A mai pénzben kifejezett világban ki az, aki önként és dalolva csökkenti a hulladékát úgy, hogy ez közvetlen anyagi haszonnal nem jár számára? Maximum a „zöld lelkűek” vékony rétege. Több tényező is felmerül, amikor azt vizsgáljuk, hogy miért nincs meg a motiváció. Mielőtt belevágunk az elemzésbe, azért vegyük észre, mennyire megdöbbentő a fizetési hajlandóság hiánya (ti. a hulladékkezelőknek több milliárd forintos kintlévősége van) akkor, amikor egy kuka ürítési díja egy a tévés játékoknál használt emelt díjas sms szavazatunkkal megegyező összeg.

Az elmúlt évben számos közszolgáltató emelte meg a díját, amiért mindenki nagyon haragszik. Nyilván vannak ki nem mondott forprofit érdekek, amelyek persze egy közszolgáltatóval nehezen férnek össze, továbbá a felsejlő EU-támogatások miatt a rendszert jelentősen drágító erős túlvállalások, de mélyedjünk el magunkban is egy kicsit. Mennyibe kerül egy mobil előfizetés? És mennyit fizetünk a villanyért, a gázért, a vízért? Nagyságrendekkel többet. Ez az első probléma: az emberek fejében nincs a helyén a hulladékkezelés költsége. Már a fogalmakat is keverjük: nem szemétszállítási díjról van szó, hanem hulladékkezelési díjról, vagyis a szállításon túl minden más az elhelyezéssel kapcsolatos költségről is. A mostani díjak pont arra jók, hogy lerakják belőle a szemetet, mert az a legolcsóbb. Holott nem erre kéne haladnunk.

Sok településen a hulladékkezelési díjakat a kommunális adó vékája alá rejtik, amely többtényezős, így átláthatatlan mivolta miatt soha nem fogja tükrözni az egyes emberek igyekezetét a hulladékcsökkentésre. Ugyanez a helyzet a társasházi közös költség „jótékony” homályába vesző hulladékkezelési díjjal. Az emberek nem érzékelik, hogy valójában mennyibe kerül a szemétszállítás és -kezelés, azt meg pláne nem, hogy ha csökkentenék az általuk kibocsátott mennyiséget, az milyen konkrét megtakarítást eredményezne.

Aztán ott van a közegészségügyi előírás (16/2002. EüM rendelet) is, amely szerint a bomló szerves anyagot tartalmazó hulladékot nagyvárosias és kisvárosias lakóterületen hetente legalább kétszer, egyéb lakóterületen hetente legalább egyszer el kell szállítani. Ennek indokoltsága józan ésszel belátható, az viszont nem, hogy miért kell mindig ugyanannyit fizetni, ha mindig más mennyiséget termelünk, ne adj’ isten nem telik meg az a kuka, aminek az űrtartalma után fizetünk egységes díjat. Talán nem véletlen, hogy ezt a zöld ombudsman is alkotmányellenesnek értékelte.

El is érkeztünk az ún. differenciált szemétdíj problematikájához. Minden haladó szellemű hulladékos ügyekkel foglalkozó szereplő belátja, hogy a hulladékkezelési díjak átalány formájában való megközelítése nem működik. Másként kell összerakni, meghatározni a díjat: láthatóvá kell tenni, sőt jutalmazni a lakossági környezettudatosságot, ami egyébként szolgáltatói oldalon is haszonnal kell, hogy járjon. A hulladékkezelési díjat differenciálni kell a szerint, hogy milyen mennyiség termelődött. Aki kevesebbet termel, fizessen is kevesebbet. A másik szempont a hulladék fajtája: a vegyes hulladék jelenti a legnagyobb környezeti terhelést. Legyen annak az elszállíttatása a legdrágább, és minden tisztán gyűjtött, tehát gazdaságosan újrahasznosítható hulladék elszállítása – a zöldhulladék, a háznál szelektíven gyűjtött hulladék – kerüljön kevesebbe.

Egyre több helyen a keretek is megvannak erre. A 64/2008-as kormányrendelet teszi lehetővé a kéttényezős díjmegállapítást, amelynek két része az alapdíj és az ürítési díj. Mutatunk egy-két példát arra, hogy milyen rendszerek működnek itthon. Mert, hogy van már példánk is, lassan elkezdődik a szolgáltatók átállása.

