Gyereksziget minden hétvégén

gyerekszigetJúnius 2-tól immár harmadik alkalommal vehetik birtokba az apróságok óbudai Hajógyári szigetet: szombattól s hat héten át minden hétvégén a Matáv Gyerek Sziget ingyenes programjai várják a családokat. A családok körében már ismert és népszerű rendezvénysorozat hat hétvégén át, most is igazi program-kavalkádot ígér látogatóinak, a reggeltől késő estig tartó foglalkozásokon a totyogó csöppségektől, az idősebb testvéreken át az őket kísérő szülőkig minden korosztály megtalálhatja számára leginkább vonzó kikapcsolódást.



A programokban a hagyományoknak megfelelően többek között zenei, tánc- és kézműves foglalkozások, sportesemények és családi kalandjátékok szerepelnek majd, a színpadokon pedig a színi és bábelőadások, pantomimjátékok, koncertek, táncházak szórakoztatják a nagyérdeműt.
A Mutatványos Térre báb- és táncszínházak, bűvész-suli és számtalan játék csalogatja a vendégeket, míg a "Csináld magad!"-műhelyekben a kőépítéstől a zöldségfaragásig temérdek tevékenységet kipróbálhatnak a kisebb és nagyobb látogatók.
A világvándor, Marczi sátra minden hétvégén más-más tematikával várja a gyerekeket, akik a játékvezető drámatanárok, kézműves mesterek és játékos kedvű pedagógusok segítségével megismerkedhetnek az európai kultúra egy-egy szeletével.
Kint lesz a Matáv Gyerek Szigeten a Csodák palotája is, de lesz Bohóc és Cirkusztanoda és a babakocsis korosztálynak pedig Babaszoba a Gyermeklánc Alapítvány programjaival.
A sportprogramok közül - mint minden évben - idén is várhatóan az Extrém Park tarthat számot a legnagyobb érdeklődésre, a gumiasztal, görkoris programok, labdajátékok mellett sok más esemény gondoskodik majd látogatók megmozgatásáról.
A családi Kalandjátékok során ügyességben és gyorsaságban mérhetik össze képességeiket a versenyre nevező famíliák, a váltó- és sorversenyek mellett, számháború és akadálypálya várja a vállalkozó kedvűeket.
Az Állatsimogatóban a gyerekek szüleikkel együtt ismerkedhetnek a tanyasi életformával, barátkozhatnak kecskékkel, nyuszikkal, lovakkal vagy épp csüngőhasú fekete disznóval. A Fővárosi Állat és Növénykert állandó és időszakos programokkal lesz jelen a Matáv Gyerek Szigeten, ahol vasárnaponként szórakoztató állatbemutató lesz az állatkert lakóival.
A szervezők idén is gondoltak az idősebb korosztályra is: a Papa-mama megőrzőben kávéházi beszélgetésekre, közéleti személyiségekkel folytatott eszmecserére várják a hancúrozó csemetéiket kísérő felnőtteket.

részletes program megtekinthető:www.gyereksziget.hu

 

 

 

HuMuSz Sátor a Gyerekszigeten

Mi nem való a kukába?

A Humusz Sátorban megmutatjuk, mit tehetsz Te magad a környezet megóvása
érdekében.

"Nekünk magunknak kell
annak a változásnak lennünk,
amit a világban látni akarunk".
(Gandhi)
ujrahasznalo_kukavege_400


Ki szereti kivinni a szemetet? Ugye nem túl sokan. Ha Te sem szereted,
gyere el a Humusz sátorhoz és nézzük meg együtt, hogyan lehet csökkenteni
a szemét mennyiségét, hogy ne kelljen olyan gyakran a kukához szaladgálni
vele!

Találjuk ki együtt, hogy mi mindenre jók még a szemétbe szánt dolgok!
Készítsünk együtt ceruzatartót, vázát, mécsestartót, pénztárcát,
díszítsünk vászontáskát és még sok más érdekes és hasznos dolgot.
Kipróbálhatod a szelektív hulladékgyűjtést is és megtudhatod, mi készül a
különgyűjtött szemétből.

Ötletverseny a rendezvény minden napján
Mi mindenre lehet még használni a kukába szánt dolgokat? Rajzold, vagy írd
meg saját ötleteidet! A rendezvény végén a legügyesebbek ajándékot kapnak.