Ökoiskola infonap 2014. 06. 02.
2014. június 2-án Ökoiskola nyílt napot tartottunk, amelynek helyszínéül a Humusz Ház oktatóterme szolgált. A nyílt napon elsősorban oktatási intézményeinek képviselői, pedagógusai és szakértői vettek részt. Célunk az volt, hogy az pedagógusoknak párhuzamosan bemutassunk környezettudatos oktatási módszertanokat és gyakorlatokat, továbbá ismertessük az Ökoiskola cím elnyerését vagy megtartását támogató programunk már ismert részleteit, amelyet az Oktatáskutató és Fejlesztési Intézet megbízásából végez a Humusz Szövetség. Az információs nappal célunk az volt, hogy az érdeklődő oktatási intézményeket segítsük az Ökoiskola cím elnyerésében, illetve megtartásában, hiszen az óvodák törekednek majd arra, hogy a működésük során a környezeti nevelés, a fenntarthatóság pedagógiájának elveit a gyakorlatban alkalmazzák.
A rendezvényt komoly előkészületek előzték meg, mivel az előregisztrációnál sok érdeklődő jelentkezett. Előzetes reményeinknek megfelelően szép számmal képviseltették magukat a pedagógusok, összesen 23 fő volt jelen. Többnyire általános iskolák, kisebb számban középiskolák, kollégiumok képviseltették magukat Budapest számos kerületéből, a régión belül Sződligettől egészen Ócsáig. Gyors közvélemény-kutatás során kiderült: a résztvevők intézményei többnyire első pályázatuk előtt állnak, de van köztük pályázatát másodszor, illetve az Örökös Ökoiskola-címet célozva, harmadszor benyújtani kívánó iskola is.
PROGRAM:
13.00 - 14.15 regisztráció, az Ökoiskola programjának bemutatása, háttere, előnyei, a címpályázat bemutatása
14.15 - 14.30 szünet (Büfé)
14.30 - 16.00 műhelymunka (a címpályázat során felmerülő nehézségek, akadályok) és egy címet már elnyert Ökoiskola bemutatkozása
16.00 - 16.15 szünet (Büfé)
16.15 - 17.00 Natura 2000 területek bemutatása
17.00 - 18.00 Zöld kiállítás - a lehetőségek és eszközök tárháza végtelen
Az Úton az Ökoiskola felé című előadásunkban beszéltünk arról, hogy milyen további lépésekre van lehetősége a témára nyitott pedagógusoknak és intézményeknek. Itt került szóba az OFI-tól nyert megbízásunk. Bemutattuk magát a projektet, annak szereplőit, és elmondtuk, hogy Regionális Forrásközpontként milyen programelemekkel tudjuk segíteni a jövőben az Ökoiskola cím elnyerésére vagy megtartására pályázó intézményeket. Tekintettel arra, hogy a segédanyagot szolgáltató Országos Forrásközpont a nyílt nap szervezésénél még nem juttatta el hozzánk a segédanyagokat, ezért azt az ígéretet tettük a megjelenteknek, hogy amint kézhez kapjuk azokat, azonnal megküldjük részükre elektronikusan. Ezután került sor az Ökoiskola Program hátterének bemutatására, majd a 2014. évi Ökoiskola címpályázat ismertetésére.
A következő blokkban Scheuer Zsuzsanna, ökoiskola szakértőnk következett. Elméleti ismereteken és jó gyakorlatokon keresztül mutatta be azt, hogy hogyan valósítják meg a pályázat keretében vállalt feladataikat az intézmények. A közös beszélgetés során, az esetlegesen felmerülő nehézségeket, akadályokat is megvitattuk, majd bemutatásra kerültek az iskolájukban megvalósított ökoiskolai jó gyakorlatok is.
A második blokk végén Vadonné Dobos Éva, az OFI munkatársa is ismertette az Ökoiskola pályázati kiírásban felmerülő változásokat, megemlítette, milyen technikai és más problémák merülhetnek fel a beadáskor és ezekre mi lehet a megoldás. Az információs nap utolsó előadása a Natura 2000 területek bemutatása volt.
A résztvevők aktivitása a nap folyamán végig megmutatkozott. Sok kérdés érkezett az előadókhoz az előadások közben és után is. Külön örvendetes volt, hogy a jelenlévők saját jó gyakorlatukból is megosztottak példákat, így a tapasztalatcsere is megvalósult. A közös beszélgetés során, az esetlegesen felmerülő nehézségeket, akadályokat is megvitattuk.
Mint minden humuszos rendezvényen, a kóstolnivaló most sem a máshol megszokott chips és kóla volt, a résztvevők a program teljes időtartama alatt kóstolhattak különböző „ökofrankó” falatkákat és gyógynövény teákat is.
A programot az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet (OFI) Zöld Óvoda-, Ökoiskola programok kiszélesítése c. projektjének keretében végezzük, a projekt a Svájci-Magyar Együttműködési program társfinanszírozásával valósult meg.
Friss oktatási hírek a humusz.hu-ról
2024. december 02. | Komposztünnep 2024 - eredmények és összefoglaló |
2024. október 03. | Ötletek komposztos foglalkozásokhoz - hamarosan itt a Komposztünnep |
2024. október 03. | Kielemeztük a kérdőívünkre beérkezett válaszokat – íme az eredmények |
2024. szeptember 20. | Szárba szökkent magocskáink 2. rész - A Zöld Kürt története |
2024. szeptember 17. | Ki a legügyesebb halász? - játékot fejlesztett az Anthropolis Egyesület |
2024. szeptember 04. | Komposztünnep felhívásunkhoz bárki csatlakozhat |
2024. augusztus 29. | Segítsd a Humusz fennmaradást egy kérdőív kitöltésével |
2024. augusztus 07. | Biolearn online konferencia pedagógusoknak |
2024. július 20. | Újrapapír füzetek a Humusznál! |
2024. június 21. | Szárba szökkent magocskáink – 1. rész |