Ökoiskola képzés (ÉMR) - 2016. I. félév
A félévben történt meg a második akkreditált pedagógus továbbképzés megszervezése és lebonyolítása. A tavalyi miskolci helyszínt követően – ahol BAZ megyei iskolák képviseltették magukat -, most mindenképp egy Heves és Nógrád megye iskolái számára könnyebben elérhető helyszínt kerestünk. A kiválasztás szempontja volt még a megfelelő férőhely, a technikai felszereltség (vetítési lehetőség, WIFI, a megközelíthetőség, Natura 2000 terület elérhetősége, fogadókészség és az alacsonyabb költségek).
A választás végül a 2015. 2. félévben, sikeres ÖI első pályázatot benyújtó Mátrafüredi Hanák Kolos Kollégiumra esett. A képzés időpontjának kiválasztása a képzőkkel és a fogadó ill. érdeklődő intézményekkel megtörtént egyeztetés alapján lett kijelölve: 2016. március 4-6. (péntek-vasárnap).
A régió iskoláinak is emailes meghívót küldtünk ki a képzéssel kapcsolatban. Az online felületen regisztrálók számára jelentkezési lapot és résztvevői tájékoztatót küldtünk.
Összesen 24 jelentkező keresett meg bennünket 16 iskolából. A képzés előtti egy hét alatt - elsősorban betegség miatt - 6 fő mondta le részvételét 5 intézményből. Így végül 17 fő maradt 12 iskolából.
A képzés tematikája a következő volt:
1. nap
Ismerkedés, csapatépítő játékok
A fenntarthatóság pedagógiája-elméleti háttér, legújabb eredmények, módszerek
A Natura 2000 Hálózat bemutatása
2. nap
A Natura 2000 területekkel kapcsolatos pedagógiai munka integrálása az Ökoiskola tevékenységbe (iskolán kívüli és belüli tevékenységek)
Ökoiskola alapfogalmak
3. nap
Ökoiskola munkaterv készítése-intézményi minőségbiztosítás, jogszabályi háttér
Ökoiskolai munkaterv megvalósítása-intézményfejlesztés, finanszírozási lehetőségek
A továbbképzés lezárása, értékelés
Mind a 17 résztvevő teljesítette a 90%-os részvételi arányt ill. elkészítette a reflektív naplót. Mind a 17 záródolgozat beérkezett, melyeknek értékelése megtörtént. Az elégedettségmérés alapján egy sikeres képzésen vagyunk túl.
A képzés képei a Galériában megtekinthetők. Tovább >>
A programot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, a projekt a Svájci-Magyar Együttműködési Program társfinanszírozásával valósult meg.
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2023. október 13. | Act Local! Green Startup Challenge - felhívás középiskolás csapatoknak |
2023. október 06. | Egyéni utak a fenntarthatóság felé |
2023. szeptember 18. | Komposztünnep 2023 - megjelent a felhívás |
2023. szeptember 15. | Csatlakozzunk a Globális Nevelés Hete témahéthez |
2023. szeptember 14. | Mozdulj a klímáért! A közösség ereje! - Felhívás |
2023. augusztus 25. | Megújult tanösvény várja a látogatókat a Humusz kertjében |
2023. július 12. | Ismét rendelhetők a Humusz újrapapír füzetei! |
2023. június 12. | Komposztálással a jövőért - projektbeszámoló |
2023. április 14. | Hamarosan itt a Nemzetközi Komposzttudatossági Hét! |
2023. március 20. | Világnapot kapott a hulladékmegelőzés! |