Az ország észak-nyugati területén a Győr Nagytérségi Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás, - melyet 112 település hozott létre - megbízásából végzi a hulladékkezelési szolgáltatást a Győr-Szol Zrt. A települések között apró falvak és nagyváros egyaránt található, összesen 97.700 önálló ingatlanról (teljesítési helyről) van szó, ami impozáns, legalábbis a minta szempontjából. A rendszer üzemeltetésében 12 autóval gyűjtik a vegyes-, bio-, és maradék hulladékot, négy-négy autóval a csomagoló anyagok szelektív gyűjtését, valamint a kukamosást, továbbá három nagykonténeres gépjárművel a hulladékudvarokból többek között a nagydarabos hulladék elszállítását. A családi házaktól, valamint a három vagy annál kevesebb lakással rendelkező társasházaktól „két kannás” rendszerben gyűjtenek, minden teljesítési helyen a szolgáltató biztosít egy bio- és egy maradék (vagyis szervest nem tartalmazó) hulladéknak szánt edényzetet. A szerves hulladékot tartalmazó edényt a fenti rendelet miatt hetente egyszer kötelesek üríteni, a maradék hulladékosat viszont csak akkor kell kitenni, ha az valóban megtelt, alaphelyzetben kéthetente biztosítja a szolgáltató a maradékos edények ürítési lehetőségét. Egyébként a szerves anyagot tartalmazó hulladékok gyűjtésére szolgáló edényeket a szolgáltatás keretében évente négyszer kimossák. Kövecses Péter, a Győr-Szol Zrt. városgazdálkodási igazgatója, a hulladékgazdálkodási társulás megvalósítási egységének (PIU) vezetője elmondta, hogy „az idén január 1-től életbe lépő rendszerben az éves rendelkezésre állási díj hónapra eső részlete és az ürítések számától függő díj összege jelenik majd meg a havi számlán. Ha valaki a kétféle edény mellett, szelektíven gyűjt és igénybe veszi a térség mintegy 370 szelektív gyűjtőszigetének, illetve a 43 hulladékudvar egyikét, akkor egy család várhatóan havonta fogja megtölteni a 120 literes maradék hulladékos kukáját. Ezzel számolva 2.653 forintra jön ki a havi díj.” Fogadjuk el, hogy az összes többi közmű számlához képest ez egy vállalható összeg, igaz, tenni kell érte. A rendszer sikerének elengedhetetlen feltétele, hogy a gyűjtőszigetek és a hulladékudvarok ingyenesen rendelkezésre álljanak, vagyis, hogy legyen lehetőség a díjcsökkentésre, ha valaki úgy dönt. Kövecses Péter megnyugtatott, a korábbi Öttevény és Tét területén folytatott kísérleti projekt nem igazolta, hogy jelentősen növekedne az illegális lerakás, hiszen ha „ingyen leadhatják az udvarokon, akkor nincs miért a szántóföldre vinni a hulladékot.” Pozitív eredményeket várnak attól, hogy a hulladékudvarokon a lakossági veszélyes hulladék és a fásszárú növények mellett az építési-bontási hulladékot is fogadják.

A Győr-Szol Zrt. esetében a közszolgáltatási alapdíj kétharmadát az EU felé vállalt műszaki színvonal fenntartásához szükséges amortizációs költségek teszik ki. A nagytérségi társuláshoz a rendszert működtető Győr-Szol Zrt. éves szinten mintegy 500 millió forintot fizet be eszközfenntartási járulékként, ezért ha eszközigényük merül fel, akkor javaslatot nyújthatnak be a Társulási Tanácshoz a forrás elköltésére.

A rendszer állandó létesítményei között fő szerepe van a Győr-Sashegyi Hulladékkezelő Központnak, illetve a hatékonyabb logisztika érdekében két átrakóállomás is létesült. A szerves anyagot tartalmazó vegyes hulladékok mechanikai-biológiai kezelésen esnek át, amely több szolgáltató szerint nem kifizetődő. Kövecses Péter elmondta, hogy a begyűjtött, előkezelt, hasznosításra válogatott hulladék és a biohulladékból kinyert komposzt sorsát a piaci viszonyok fogják meghatározni.

RFID chip

Megkérdeztem Keszthelyi Dánielt is, a Bio-Pannónia Kft. vezetőjét is, hogy lássuk, az általuk lefedett Ráckeve és a környékbeli kilenc település, valamint Ercsi, Ráckeresztúr, Hatvan és Fehérgyarmat lakói – közel 20.000 gyűjtőedénnyel - hogyan boldogulnak a differenciált szemétdíjjal. A szolgáltató RFID alapú hulladékgyűjtési elszámolási rendszere 2009 januárja óta működik. „Első lépésként megkerestük az illetékes önkormányzatokat, mit szólnának ehhez az új elszámolási eljáráshoz, mely a szolgáltatás igénybevételével arányos díjfizetést helyezi előtérbe, illetve lehetőséget biztosít arra, hogy ösztönözve legyen a lakosság a szelektív hulladékgyűjtésre.” A javaslatot elfogadták, így a rendszer technikai feltételeinek megteremtése során minden edényzetre felszereltek egy RFID[1] címkét, és tájékoztató jelleggel vonalkóddal is ellátták a kukákat. A hulladékgyűjtő járművekre RFID olvasókat helyeztek. A cég biztosítja a heti rendelkezésre állást, ugyanakkor a heti egyszeri ürítés helyett annyi ürítést számláznak, amennyit az ügyfelük valóban igénybe vett. Keszthelyi Dániel szerint a jogszabályban előírt 40 százalékos alapdíj és 60 százalékos ürítéshez kötődő arány nem reális, ha fordítva lenne, akkor tükrözné a költségeket.

