Környezeti problémák a Kárpát-medencében II.

Időpont: 
péntek, 2012, november 30 - 08:00 - 22:00
Helyszín: 
Pécsi Tudományegyetem

A Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar, illetve a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar, a PTE TTK földtudományi doktori iskolával, a Kárpát-medencéért Nemzetközi Tudományos Ifjúsági Szövetséggel, valamint a Magyar Meteorológiai Társaság Pécsi Területi Csoportjával közös szervezésben 2012. november 30-án, pénteken „Környezeti problémák a Kárpát-medencében II.” – címmel nemzetközi konferenciát rendez.

Központi téma: a globális éghajlatváltozás -következmények és feladatok

Kapunyitás: 2012. november 30. (péntek); 8:00, H-7624 Pécs, Boszorkány út 2. (PMMIK)

A konferencia fővédnöke: Dr. Láng István akadémikus

Konferencia nyelve: magyar, angol

Konferencia célja:
Szeretnének lehetőséget és fórumot biztosítani határoktól függetlenül azoknak a Kárpát-medencében élő és tanuló hallgatóknak, fiatal és idősebb kutatóknak, akik felelősséget éreznek földrajzi régiónk környezeti problémáinak feltárásáért és megoldásáért, egy élhetőbb jövi kialakításáért.

A konferencián elhangzó tudományos előadások nyilvánosak, amelyekre tisztelettel várunk minden érdeklődőt!

Részvételi díjak: (A részvétel mindenki számára regisztráció köteles. Az előadók a 2., a 3. illetve a 4. regisztráció típusból választhatnak.)

  • 1. Típusú regisztráció: tartalmazza az előadásokon (plenáris + szekció) való részvétel lehetőségét, valamint a két kávészünetben történő fogyasztást. A részvétel térítésmentes.
  • 2. Típusú regisztráció: tartalmazza az előadásokon (plenáris + szekció) való részvétel lehetőségét, a két kávészünetben történi fogyasztást, az ebédet, a pezsgős díszvacsorát, valamint az esti szakmai fórumon való részvételt. Díja: 2500 Ft.
  • 3. Típusú regisztráció: tartalmazza az előadásokon (plenáris + szekció) való részvétel lehetőségét, a két kávészünetben történő fogyasztást, a konferencia napján az ebédet, a pezsgős díszvacsorát, az esti szakmai fórumon való részvételt, továbbá 1 éjszakára szállást (nov. 30. péntek) idegenforgalmi adóval. Díja: 6500 Ft.
  • 4. Típusú regisztráció: tartalmazza az előadásokon (plenáris + szekció) való részvétel lehetőségét, a két kávészünetben történő fogyasztást, a konferencia napján az ebédet, a pezsgős díszvacsorát, az esti szakmai fórumon való részvételt, továbbá 2 éjszakára szállást (nov. 29-30. csütörtök-péntek) idegenforgalmi adóval. Díja: 8500 Ft.

A szervező és előkészítő munka segítése, valamint az Ön zavartalan elhelyezése érdekében a kitöltött és aláírt regisztrációs lapot (melyet itt talál) a [email protected] e-mail címre, a regisztrációs díjat pedig a következő bankszámlaszámra (10024003-00282716-00000000) kérjük átutalni legkésőbb 2012. november 23-án éjfélig. A közlemény rovatba kérjük feltüntetni az alábbi kódot: 66025 T04, a konferencia rövid nevét: „KlímaKonf”, a regisztráló nevét majd a kért regisztráció típusának a számát. (Pl.: 66025 T04 KlímaKonf Szabó János 3)

A regisztrációs lap postai úton is eljuttatható a 7624 Pécs, Ifjúság u. 6. E/514.-es irodába

Program:

8:00-9:10: Regisztráció
PMMIK aula
9:15-10:00: Megnyitó (köszöntik, szervezet bemutatás)
„400-as” előadó
10:00-11:25: Plenáris előadások I. blokk (4 x 20 perc)
„400-as” előadó
11:25-11:45: Kávészünet +sajtótájékoztató és kiállítás bemutató
PMMIK aula (sajtóterem/aula)
11:45-13:15: Plenáris előadások II. blokk (4 x 20 perc)
„400-as” előadó
13:15-14:30: Ebéd
PMMIK „160-as” előadó (Monarchia Étterem)
14:30-15:45: Szekció előadások I. blokk (3 szekcióban 5x 15 perces előadások)
Szekciótermek
15:45-16:05:  Kávészünet és kiállítások
PMMIK aula
16:05-17:30: Szekció előadások II. blokk (3 szekcióban 5x 15 perces előadások)
Szekciótermek
17:30-18:00: Konferenciazárás
„160-as” előadó
18:00-19:30: Pezsgős díszvacsora
Monarchia Étterem
19:30-22:00: Szakmai fórum, (egyben nyílt KMNTISZ ülés)
Monarchia Étterem

