VI. TERMIK Tábor 2013

Időpont: 
hétfő, 2013, július 8 - 08:00 - szerda, 2013, július 17 - 16:00
Helyszín: 
Zemplén-hegység

A Magonc Alapítvány önkéntes csapata idén immár hatodik alkalommal rendezi meg országos, 10-14 éves gyermekeknek szóló nomád táborát, a TERMIK Tábort. 10 felejthetetlen napra várjuk a táborozókat egy csörgedező patakokkal határolt tisztásra, a Zemplén-hegységbe!

Célunk egy olyan program megvalósítása, ahol a táborozó gyermekek és a szervezők együttesen ismerhetik meg a táborhely környékének élővilágát, a helyi népszokásokat és mesterségeket, elsajátítják a tájékozódási ismereteket, valamint megtanulják hosszú távon is fenntartható módonhasznosítani a természeti adottságokat és erőforrásokat. Eközben pedig egy jól működő, összetartó, szociális közösséget alakítanak ki; barátokká válnak.

A táborban a résztvevők 10 fős „családokba” lesznek beosztva, ezek a családok (természetesen egy családfővel kiegészítve) járják végig délelőttönként forgószínpadszerűen a különböző programokat. Itt a gyermekek minden nap más és más kalandos, élményszerű, de ugyanakkor szakmai ismereteket is nyújtó foglalkozásokon vehetnek részt. A foglalkozások során a résztvevők testközelből ismerkedhetnek meg a tábort körülvevő élőlényekkel és egyéb természeti, kulturális kincsekkel.

A délután során kötetlenebb, de a délelőttiekhez hasonlóan színes és változatos elfoglaltságok várnak a táborozókra: a közösség összekovácsolódását segítő csapatépítő programok, játékos vetélkedők, vagy akár a teljes tábor népét bevonó nagy csapatjátékok. Napnyugtakor közös, tábortűz körüliénekléssel, mesehallgatással és színdarabbal zárjuk a tábor napjait.

Mivel minden szervező önkéntesen, azaz díjazás nélkül végzi munkáját, táborunkban nincs klasszikus értelemben vett „részvételi díj”. A 10 napos tábor során az étkezéshez, utazáshoz, közösfelszereléshez való hozzájárulás 2013-ban legalább 29 000 Ft.

Időpont: 2013. július 8-17.
Helyszín: Zemplén-hegység
Jelentkezési határidő: általános jelentkezés: 2013. március 31.
        pótjelentkezés: 2013. május 1. (maximum 10 fő!)
Korosztály: 10-14 év (egyéb esetben külön egyeztetés szükséges!)
Részvételi hozzájárulás: 29 000 Ft (utazással együtt)
Szállás: szabad ég alatt, saját sátrakba
Utazás: közösen Budapestről, vonattal

A táborról és a napi programokról részletes tájékoztatás, valamint online jelentkezési lehetőségtalálható megújult honlapunkon: www.termiktabor.hu

További információ: 
[email protected] Telefon:+36-20-469-0512 (Magonc Alapítvány) +36-20-504-5608 (Farkas Boglárka) +36-30-394-9038 (Mayer Márton)