A KukaBúvár 2003. tavaszi számában már írtunk a gumiabrocsok beremendi cementgyári égetésérõl. A DDC váci üzeme ennél sokkal tovább ment: 3 különbözõ — CEMIX, MUMIX, FARO fantázianevekkel illetett hulladékkoktél — klinkertermékhez igényelt összesen évi 78.800 tonna veszélyes- és nemveszélyeshulladék égetési engedélyt (összesen 53 különbözõ típusú hulladékra).

A nyár végén életbe lépõ, az építési és bontási hulladék kezelésének részletes szabályait taglaló rendelet (45/2004. BM-KvVM) véleményem szerint lassan fog a tervezõk fejében gondolkodásmód-változással is párosulni. Az új elõírás betartatására irányuló hatósági hiánypótlás-felszólításokkal már sztoriznak a felháborodott gyakorló építészek: „Még egy papír, amit ki kell tölteni, de mit írjak oda, és minek ez az egész?” – kérdi kollégám, s a válasz vagy a jogalkotói szándék csak homályosan dereng a joganyagban.

Az egész napos rendezvényre a délután közepén értem ki. A mûvház melletti gesztenyés kertben összesen öten voltunk: egy aludobozokat gyûjtõ cég képviselõje, az ökopannonos pultnál ácsingózók, egy fogkrémes cég által fizetett fogorvos és jómagam. Szóval, nagy agymosás maximum délelõtt lehetett, amikor állítólag iskolás csoportok is voltak.

De lássuk a történéseket. 1996. szeptember 20-án kézhez kaptam 1996. augusztus 2-i szakbizottsági ûlésrõl készûlt emlékeztetõt. Az alig több, mint egyoldalas emlékeztetõ utolsó bekezdésében összefoglalóan tárgyalja a napirenden lévõ pályázatok elõminõsítési eljárását, anélkûl, hogy az egyes pályázatokkal kapcsolatos véleményeket és a róluk történt szavazást kûlön-kûlön bemutatná.

A marcali Noszlopy Gáspár általános iskolában gyûjtenek alu- és vasdobozokat, PET-palackot, azok kupakjait külön, papírt és elemet. mindezt úgy, hogy a városban mûködnek szelektív gyûjtõpontok. Mindezt úgy, hogy a városban mûködnek szelektív gyûjtõpontok. Mégis miért hozzák a suliba a diákok a hulladékot? Petákért cserébe. Marcaliban a peták mára már fogalom, s persze fizetõeszköz is, az „árfolyama” pedig jobb, mint a forinté. Szóval, kemény valuta és motiváló eszköz.

Nemrégiben Budapest forgalmasabb villamosmegállóiban, a körúton és a város számos pontján gyönyörû rozsdamentes hulladékgyûjtõk jelentek meg. Három felé osztott belsõ tér és három bedobónyílás, alattuk felirat: papír, mûanyag, vegyes; és hatalmas reklámfelület. Következésképpen ez egy szelektív gyûjtõ, hurrá már ilyenünk is van. Szép darab csak a gyûjtés szempontjából nem túl informatív, nem így a reklámfelület terén. Mindez a Spanyol Magyar Reklám Kft. nagy csodája, áramlik hazánkba az ostobaság.

Azt nem tudom, hogy Szekszárdon mióta van szemétszállítási díj, de az elmúlt évtizedekben mindig volt. Amikor 1990-ben ebbe az egyszobás, 37 nm-es lakásba költöztem, akkor 48 Ft-ot fizettem egy hónapra. A kivetés alapja lényegében a lakás mérete, pontosabban a helyiségek száma volt.

Mûködik néhány szelektív gyûjtõsziget, melyek lakossági fogadtatása kedvezõ, aktívan használják annak ellenére, hogy a kommunális adóvá átalakított szemétdíj nem ösztönöz mennyiségi csökkentésre. A 12 gyûjtõhely forgalmát jellemzi a körülmény, miszerint a heti egy ürítést mára már duplázni kellett. Arányaiban sok flakon gyûlik s mivel a lakosság a kérés ellenére sem tapossa laposra, a könnyû, de terjedelmes „zsákmánnyal” hamar tele lesz a konténer.