Zöld Óvoda Információs Nap (KMR) - 2015. I. félév
Információs nap, összfoglaló:
Az információs nap időpontja 2015.04.17., helyszíne a XIII. Kerületi Önkormányzat Egyesített Óvoda Pitypang Tagóvoda, 1139 Budapest, Üteg utca 30.
A féléves információs napunkra ismét zöld óvoda szakértőnket, Müllerné Nagy Krisztinát kértük fel meghívott előadónak. Olyan óvodát választottunk helyszínként, akik frissen nyerték el zöld óvoda címüket, így a leendő címpályázók első kézből kaphatták meg a pályázat megírásával és beadásával kapcsolatos tapasztalatokat. A rendezvényt ez alkalommal is Ökoszertár kiállításunk kísérte, melynek keretein belül a Magyar Környezeti Nevelési Egyesület munkájával és kiadványaival ismerkedhettek meg az érdeklődők.
A rendezvényen 25 intézményből 27 óvodapedagógus (+4 fő a házigazda óvodából) vett részt. Az értékelőlapok tanulsága szerint résztvevők elégedettek voltak mind a szervezéssel mind a megvalósítással, különösen a házigazda óvoda bemutatkozása és az előadók alapos ám lényegretörő előadása, szakmai felkészültsége nyerte el a tetszésüket. Többségük külön kiemelte a Natura 2000 előadást, mint tartalmilag újszerű és érdekes részt.
A képek a Galériában tekinthetőek meg! Tovább
A programot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, a projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósult meg.
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2023. október 13. | Act Local! Green Startup Challenge - felhívás középiskolás csapatoknak |
2023. október 06. | Egyéni utak a fenntarthatóság felé |
2023. szeptember 18. | Komposztünnep 2023 - megjelent a felhívás |
2023. szeptember 15. | Csatlakozzunk a Globális Nevelés Hete témahéthez |
2023. szeptember 14. | Mozdulj a klímáért! A közösség ereje! - Felhívás |
2023. augusztus 25. | Megújult tanösvény várja a látogatókat a Humusz kertjében |
2023. július 12. | Ismét rendelhetők a Humusz újrapapír füzetei! |
2023. június 12. | Komposztálással a jövőért - projektbeszámoló |
2023. április 14. | Hamarosan itt a Nemzetközi Komposzttudatossági Hét! |
2023. március 20. | Világnapot kapott a hulladékmegelőzés! |