Belefulladunk a hulladékba?

1999. januárjában részt vettem Brüsszelben az Európai Unió Környezetvédelmi Bizottsága mellett működő Európai Környezetvédelmi Iroda (European Environmental Bureau-EEB) kétnapos értekezletén.

Napjaink pénz-kormányozta világában egyre élesebb a küzdelem a fogyasztók kegyeinek megnyeréséért, az új vásárlók meghódításáért. A semmitõl sem visszariadó multinacionális cégek agresszív stratégiájába az is beletartozik, hogy -- amelyik országban erre lehetõséget kapnak -- az oktatási intézményeket is felhasználják az új vásárlóerõ megnyerésére. A hazai csomagolóipar egyik nagyágyúja, a svéd érdekeltségú Tetra Pak sem vesztegeti az idejét. A cég oktatóbuszos "környezetvédelmi" programja azt a célt szolgálja, hogy a fiatalabb korosztályt a legérzékenyebb korban bombázza sajátosan megszûrt információkkal (l. KukaBúvár, 1997. õsz és tél).

A KukaBúvár hasábjain mindvégig tudósítottunk a Kengyelen létesíteni kívánt plazmaenergia pirolízis elvén működő veszélyeshulladék-megsemmisítőről, az első megkereséstől kezdve egészen a végkifejletig. A történet ugyanis azzal zárult, hogy a környezetvédelmi hatóság nem engedélyezte a beruházást.

http://www.zpok.hu/humusz/ "Hulladékátvevõk Magyarországon"

1998 tavaszán kutattam a szemét útját a Dunakanyarban. A fogyasztási hulladékok (néhány dicséretes próbálkozástól eltekintve) teljes egészének, sõt a termelési (ipari) hulladékok jó részének is(!) a kommunális szemétlerakók a végállomásai. Megdöbbentõ a hivatalos állami szervek nemtörõdömsége és a rendelkezésre álló információik pontatlansága.