Az égetők salakja – a bykeri-történet
Az angliai Newcastle városában a Byker hulladékégetõ salakját rendszeresen gyalogösvényeknél, kiskertekben, és iskolai salakpályáknál használták fel. A tesztek kimutatták, hogy a salakban 9500 nanogramm I-TEQ/kg dioxin található, az ajánlott 5 nanogramm helyett...
Az égetők maradékanyagai, különösen annak pernyéje, fokozottan veszélyes, és éppen olyan gonddal szükséges kezelni, mint bármely más veszélyes hulladékot. Az égetők üzemeltetői és építői azonban, hogy az égetők veszélyességének látszatát csökkentsék, gyakran alulminősítik a salak veszélyességét. Némelyek eljutnak odáig, hogy a salakot, inert hulladéknak minősítik, amelyet útépítések alapjaként használnak fel. Végeredményként az égetők salakját jellemzően rosszul kezelik, ami komoly kockázatot jelent a közegészségre nézve. Számos országnak egyáltalán nincs érdemi szabályozása a hulladékégetők salakjára vonatkozóan. Olykor még a nyugat-európai államokban is szabályozatlan a kérdés, és így a közegészségügy védelme a civilekre marad. Erre példa a hírhedt byker-i eset.
Az angliai Newcastle városában a Byker hulladékégető salakját rendszeresen gyalogösvényeknél, kiskertekben, és iskolai salakpályáknál használták fel. Ezen gyakorlat biztonsága miatt aggódva, Val Barton, egy helyi lakos vezetésével létrehozták a CAT (Közösségek a Mérgező Anyagok Ellen) nevű független, környezetvédő civil szervezetet 1990-ben. A megszerzett információk alapján a szervezet vezetője megszervezte a salak kémiai vizsgálatát, ami miatt a Newcastle-i városi tanács rémhírterjesztőnek és pánikkeltőnek nevezte. A teszt eredmények azonban őt igazolták, kimutatva, hogy a salakban veszélyesen sok a dioxinok, az arzén, a higany, és az ólom mennyisége, ami jól mutatja a hatóságok, a közegészségügyi intézetek, a városi tanács és az égető nemtörődömségét és hanyagságát.
A helyi lakos által fizetett tesztek alapján, a Newcaste-i Egyetem, egy német cég segítségét kérte a hamburgi ERGO Laboratóriumoktól, az ügy tisztázására. A cég 23 helyen vett mintát a salakból, és amint az eredmények kezdtek nyilvánosságot kapni, a helyi hatóságok vezetői, így a Közegészségügyi Intézet, a Környezetvédelmi Hatóság helyi vezetője felmondták állásukat.
A tesztek kimutatták, hogy a salakban 9500 nanogramm I-TEQ/kg dioxin található, az ajánlott 5 nanogramm helyett. Valójában ez az egyik legmagasabb mért dioxin-koncentrációk közé tartozik. A nehézfémek mennyisége hasonlóan csillagászati volt. A higany 2406 százalékkal, a kadmium 785 százalékkal, az ólom 136%-kal volt magasabb, mint a normál háttérérték.
A helyi civilek arra törekszenek, hogy a salakot elszállítsák a lakott területekről. Habár a városi tanács szerint 44 helyre összesen 2 ezer tonna salakot helyeztek ki. A CAT és a helyi lakosok további 25 helyszínre derítettek fényt, ahová salakot helyzetek ki. Kiderült, hogy lovas iskolákba és farmokra is szállítottak a salakból, amit a tanács tisztviselői tagadtak.
Az esetet lezárni hivatott jelentésben is komoly problémák vannak. A jelentés szerint PCB-ket nem tartalmazott a salak, mert azok megsemmisültek az égetőben, holott ezek a szennyezőanyagok az égés során is keletkeznek. A Környezetvédelmi Hatóságok pedig csupán 1100 nanogram mennyiséget találtak egy kg salakban, ott ahol a független német szakemberek 2200 nanogramm PCB-t mutattak ki.
