Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Újrapapír papírhulladékért

Solymári program
Év: 
2001
Szám: 
Nyár
Szerző: 
Solymári Környezetvédõ Egyesület

Annak idején "kezdõ" környezetvédõ egyesületként azon gondolkodtunk, miként tudnánk szerény eszközökkel minél nagyobb jelentõségû munkát végezni. Pataktakarítással, ismeretterjesztõ elõadásokkal kezdtük, közben célul tûztük ki a szemléletformálást. Szerettük volna megértetni az emberekkel, hogy egyénenként is hozhatnak olyan apró döntéseket hétköznapjaik során, melyekkel segíthetnek a környezeten, alakíthatnak az õket körülvevõ világon, sõt, ezek a kis tettek a példamutatás révén valóban jelentõssé válhatnak. E gondolatok megfogalmazása közben jutottunk arra a következtetésre, hogy célunk megvalósításának egyik legjobb módja a szelektív hulladékgyûjtés és a hulladék mennyiségének csökkentése lenne.

Az elsõ papírgyûjtési akciónkat 1995. májusában hirdettük meg. A hagyományos begyûjtéssel szemben új módszerrel próbálkoztunk: a leadott papírhulladékért a résztvevõk nem pénzt kaptak, hanem a hozott mennyiség értékének megfelelõ ajándékot választhattak. A cserealap "kínálatában" kizárólag újrahasznosított vagy egyéb környezetkímélõ, környezettudatosságot formáló termékek szerepeltek: újrapapírból készült árucikkek (füzet, boríték, jegyzettömb, WC papír, zsebkendõ), a Föld Napja Alapítvány könyvei, növényi alapanyagú kozmetikumok, vászonszatyor, póló, társasjáték, stb. Az emberek örültek ennek a nem szokványos megoldásnak, és nagy hévvel keresgéltek a felsorakoztatott termékek között.

Már az elsõ alkalommal is nagy mennyiség gyûlt össze, és azóta is (évente kétszer) átlagosan 8-11 tonna papír kerül leadásra. Az ellenértékként szolgáló termékek köre évrõl évre szerencsésen tovább bõvül, és a már törzsvendégként üdvözölt emberek örömmel fedeznek fel egy-egy újdonságot, további ösztönzést kapva erre az össznépi "kincskeresésre". Aki újonnan talál rá erre a lehetõségre, többnyire örömmel vállalja, hogy ezen túl nem csak alkalomszerûen hozza el az éppen kukába szánt adagot, hanem rendszeresen gyûjti a papírt.

Minden rendezvényünkön -- mindig szombati nap -- alkalom nyílik a tapasztalatcserére, az éppen aktuális környezetvédelmi problémák megvitatására. Több nemzedék felsõ tagozatos ifjú ember nõtt ki már mellõlünk, akik eleinte egy kis ajándék kedvéért, késõbb önszántukból segíteni jöttek. Voltak pici gyerekek, akik egész évben gyûjtögetett müzlis dobozaikat hozták gondosan kötegelve, és boldogan vitték az érte járó jutalmat. Õk is visszajárók, mint az idõs néni, aki évrõl évre gurulós szatyorban, többször fordulva hozza a postaládájába dobált reklámújságokat, vagy a fiatal lány, aki hátizsákban cipeli hozzánk a papírt. Vannak olyanok is, akik az ellenértéket felajánlják a segítõ gyerekeknek, mondván, õk csak azért hozzák a papírt, hogy ne kerüljön a szemétre.

Évek óta állandó segítõtársaink vannak. Az óvoda a hátsó udvarán biztosítja számunkra a helyszínt, a Templom téri zöldséges pedig már hajnalban kihozza nélkülözhetetlen munkaeszközünket, a nagy mázsát. A kép persze csak távolról idilli. Sokáig kerestünk olyan papírátvevõt, aki biztos partnerünk az akcióban. Immáron harmadik alkalommal a KörnyezetBaráth Kft. veszi át az összegyûlt hulladékot s fizet érte azonnal. Sajnos, volt olyan vállalkozó (Fekete Trans) aki csak hetek múltán vitte el a "gyûjteményt" és mind a mai napig adósunk maradt 130 ezer forinttal.

Gond az is, hogy újrapapír füzeteket a szentendrei papírgyárban is már csak mutatóba találunk, így egy kicsit veszélybe került szemléletformáló munkánk. Hosszú ideje küzdünk a faluban a szelektív hulladékgyûjtés bevezetéséért. Tavaly a Rumpold Bicske Kft-vel kötött szerzõdést az Önkormányzat. Azt hittük, itt lesz végre a Kánaán, de örömünkbe üröm csúszott: egyre több bejelentés érkezett, hogy a helyiek által gondosan szétválogatott hulladékért jön a kukásautó, és egybeborogatva viszi el. Természetesen azonnal megrendült a bizalom, amit nagyon nehéz lesz újraéleszteni.