Az Év Adományozottja a győri REFLEX Környezetvédő Egyesület !
Bombera Krisztina, a TV2 mûsorvezetõje adta át az Ökotárs Alapítvány által alapított "Az Év Adományozottja" díjat. Az elismerést idén a HuMusz tagszervezete, a gyõri REFLEX Környezetvédõ Egyesület vehette át! Gratulálunk!
A civil nonprofit szféra elismert képviselője, az Ökotárs Alapítvány
hat év után ismét átadta „Az Év Adományozottja” díjat. Az alapítvány
kuratóriumának döntése értelmében a díjat a győri REFLEX Környezetvédő
Egyesület vehette át. A környezetvédő szervezet 2004-ben nyújtott
tevékenységével, valamint a szervezet részére folyósított adományok
nyílt, átlátható felhasználásával érdemelte ki az Ökotárs elismerését.
Az Ökotárs Alapítvány igazgatója, Foltányi Zsuzsa elmondta: az Ökotárs megalakulása óta küldetésüknek tekintik, hogy segítsék a civil mozgalmak és a többi szektor közötti együttműködések létrejöttét, zavartalan működését. Az alapítvány adományozási programjának célja, hogy azon környezet- és természetvédő szervezetek programjait és kampányait támogassa, melyek megbízható, átlátható módon használják fel az intézményi és magántámogatásokat. Az év adományozottja, vagyis a REFLEX Környezetvédő Egyesület az Ökotárs Alapítvány küldetésével, adományozói filozófiájával megegyező módon, tevékenyen részt vett az elmúlt években a győriek életminőségének javításában, a több ezer ember életét érintő azbesztmentesítési program elindításában és fenntartásában.
Dr. Kalas György, a REFLEX Környezetvédő Egyesület projektvezetője kiemelte: a REFLEX által felvállalt azbesztmentesítési tevékenység egyáltalán nem tekinthető marginális problémának, hiszen a felmérések szerint több mit tízezer család él a régi, azbesztes technológiával felépített, életveszélyes házgyári lakásokban. Hozzátette: munkájuk során rengeteg nehézségbe és gyakran a döntéshozók érdektelenségébe ütköztek, így külön öröm számukra, hogy az azbesztmentesítési programjuk jelentőségét felismerve a civil szféra elismeri tevékenységüket.
Az Ökotárs Alapítvány az amerikai magánalapítványok által támogatott Környezeti Partnerség Közép-Európa Program (EPCE) magyar tagja. A szervezet 1994-ben vált önálló jogi személlyé. Céljai elérésében kezdetek óta alapvető eszköze a hatékony, rugalmas, gyors, megbízható rendszerben nyújtott adományozás, amellyel a hazai környezet- és természetvédő mozgalom erősödését, programjait, kampányait, akcióit segítik. Támogatják a mozgalom és a többi szektor együttműködését – elsősorban a civil mozgalom és az önkormányzatok közös akcióit.
Az Ökotárs Alapítvány 2003 óta a közép-kelet-európai nonprofit szektor felzárkóztatását elősegítő Trust for Civil Society in Central and Eastern Europe elnevezésű program egyik magyarországi vezetője, melynek során az Ökotárs Alapítvány a jogi-, szabályozási környezet átalakításának elősegítésével járul hozzá a hazai nonprofit szektor fenntarthatóságának növeléséhez.
A REFLEX Környezetvédő Egyesület 1987-ben alakult. Az egyesület tevékenysége főleg a légszennyezés, a közlekedés, kommunális hulladék, környezet-politikai szabályozás és ifjúsági környezeti nevelés témakörére koncentrálódik. A REFLEX Környezetvédő Egyesület az 1990-es évek közepe óta tevékenyen vesz részt az egészségkárosító hatásáról ismert azbeszt használatának visszaszorításában, a korábban alkalmazott azbesztalapú technológiák felszámolásában.
További információ:
Móra Veronika
igazgató-helyettes, Ökotárs Alapítvány
411-3500, [email protected]
www.okotars.hu
Forrás: greenfo