Leolvasó a kukásautón

A differenciált szemétdíjat lehetővé tevő rendszer beruházási igényéről érdeklődve a Keszthelyi Dániel elmondta, hogy a beruházást pályázati forrásból valósították meg a díjbeszedői rendszer kiépítésével együtt. A díjbeszedőik foglalkoznak a hulladékszállítási díjak, hátralékok behajtásával, melyet egy kézi számítógépen (PDA) futó számlázó rendszerrel támogatnak. A beruházás összköltsége így 18 millió forint volt. A jövővel kapcsolatban bizakodó, mert úgy tapasztalják, hogy egyre több települési önkormányzat számára bizonyul vonzónak a rendszer.

Arra a kérdésemre, hogy mennyiben függ a településmérettől a rendszer gazdaságossága ezt a választ kaptam a Bio-Pannónia vezetőjétől: „Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy először nagyobb települések csatlakoztak ehhez a rendszerhez, így szinte minden telephelyünkön van olyan terület, ahol ez a rendszer már működik. Nyilvánvaló, hogy a kis lélekszámú településeknél lassabb a valós megtérülés, ilyenkor gondolni kell már a szolgáltatási időszak terjedelmére is.” A hatalmas területet lefedő Győr-Szolnál érvényesül a méretgazdaságosság, így náluk nincs jelentősége annak, hogy kicsi vagy nagy a település.

Természetesen, mint minden rendszernek, ennek is vannak buktatói, még alig működik, de a szolgáltatónak résen kell lennie, hogy a visszaéléseket megakadályozza. Tervezik fényfüggönyök alkalmazását is, amellyel kiszűrhető az illegális hulladékok elhelyezése a hulladékgyűjtő járműveken. A tapasztalatok szerint azért jóval több a rendszer előnye, mint hátránya: a lakosokat elégedettséggel tölti el annak tudata, hogy hulladék mennyiségével arányosan fizetnek a szolgáltatásért. Valószínűleg az is hozzájárult a Bio-Pannónia sikeréhez, hogy minden egyes ingatlantulajdonost személyesen kerestek fel és magyarázták el az új elszámolási rendszert. Ez szolgáltatási területtől függően akár 3-4 hónapot is igénybe vett. Ráadásul, azóta a gyakorlat még egy előnyt hozott: elkeveredett, eltulajdonított kukákra is könnyűszerrel rá lehet lelni az azonosító segítségével.

A Dunanett Kft. Dunaújvárosban és további 20 településen végez közszolgáltatási tevékenységet. Tájékoztatásuk szerint a begyűjtés helye és a lerakó közötti átlagos távolság, amit autóik megtesznek 36 km. Dunaújvárosban 1997 óta működik a vonalkódos elszámolási rendszerük, de ma már összesen 16 településen, 19.400 háztartás esetében történik ürítésenként az elszámolás. A rendszerbe belépő ügyfelek egy vonalkódos matricát és egy hozzátartozó adatlapot kapnak. Minden ürítésnél ezzel a vonalkóddal azonosítják a fogyasztó gyűjtőedényét, a munka végeztével az adatgyűjtőt szabványos porton keresztül kapcsolják a számítógépes rendszerhez és az e célra fejlesztett szoftverbe kerülnek az adatok.

Rosta Gyula, a szolgáltató Dunanett Kft. igazgatója a kéttényezős díjszabás kormányrendelet szerinti arányát a Bio-Pannóniához hasonlóan inkább megfordítva tartaná reálisnak. A minimális közszolgáltatási díj kéttényezős díjképzés esetén az alapdíjból áll, ami kiegészül az egységnyi díjtétel 240 liter űrtartalomra vetített díjával. Ez utóbbi mennyiség az, amelyet a közszolgáltató egy háztartásban keletkező havi mennyiségként eleve feltételez, ezért – mintegy hibrid megoldásként az egy- és kéttényezős díjszabás között – lényegesnek tartják, hogy ennyinek az elszállítása garantáltan be legyen építve a differenciált díjba is. „Az elszámolási rendszerhez szükséges számítástechnikai eszközök beszerzésének költségét a közszolgáltató által ellátott települések száma és az aktuális beszerzési árak határozzák meg.” – magyarázza Rosta Gyula – „Ingatlanonként átlagosan 1000-2000 forintos tétel a rendszer beruházási költsége.”

