóföld, legelő, erdő és halászterület - áll rendelkezésre a Földön, vagy az adott országban, térségben.
Hogyan számítják az ökológiai lábnyomot?
Egy ország ökológiai lábnyomát a népességének mérete, egy átlagos lakójának fogyasztása, illetve a fogyasztott javak és szolgáltatások előállításának erőforrás-igénye határozza meg. Az emberi szükségeteket a következő kategóriákba sorolják be: élelmiszer, lakás, közlekedés és szállítás, fogyasztási javak, illetve szolgáltatások. Minden szükségletre megnézik, hogy a különböző típusú területekből hány hektárra van szükség a kielégítéséhez.
A következő terület-típusokat különböztetik meg:
- szántók (élelmet, állati takarmányt, rostanyagot és olajt biztosítanak);
- legelők (a legelő állatok húsát, bőrét, gyapját és tejét használja fel az ember);
- halászterületek (innen származnak az asztalunkra kerülő halak és tengeri állatok);
- erdők (fát, farostot, papíralapanyagot és tűzifát biztosítanak);
- szénnyelő földterület, pl. erdő (a felhasznált fosszilis tüzelőanyag - szén, földgáz és olaj- elégetése során kibocsátott szén-dioxid megkötéséhez szükséges);
-a nukleáris energia egyenértéke (azon terület, amely ugyanennyi energia fosszilis tüzelőanyagok elégetésével történő megtermelése során kibocsátott szén-dioxid megkötéséhez szükséges);
- beépített földfelszín, amelyet az infrastruktúra foglal el (utak, házak, vízierőművek stb.).
Túllövés
A hagyományos felfogás szerint a környezet, illetve az emberi társadalom és gazdaság ugyan kapcsolatban van egymással, de egymás mellett létező két rendszert alkot. Az ökológiai lábnyom-számítások, és egy új tudományos irányzat, az ökológiai közgazdaságtan alaptétele szerint viszont az emberi tevékenységek összessége a földi környezet egy alrendszerét képezi. Ebből következik, hogy a gazdaság méretét nem lehet a végtelenségig növelni, mert előbb-utóbb a növekedés a környezet korlátaiba ütközik.
Az emberiség létszámának növekedésével az egy főre jutó produktív földterület a század eleji öt hektárról 2003-ra 1,8 hektárra csökkent. Az egy emberre jutó átlagos ökológiai lábnyom viszont 2,2 hektárra növekedett, ami 0,4 hektárral meghaladta a rendelkezésre álló tényleges földterületet. (Az emberiség teljes ökológiai lábnyoma 14,1 milliárd hektár volt ebben az évben.) Az 1980-as évek vége óta egyfajta „túllövést” produkál az emberiség, mivel nagyobb az ökológiai lábnyoma, mint a Föld biológiai kapacitása. 2003-ban már 25% volt ez a különbség. Tehát olyan ütemben használjuk a természet erőforrásait, amivel a természet regenerálódó képessége nem képes lépést tartani, így most már a természet által felhalmozott tőkét éljük fel. A természetre nehezedő növekvő nyomás az élőhelyek pusztulásához, leromlásához vezet, és a biológiai sokféleség vissza nem fordítható pusztítását eredményezi. Mindez az élőlények sokaságának és magának az emberiségnek a jövőjét, jólétét egyaránt veszélyezteti.
A növekvő ökológiai lábnyom különböző komponensei eltérő mértékben változnak. Leggyorsabban a fosszilis tüzelőanyagok szén-dioxid kibocsátása növekszik: 1961 és 2003 között több, mint kilencszeresére nőtt az értéke.
Nagy lábon élnek a gazdagok
2003-ban a Föld országai közül az Egyesült Arab Emírségekben volt a legnagyobb, majdnem 12 ha az egy lakosra jutó ökológiai lábnyom. Ha mindenki úgy élne, mint ezen ország lakói, több, mint 5 Földre lenne szükség a fogyasztásuk biztosítására. Az „élbolyban” az Amerikai Egyesült Államok következik 9,6 hektárral, nyomában harmadikként Finnországot találjuk (7,6 ha). A három legkisebb lábnyomú ország Banglades (0,5 ha), Szomália (0,4 ha) és Afganisztán (0,1 ha).
A legkisebb és legnagyobb lábnyomú országok között majdnem 120-szoros különbség van!
Azt, hogy a gazdagok jóval többet fogyasztanak és szennyeznek, mint a szegények, jól mutatja, hogy a nagy jövedelmű országok egy-egy lakosának lábnyoma átlagosan nyolcszor akkora, mint a kis jövedelműeké. A különbség növekvő tendenciát mutat: míg a gazdag országok lakosainak lábnyoma 1961 és 2003 között több, mint kétszeresére nőtt, addig a szegényeké csak kismértékben növekedett. A legnagyobb különbséget a szegények és gazdagok energia-lábnyoma mutatja. Ennek egyik oka, hogy az ember csak véges mennyiségű élelmiszert tud elfogyasztani, az energiafogyasztást viszont főként a fogyasztó fizetőképessége limitálja.
Korrekcióra van szükség
Ha a jelenlegi trendek folytatódnak, 2050-ben az emberiség kétszer akkora ütemben fogja fogyasztani a Föld erőforrásait, mint ahogy azok újratermelődnek. Ez a túllövés nem csak a biológiai sokféleséget veszélyezteti, hanem károsítja az ökológiai rendszereket, és ezáltal azon funkciók is csorbát szenvednek, amelyek erőforrásokat és szolgáltatásokat biztosítanak az emberiségnek.
Magyarország
Egy átlagos magyar állampolgár ellátásához 2003-ban 3,5 hektárnyi földterületre volt szükség, kétszer annyira, mint amennyi a Föld biológiai kapacitásának egyenlő elosztása esetén jutna. Ha az egész Föld lakossága úgy élne, mint a magyar lakosság, két földgolyóra lenne szükség az emberiség kiszolgálásához.
Magyarországon az egy főre eső biológiai kapacitás csak 2 hektár, azaz fejenként másfél hektárral több területet veszünk igénybe, mint amennyit az ország területe lehetővé tenne.
1975 és 2003 között az ország lakosainak ökológiai lábnyoma 5%-al csökkent (javult), míg az ország biológiai kapacitása 22%-al csökkent, azaz romlott. Tehát csökkent a terhelésünk, ugyanakkor jóval nagyobb arányban csökkent az ország eltartóképessége.
Nemzetközi hálózat
A lábnyom-számításokat a 2003-ban alakult, amerikai központú Globális Lábnyom Hálózat (Global Footprint Network) végzi. 152 ország adatait dolgozták föl, 1961-től a jelenig. Egy nemzetközi hálózatot építettek ki, melyben öt kontinensen 75 partnerszervezettel dolgoznak közösen.
A WWF-el és a Zoological Society of London-al közösen kétévente kiadják az Élő Bolygó Jelentést (Living Planet Report), amely a Föld környezeti helyzetét tekinti át az ökológiai lábnyom és a biológiai sokféleséget leíró Élő Bolygó Mutató segítségével. A WWF-el együttműködve több földrészre, így Európára is készítették részletesebb jelentést, ezek innen tölthetők le.