„A Blutcher-i kiskerteknél öt alaklommal jártak a környezetvédelmi hatóság emberei, ott ahol legmagasabb volt a dioxin-koncentráció. Azt állítják, nincs kockázat, mert nem tartanak házi állatokat azon a területen, noha bárki, ha kimegy arra a területre láthatja, hogy legalább 150 csirke szaladgál a salakon. A lakosok még ma is eszik ezeknek a tyúkoknak a tojásait, és fogadni mernék, hogy a vasárnapi ebédnél is ezekkel a csirkékkel találkoznák” - mondja Ralph Ryder a CAT tagja.
A Byker-i történet még ma sem zárult le véglegesen.
Fordította: Válaszúton Alapítvány, Zubor Kata
Forrás: Neil Tengri: Waste Incineration: A Dying Technology, GAIA, 2003
Az angliai Newcastle városában a Byker hulladékégető salakját rendszeresen gyalogösvényeknél, kiskertekben, és iskolai salakpályáknál használták fel. Ezen gyakorlat biztonsága miatt aggódva, Val Barton, egy helyi lakos vezetésével létrehozták a CAT (Közösségek a Mérgező Anyagok Ellen) nevű független, környezetvédő civil szervezetet 1990-ben. A megszerzett információk alapján a szervezet vezetője megszervezte a salak kémiai vizsgálatát, ami miatt a Newcastle-i városi tanács rémhírterjesztőnek és pánikkeltőnek nevezte. A teszt eredmények azonban őt igazolták, kimutatva, hogy a salakban veszélyesen sok a dioxinok, az arzén, a higany, és az ólom mennyisége, ami jól mutatja a hatóságok, a közegészségügyi intézetek, a városi tanács és az égető nemtörődömségét és hanyagságát.
A helyi lakos által fizetett tesztek alapján, a Newcaste-i Egyetem, egy német cég segítségét kérte a hamburgi ERGO Laboratóriumoktól, az ügy tisztázására. A cég 23 helyen vett mintát a salakból, és amint az eredmények kezdtek nyilvánosságot kapni, a helyi hatóságok vezetői, így a Közegészségügyi Intézet, a Környezetvédelmi Hatóság helyi vezetője felmondták állásukat.
A tesztek kimutatták, hogy a salakban 9500 nanogramm I-TEQ/kg dioxin található, az ajánlott 5 nanogramm helyett. Valójában ez az egyik legmagasabb mért dioxin-koncentrációk közé tartozik. A nehézfémek mennyisége hasonlóan csillagászati volt. A higany 2406 százalékkal, a kadmium 785 százalékkal, az ólom 136%-kal volt magasabb, mint a normál háttérérték.
A helyi civilek arra törekszenek, hogy a salakot elszállítsák a lakott területekről. Habár a városi tanács szerint 44 helyre összesen 2 ezer tonna salakot helyeztek ki. A CAT és a helyi lakosok további 25 helyszínre derítettek fényt, ahová salakot helyzetek ki. Kiderült, hogy lovas iskolákba és farmokra is szállítottak a salakból, amit a tanács tisztviselői tagadtak.
Az esetet lezárni hivatott jelentésben is komoly problémák vannak. A jelentés szerint PCB-ket nem tartalmazott a salak, mert azok megsemmisültek az égetőben, holott ezek a szennyezőanyagok az égés során is keletkeznek. A Környezetvédelmi Hatóságok pedig csupán 1100 nanogram mennyiséget találtak egy kg salakban, ott ahol a független német szakemberek 2200 nanogramm PCB-t mutattak ki.
„A Blutcher-i kiskerteknél öt alaklommal jártak a környezetvédelmi hatóság emberei, ott ahol legmagasabb volt a dioxin-koncentráció. Azt állítják, nincs kockázat, mert nem tartanak házi állatokat azon a területen, noha bárki, ha kimegy arra a területre láthatja, hogy legalább 150 csirke szaladgál a salakon. A lakosok még ma is eszik ezeknek a tyúkoknak a tojásait, és fogadni mernék, hogy a vasárnapi ebédnél is ezekkel a csirkékkel találkoznák” - mondja Ralph Ryder a CAT tagja.
A Byker-i történet még ma sem zárult le véglegesen.
Fordította: Válaszúton Alapítvány, Zubor Kata
Forrás: Neil Tengri: Waste Incineration: A Dying Technology, GAIA, 2003
