Zöld Óvoda Info Nap beszámoló (NYDR) - 2014.11.03.

Időpont: 2014. november 3.  9- 13 óráig

Helyszín: Nyugat-magyarországi Egyetem Lewinszky Anna Gyakorló Óvodája

(9400 Sopron, Zsilip u. 1-3.)

Résztvevők száma: 13 óvoda képviseletében megjelent 22 fő óvodapedagógus.

Az információs nap helyszínéül ezúttal is egy olyan intézményt választottunk, amely több éve példa értékű tevékenységet folytat a környezeti nevelés terén. A Nyugat-magyarországi Egyetem Lewinszky Anna Gyakorló Óvodájába szervezett rendezvényen a közeljövőben Zöld Óvoda vagy az Örökös Zöld Óvoda címre pályázó 13 óvoda 22 pedagógusa vett részt. Nem csak Győr-Moson-Sopron megyéből és a szomszédos Vas megyéből, de még a távolabbi Zalából is érkezetek résztvevők.

Az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektje keretében megvalósuló rendezvényt Horváth Ferenc, a Reflex Környezetvédő Egyesület elnöke, nyitotta meg. Röviden köszöntötte a megjelenteket, és megköszönte a házigazdáknak, hogy helyszínt biztosítottak a rendezvényhez.

Az információs nap programjának ismertetése után első előadóként Horváth Ferenc bemutatta röviden a Reflex Környezetvédő Egyesületet, valamint a Humusz Szövetséget. Egy kis múltidézés, a szervezet történetének ismertetése után a napi tevékenységekre is kitért, kiemelve az egyesület tagjainak, szakértőinek környezeti nevelési tevékenységét.

nydrinfonapzo

Ezután részletesen ismertette a Zöld Óvoda fejlesztési programot, a mentorálást,  az információs napokat és az akkreditált képzést. A címpályázat bemutatása során kiemelte a folyamatos beadási lehetőséget, bátorítva az első pályázókat arra, hogy akár még az idén is elkészíthetik és beküldhetik pályázatukat.

Az RFK mint generáló, inspiráló segítséget nyújtó szervezet komoly segítséget nyújthat igény esetén a címpályázat elkészítéséhez, az első pályázókon kívül a második és harmadik alkalommal, illetve az Örökös Zöld Óvoda címre pályázóknak is- hangzott el az előadás végén, mintegy összefoglalóul.

A második előadásban Doernbrack Mária, a Lewinszky Anna Gyakorló Óvoda munkatársa egész intézményes megközelítésben mutatta be a rendezvénynek otthont adó Zöld Óvodát. Előadásából egy rendkívül szakszerűen működtetett, innovatív, kétszeres címmel rendelkező Zöld óvodát ismerhettek meg a résztvevők. Külön kiemelte annak bemutatását, hogy az intézmény a Nyugat-magyarországi Egyetem Benedek Elek Óvóképzőjének gyakorló helye, így a zöld óvoda program „magvetőjeként” is fontos szerepet tölt be. Előadása nagyszerű szakmai alapozónak és ráhangolónak bizonyult az azt követő műhelymunka című résznek, amelyet Szűcs Gábor, a Reflex Környezetvédő Egyesület tagja, az RFK környezeti nevelője vezetett. Kezdésként a műhelymunka vezetője kiemelte az előző előadás legfontosabb értékeit, átkötve a remélt és kívánatos, aktivitásra alapozott műhelymunka indításához. Ezután ráerősített a bevezető előadásban is elhangzottakra, a program fő céljaként kiemelve a zöld óvodák számának növelését, de hangsúlyozta azt is, hogy nagyon fontos a címmegtartó pályázás is, illetve az Örökös Zöld Óvoda cím elérése. Elmondta azt is, hogy az idei pályázatok ismeretében fontos a kis települések óvodáinak késztetése a címpályázat elkészítésére, illetve beadására.

nydrinfonapzo2

A jövő évi képzés kapcsán ismertette annak célját, várható tartalmát. Elmondta, hogy az ingyenes, 30 órás, és 30 kredit pontot ér. Az időpontját tekintve a résztvevőktől kért tanácsot, amelyhez többen is hozzászóltak, így képet kaphattunk arról, hogy az óvodapedagógusok mely időpontot tartják legalkalmasabbnak a két képzés lebonyolítására. A résztvevőktől érdeklődve megtudtuk, hogy a képzés legmegfelelőbb időpontjának a jövő év március-április hónapot tartják.

A továbbiakban Szűcs Gábor a szép számban megjelenteket kérdezte, hogy ki milyen „állapotban” van jelen a zöld óvoda címpályázatot tekintve, kik azok, akik még csak tájékozódnak, kik készülnek első, második, vagy harmadik címpályázatra, illetve kik tervezik az örökös zöld óvoda cím megpályázását. Az arány rendkívül kedvező volt, még Örökös Zöld Óvoda képviselő is megtisztelte a rendezvényt.

A hátralévő mintegy háromnegyed órában sok hozzászólás, vélemény, aggodalom, és sok-sok segítő, pozitív gondolat hangzott el, amelyekből talán minden résztvevő talált a maga számára hasznosíthatót.

Az újabb szünet után a záró előadásként Lajtmann József, a Reflex Környezetvédő Egyesület tagja, szakértője tartotta meg Natura 2000-es előadását, amely a program egyik megalapozója. A széleskörű és lendületes előadásában bemutatta a helyi védett területek bevonhatóságát is az óvodák fenntarthatóságra nevelésébe, bemutatva és kézbe adva a Pro Vértes Közalapítvány (egyik közreműködő Reflex Környezetvédő Egyesület) által kiadott, a helyi védett területeket megyénként összegyűjtő, képekkel, szöveggel illusztrált térképeit. ( Győr-Moson –Sopron, Vas, Zala)

Végezetül Horváth Ferenc köszönte meg még egyszer a házigazdának a nagyszerű helyszín biztosítását, a résztvevőknek a megjelenést, aktivitást, és - az RFK segítségét ígérve - sikeres pályázat írást kívánt.

Az információs nap programpontjai közötti szünetekben környezet- és egészségtudatos büfével vártuk vendégeinket, továbbá egy zöld kiállítást is szerveztünk a vendégeink számára.

nydrinfonapzo3

A résztvevők az intézmény Zöld Kuckója mellett számos, az óvodás gyermekek által készített ökotudatos tárgyakat, játékokat, rajzokat tekinthettek meg.

A Reflex Egyesület felvonultatta a pedagógusok számára érdekes, jól használható kiadványait, brossúráit, szórólapjait. Kiállítóként részt vett a rendezvényen az Ökológiai Stúdió Alapítvány is, amely a kiadványinak, oktatási segédeszközeinek bemutatásán túl egy rövid újrapapír-bemutatót is szervezett a szünetben. A környezetvédelmi üzenetekkel ellátott, látványos molinóival a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség is színesítette a rendezvényt.

A rendezvényértékelő lapok értékelése alapján elmondhatjuk, hogy a vendégeink többsége hasznosnak ítélte a soproni tájékoztató napunkat.

Az információs napról nemcsak a Reflex Környezetvédő Egyesület és a Humusz Szövetség honlapjáról kaphattak hírt a régióban élők, hanem megjelent egy írás a rendezvényről a Nyugat-Magyarországi Egyetem honlapjának hírek rovatában is, továbbá a soproni TV egy riportban tudósított a rendezvényről.

A programot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, a projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósult meg.

SH/4/5 logósvájci logóminiszterelnokseg