A részletes program, ill. regisztrációs lapmegtekinthető itt

Megnyitó:
Kolossa Sándor – levezető elnök
A pécsi Kodály Zoltán Gimnázium Bartók Béla Leánykórusa – kultúrműsor

Beszédet mond:
Dr. Geresdi István, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának Dékánja
Dr. Bachmann Bálint, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Karának Dékánja
Dr. Szabó Marcel, az alapvető jogok biztosának a jövi nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese

Ezt követően:
Schmidt Petra doktorandusz (PTE) KMTISZ elnök, a KMNTISZ szövetség rövid bemutatása
Papp Viktória doktorandusz (NYME) KMTISZ alelnök, - kiállítók/szponzorok bemutatása

Plenáris előadók, előadások:
Dr. Szabó Marcel (Az alapvető jogok biztosának a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó helyettese): „A Kárpát-medence természeti értékeinek megóvása a jövő nemzedékek  számára, új Alaptörvényünk alapján”
Dr. Bartholy Judit (Klimatológus, ELTE Meteorológiai Tanszék vezetője) - "Éghajlati tendenciák, várható változások, extrémumok"
Dr. Szarka László (Főosztályvezető, egyetemi tanár, MTA Titkárság Kutatóintézeti Főosztály) - „Környezeti kulcskérdések”
Dr. Pálfai Imre (Vízgazdálkodási szakértő, Alsó-Tisza vidéki Vízügyi Igazgatóság, ny. szaktanácsadó) - „Vízháztartási szélsőségek a Kárpát-medencében”
Dr. Reith András (PTE PMMK Energiadesign Tanszék egyetemi adjunktusa, a Magyar Környezettudatos Építés Egyesület elnöke) - „Integrált tervezés – lehetőségek, eszközök, hatások”
Dr. Borhidi Attila (Botanikus-ökológus, PTE TTK egyetemi tanár) - „A klímaváltozás természeti és társadalmi kihívásai”
Dr. Páldy Anna (Főorvos, Országos Környezetegészségügyi Intézet főigazgató helyettes) - „Környezeti hatások – egészségi kockázatok”
Dr. Padányi József (mk. dandártábornok Nemzeti Közszolgálati Egyetem stratégiai és intézményfejlesztési rektor helyettes) - „Éghajlatváltozás, katonai biztonság és a katonák biztonsága”

Szekciók és szekcióvezetők:
1. Meteorológia-klimatológia
Dr. Geresdi István, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Dékánja
2. Mezigazdaság, hidrológia, talajtan
Dr. Lóczy Dénes, tanszékvezető egyetemi docens, Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar
3. Biológia, ökológia, erdőgazdálkodás
Dr. Keveiné Dr. Bárány Ilona Professzor emerita, tanszékvezető-helyettes egyetemi tanár, Szegedi Tudományegyetem Természettudományi és Informatika Kar
4.Műszaki tudományok, energetika
Dr. Bachmann Bálint, a Pécsi Tudományegyetem Pollack Mihály Műszaki és Informatikai Kar Dékánja
5.Államigazgatás, rendvédelem, katasztrófavédelem
Mácsai Antal, a Baranya Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Igazgatója
6.Vidékfejlesztés, társadalomtudomány, turizmus
Vallasek István, tudományos főkutató Sapientia Egyetem (Románia)
7.Fenntartható fejlődés, környezetvédelem, hulladékgazdálkodás
Dr. Szarka László, MTA Kutatóintézeti Főosztály vezető

Zárás:
Kolossa Sándor – levezető elnök
Vallasek István, tudományos főkutató Sapientia Egyetem (Románia)
Dr. Geresdi István, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Karának Dékánja
Kelemen József, a Közép-Európa Klub főtitkára
Schmidt Petra, doktorandusz (PTE) a KMNTISZ elnöke

A konferencián résztvevő kiállítók:
Természetfotó-kiállítás:
Verespatak, Múltja, Jelene, Jövője Képekben - című vándorkiállítás
Természetünk fotós szemmel - Válogatás az Országalbum és a Fotóvilág tagjainak munkáiból

A kiállításon megtekinthetik továbbá:
Gombor József festőművész munkái
Bisze Eszter - Üvegszobrok
Keglovics Róbert - Zöldség-gyümölcs faragások

További információ: 
Schmidt Petra doktorandusz (PTE), KMNTISZ elnök: +3630/9213102; BALOGH RÉKA doktorandusz (PTE), KMNTISZ tag: +3630/2787835; (PTE központi telefonszám: +3672/503-600, belső mellék: 24147) PAPP Viktória doktorandusz (NYME), KMNTISZ alelnök: +3630/8454976 E-mail: [email protected]