Zöld Tanszékek eldobós poharak, tányérok nélkül
A BME Egyetemi Zöld Kör (EZK) által lebonyolított Zöld Tanszék verseny során komoly szerep jutott a tanszéki dolgozók étkezése során keletkező hulladékmennyiség csökkentésére. Ezzel kapcoslatban is megfogalmaztak javaslatokat a tanszékek számára, és a jó gyakorlatokat is gyűjtöttek, hogy azokat más tanszékek, vállalatok, intézmények számára is elérhetővé tegyék. Az alábbiakban ezeket foglalja össze az EZK.
A Zöld Tanszék során többek között olyan tanszéki ötleteket is összegyűjtöttünk, amelyek az étkezési eredetű hulladékok csökkentését célozzák. Az alább felsorolt, már kipróbált gyakorlatokkal elsősorban a csomagolóanyagok használatát mérsékelhetjük.
A javasolt gyakorlatok
- az eldobós poharakkal működő tea-, kávé- és üdítő automatákat saját állandó pohárral is igénybe vehetjük
- a büfében az italokat eldobható poharak helyett saját poharunkba is kérhetjük
- büfé és automaták helyett bezserezhetünk az irodába egy irodai vízforralót éseg y kávéfőzőt, illetve ihatunk ballonos vizet vagy csapvizet
- használhatunk ételhordókat az eldobható műanyagdobozok helyett
- tarthatunk húsmentes napokat
Azok a BME tanszékek, ahol ezek a gyakorlatok beváltak:
- Ergonómia és Pszichológia Tanszék
- Híradástechnika Tanszék
- BME- OMIKK Országos Műszaki Információs Központ és Könyvtár
- Elektronikus Eszközök Tanszék
Jó gyakorlatok: folyadékfogyasztás
Elsőként a folyadékfogyasztásból eredő hulladékokkal kapcsolatos jó gyakorlatokat érdemes áttekinteni. Meglehetősen nagy népszerűségnek örvendenek manapság a tea-, kávé- és üdítő automaták, amikből eldobható poharakba lehet kinyerni a kívánt italt. Jelentős hulladék-csökkentés érhető el azonban, ha az automaták pohártartó helyére a saját, állandó poharunkat helyezzük, s abba 'kérjük' az italt. Néhány automatán már alapból található ezt lehetővé tevő gomb, egyéb esetekben érdemes az automatát üzemeltető vállalattal felvenni a kapcsolatot, hogy biztosítsanak lehetőséget saját pohár használatára. Ez a beállítás a hulladékcsökkentés mellett a pénztárcát is kíméli, általában a „saját pohár” funkció használata esetén 10 Ft-tal olcsóbb a tea, kávé, üdítőital is. Fontos megjegyezni, hogy az ilyen funkcióval rendelkező automaták is adnak ki eldobható pohárral italt pl. az esetleges vendégek számára, azonban célszerűbb, ha a vállalat, intézmény erre az esetre fenntart néhány 'vendég' poharat. A saját poharak, bögrék költsége 2-300 Ft/darab, de a dolgozók otthonról is hozhatnak saját poharat.
Az automatákkal kapcsolatos nehézségek elkerülhetőek, ha automata helyett vízforralót, tea- és kávéfőzőt biztosítunk. Ekkor ugyan ki kell fizetni a kisgép költségeit (vízforraló 7000 Ft, egy komplex kávéfőző 21000 Ft), viszont megspóroljuk az automata bérleti díját.
A büfék kimért italait szintén ajánlott saját pohárba, bögrébe kérni.
A PET palackos ásványvizek, üdítők fogyasztása szintén kerülendő, ezek helyett a kimért frissítők saját pohárból történő fogyasztása ajánlott. Az ivásra szolgáló víz lehet szódavíz (visszaváltható palackokkal), ballonos víz rendelése, vagy – a legegyszerűbb és messze a legolcsóbb módon - csapvíz fogyasztásával. Ezeket a dolgozók, vendégek igényeinek felmérése után (akár rövid informális tájékozódás alapján) könnyedén megszervezhetjük, és végeredményben mindegyik megoldás olcsóbb lesz, mintha ásványvizet vennénk: 2 liter szóda 55 Ft, egy 19 literes ballonos víz 600 Ft. Ha a dolgozók üdítőt szeretnének inni, azt is ajánlott nagyobb, visszaváltható palackban, közösen megvenni, és saját pohárból fogyasztani. Leginkább azonban a gazdaságosabb és a gyártás és szállítás során a környezetet kevésbé terhelő, hazai gyártású szörpök fogyasztását ajánljuk.
