Japánban hagyományosan két nagy kategóriába sorolják a hulladékfajtákat, égethetőnek vagy nem-égethetőnek tekintve azokat. Ennek a felosztásnak történelmi hagyománya van, s arra az időre nyúlik vissza, mikor a háztartások a keletkező hulladékot maguk kezelték, s lévén azok nagyrészt szervesek voltak, így vagy elégették vagy beásták a földbe. Figyelembe véve az ország viszonylag kis területét, sziget voltát és az egészségügyi aggályokat, érthető, hogy a társadalom mai napig az égetést tartja elfogadhatóbb megoldásnak az elhantolással szemben. Ráadásul, köszönhetően a gyors technikai fejlődésnek, jelenleg Japán rendelkezik a világ legbiztonságosabb és legtisztább égetési technológiájával. Ugyanakkor az új termelési és vásárlási szokásokkal együtt megjelenő eldobható termékek és csomagolóanyagok dömpingje itt is a világszerte ismert következménnyel járt, vagyis szinte mindent elborít az immár nem is olyan könnyen eltüntethető szemét. A 2000-es évekre nyilvánvalóvá vált az is, hogy a megoldást nem a további technikai fejlődés, hanem a gondolkodás megváltozása és a hulladékmentesebb jövő jelentheti. Természetesen a problémára számos válasz születik kormányzati szinten is, de a legsikeresebb mégis egy helyi kezdeményezés lett.
Ez derült ki Lázár János kancelláriaminiszter múlt heti szokásos sajtótájékoztatóján. A végleges hulladékkezelési koncepción ugyan még dolgozik a kormány, az indoklás azonban egyértelmű: Magyarország nem lesz a hulladéklerakók országa. A hulladékkezelésben jártas civilek szerint azonban a szemétégetés hibás európai gyakorlat. A hulladékégetés drága, környezetszennyező és egészségkárosító technológia, ráadásul olyan ördögi kört idéz elő, amelyből nincs szabadulás.
Befejezi működését 2015-ben a Vértesi Erőmű Zrt. (VÉRT) szenes részlege, a telephelyet bizonytalan időre konzerválják, több száz ember elbocsátása várható.