A fogadtatással kapcsolatban az a tapasztalatuk, hogy a lakosság teljes mértékben támogatta az átállást. „A mai napig nem volt egyetlen eset sem, ami a rendszer működésével kapcsolatban jelzett volna kritikát.” Ugyanakkor az üzemeltető számára nehézséget jelent a többletmunka, kódleolvasó és a vonalkód matrica által esetlegesen okozott hibák. A leolvasás szubjektivitása (személytől függő vonalkód leolvasás) is a kiküszöbölendő problémák közé tartozik, kizárása érdekében most tervezik az ürítés tényének rádiófrekvenciás rögzítését.

A minket különösképpen érdeklő eredmény az, hogy a Bio-Pannónia térségében a települési szilárd hulladék egy év alatt 10-15 százalékkal csökkent. A Győr-Szol az osztrák mintákra alapozva hosszabb távon azzal számol, hogy az összes keletkező települési szilárd hulladék 30-40 százaléka fog csupán lerakóra kerülni. Érzékeny pont természetesen a lakosság gyűjtés terén mutatkozó fegyelme. A Dunanett Kft. által ellátott területen a hulladékmennyiség több év átlagában folyamatosan növekszik, az elmúlt két évben azonban csökkent, a vonalkód bevezetésével az ürítésszám is csökken. A településről elszállított hulladék tömege csökkent, de jelentősen nem változott.

Példa a súlymérésen alapuló technológiára A felsorolt hazai példák kukaürítésenként számolnak, pedig van egy még pontosabb módszer, ami Dániában már évek óta sikerrel működik. A szolgáltató az átvett hulladék tényleges súlyát mérő rendszerrel jól tervezheti a szolgáltatását és a nyilvántartásai is lehető legpontosabbak lesznek a hulladék volumenét illetően. Az Adutrade által forgalmazott dán Poul Tarp A/S szemétszállítási program a gépjárműveken elhelyezett hitelesíthető erőmérő cellákból, RFID leolvasókból, helymeghatározó készülékből, az utasfülkében elhelyezett kis érintőképernyős számítógépből, egy GPRS alapú adatátviteli rendszerből és egy irodai kezelőszoftverből áll. A vezető mellett elhelyezett kézi számítógép bizonylatot is tud nyomtatni igény esetén, illetve itt lehet rögzíteni például a szokásos folyamatoktól való eltérés okait is. A központba kerülő szoftver alap esetben tíz autót szolgál ki, de minden esetben testre szabják. A rendszer egyik modellje közületi hulladéktermelőknek készült, amelyek konténerben gyűjtik a hulladékot. A konténereket a földrajzi koordinátáikkal azonosítják, feltételezve, hogy viszonylag távol vannak egymástól az ügyfelek. Ez esetben az autó alváz és a kompaktor közé szerelik az egyébként jelentősen túlméretezett erőmérő cellákat. A másik, lakossági szemétszállítási rendszerben a kukákra csavarozzák az RFID chipeket, illetve kiegészítésként az azonosító matricára azért van szükség, hogy ha nem működne valamiért a leolvasás, akkor is azonosítható legyen az edényzet. A gépjármű hátsó részére szerelik a leolvasót és erőmérőt. Utóbbi minimum 5 kilótól mér és 30-50 dkg pontos, az edényzetet nem számítja bele, csak a begyűjtött hulladék súlyát veszi.

Láttuk, hogy létezik olyan díjfizetési rendszer, ami elősegíti a környezettudatos magatartást, ugyanakkor legalább egy kis játékteret ad arra, hogy aki csökkenteni szeretné hulladékát, az ezt a számláján is lássa visszaköszönni. Egyébként azért fáj nekünk a szemétdíj, mert míg az összes többi rezsi számláért cserébe közvetlenül nekünk lesz kényelmesebb, több, addig a szemétnél egyrészt az évtizedek óta irreálisan alacsonyan tartott árak miatt természetesen vesszük, hogy fillérekért eltüntetik az általunk gyártott szeméthalmot, közvetlen kényelmünket pedig nem növeli (legfeljebb szinten tartja a kulturált környezetet) a szolgáltatás. Mert még nem éltük meg azt, amit a nápolyiak, amikor a szemetet nem viszi el senki. Reméljük, ide sosem jutunk el. Egy környezettudatos embernek ezen nincs mit magyarázni, érti, hogy felelősséggel tartozik, aki meg nem veszi az adást, annak a számla végösszegének csökkentési lehetősége remélhetőleg ösztönző lesz.

Graczka Sylvia