Jó gyakorlatok: étkezés
Ha egy vállalat vagy intézmény nem rendelkezik saját étteremmel vagy menzával, komoly gondot jelenthetnek hulladékos szempontból az egyszer használatos tányérok, evőeszközök, dobozok, melyekkel a közeli gyorséttermekben vagy a házhoz szállított készételek esetében találkozhatunk. Ezek használatát elkerülhetjük, ha a dolgozók olyan helyekre járnak étkezni, ahol ezek helyett hagyományos tányérokon és evőeszközökkel történik a kiszolgálás. Arra az esetre, ha a dolgozók inkább csak kiszaladnak átvenni az ebédet, és visszaviszik a munkahelyükre elfogyasztani, az eldobható dobozok helyett célszerű állandó ételhordót fenntartani. A gyorséttermekben, büfékben megengedik, hogy az ételt az általunk hozott dobozban vihessük el. Egy éthordó pár száz forintból beszerezhető, de használhatjuk akár a legutolsó, eldobható dobozokat is erre a célra, ha elmosogattuk őket. A BME egyik tanszékén maga a tanszék fektetett be többször használható műanyag ételhordó dobozokba, amiket a közös helyiségben tartanak, így az a kolléga, aki tudja magáról, hogy nem mindig tudja megenni a menzán vagy a kínaiban vett ételt, ilyen dobozban tudja elhozni az étkezdéből a maradékot.
Hasonlóképpen, ha az ételt a munkahelyen fogyasztják el, javasolt hagyományos tányérok és evőeszközök beszerzése vállalati, intézményi szinten. Ezek költségesebbek, egy tányér 2000 Ft, egy embernek való étkészlet 1500 Ft körül kapható; de ha a munkahelyi környezet lehetővé teszi, a kollégák is behozzák az otthon fölöslegessé vált eszközeiket.
Jó gyakorlatok: húsmentes nap bevezetése
Hulladékcsökkentéshez lazábban kapcsolódó, ám mindenképp említésre érdemes kezdeményezés a Húsmentes Nap bevezetése. A hús megtermelése a takarmány-termesztés révén komoly megterhelést jelent a Földnek, az emberi élelmiszer-termelés elől elvett helyet, a vízigényt, a műtrágyát, a növényvédő-szereket figyelembe véve; ehhez jönnek még az állatok felnevelésével járó közvetlen szennyezések. A harmadik világban tapasztalt éhínségek korában ezt hosszútávon nem engedhetjük meg magunknak. A húsfogyasztás önkéntes csökkentését célzó mozgalom arra bíztatja követőit, hogy legalább hetente egy napon ne egyenek húst. Ennek betartása a vállalat, intézmény számára közvetlen megtakarítással, előnnyel nem jár, azonban az erkölcsi haszon igen jelentős.
A Műszaki Egyetem könyvtárának (BME OMIKK) húsmentes hétfő felhívásához 21 kolléga csatlakozott azonnal, s még néhányan később.
Költségek
Néhány ötlet megvalósításának nincs vagy nem jelentős a plusz költsége a kevésbé környezetbarát gyakorlathoz képest (pl. ballonos víz rendelése a PET palackos ásványvizek helyett, hazai gyártású visszaváltható üvegű szörpök rendelése egyszer használatos műanyag/alumínium csomagolású üdítők helyett, stb.).
Néhány más ötlet némi befektetést igényel az iroda/közösség részéről:
- a dolgozók számára saját poharak, bögrék költsége 2-300 Ft/darab
- egy embernek való étkészlet 1500 Ft, egy tányér 2000 Ft körül kapható
- az iroda számára vízforraló kb. 7000 Ft, egy komplex kávéfőző kb. 21000 Ft
A megszervezéshez szükséges idő
A fenti gyakolratok megszervezéshez szükséges idő minimális. A beszerzéseket egyszer kell elintézni (saját poharak, saját tányér, étkészlet, kávéfőző-vízforraló). Ezen kívül a tájékoztatásra, bizonyos esetekben előzetes igényfelmérésre, és az áttérés időszakában a folyamatos kommunikációra kell időt szánni.
További információk
info(kukac)ezk.bme.hu