Ökoiskola Információs Nap (NYDR) - 2015. I. félév

Információs nap, összefoglaló:

Egyesületünk 2015. március 23-án szervezett információs napot iskolák részére. Helyszínül a Zalaegerszegi Kertvárosi Óvoda Napsugár utcai Tagóvodájának épületét választottuk, melyet az óvodavezető az előzetes egyeztetéseket követően bocsátott rendelkezésünkre. A rendezvényre a Zala megyei iskolákból érkező vendégek mellett érkeztek résztvevők a szomszédos Vas megyéből is.

 

Az ökoiskolai bemutatkozásra Fullár Zoltánt, a Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközép-iskola és Szakiskola szakképzési igazgató-helyettesét kértük fel. Kiegészítő programként Ökoszertár néven szakkiállítást szerveztünk ahová a helyi érdekeltségű civil szervezetek, az ökoiskolákhoz kapcsolódó termékeket, szolgáltatásokat értékesítő cégek, vállalkozások kaptak meghívást. Itt lehetőség nyílt az iskolai pedagógusoknak megismerkedni konkrét eszközökkel, szolgáltatásokkal, amelyek segítik az Ökoiskola gyakorlati megvalósítását. Idén egyesületünk mellett az Ökológiai Stúdió Alapítvány és a Magyarországi Éghajlatvédelmi Szövetség fogadta el a meghívásunkat.

Az információs nap forgatókönyvének elkészülte után az alábbi programot terveztük:
13.00 - 14.00 regisztráció, az Ökoiskola Program bemutatása, háttere, előnyei, a címpályázat bemutatása
14.00 - 14.20 szünet, Zöld Kiállítás
14.20 - 15.40 műhelymunka (a címpályázat során felmerülő nehézségek, akadályok) és egy címet már elnyert Ökoiskola bemutatkozása
15:40 - 16.00 szünet, Zöld Kiállítás
16:00 - 17:00 Natura 2000 területek bemutatása

Az információs nap programjának ismertetése után első előadóként Horváth Ferenc bemutatta röviden a Reflex Környezetvédő Egyesületet, valamint a pár mondatban a program koordinátora-ként fontos szerepet betöltő HUMUSZ Szövetséget, majd részletesen ismertette az Ökoiskola fejlesztési programot.
A program második része egy címet korábban már elnyert ökoiskola bemutatkozásával folytatódott. Fullár Zoltán, a Ganz Ábrahám és Munkácsy Mihály Szakközép¬iskola és Szakiskola szakképzési igazgató-helyettese vetített képes előadásban mutatta be a környezeti nevelés terén eredményesen működő zalaegerszegi intézményt.
Az előadás után a Reflex Környezetvédő Egyesület környezeti nevelőjének, Szűcs Gábornak a levezetésével műhelymunka kezdődött a címpályázás során felmerülő akadályok, nehézségek átbeszélésére, illetve a felmerülő problémák megoldására.
A továbbiakban a jelenlévők tetszés szerinti sorrendben, első körben az első pályázaton gondolkodók „mutatkoztak be” elmondták, ki mennyire ismeri a pályázatot, milyen nehézségeket lát.
A rendezvény záró programjában Lajtmann József, a Reflex Környezetvédő Egyesület tagja, szakértője tartott egy színes, képekkel gazdagon illusztrált előadást a Natura 2000-es területekről, elsősorban Zala megyére koncentrálva.
Végezetül Horváth Ferenc köszönte meg még egyszer a házigazdának a nagyszerű helyszín biztosítását, a résztvevőknek a megjelenést, aktivitást, és - az RFK segítségét ígérve - sikeres pályázat írást kívánt.

 

A képek a Galériában tekinthetőek meg! Tovább

 

A programot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, amelynek megvalósítását a Svájci Szövetségi Tanács Hozzájárulása és a Magyar Állam társfinanszírozása támogatja.

SH/4/5 logósvájci logóminiszterelnokseg