Ennek hatására sokuk csatlakozott ahhoz a kibontakozó mozgalomhoz, amely - bojkottal, levelekkel stb. - nyomás alatt tartotta a kereskedőket annak érdekében, hogy azok csak ellenőrzött forrásokból szerezzék be a nyers gyémántot.

Csak remélhetjük, hogy javult a helyzet. Afrika azonban nem csak gyémántban gazdag, ezért a bányák továbbra is szenvedést termelnek. A koltán kitermelés például ma is növekvő ütemben és kegyetlenséggel folyik. Ezt a szürkés fémet többnyire Ausztráliából és Afrikából vásárolják a világ vezető vállalatai, és túlzás nélkül állítható, hogy az ebből előállított tantál nevű fémes elem mindannyiunk életének nélkülözhetetlen része. Alapvető fontosságú ugyanis a mobiltelefonokban, de megtalálható a notebookok, LCD kijelzők, MP3 lejátszók belsejében is.

A fő exportáló ország a Kongói Demokratikus Köztársaság, ahol egy átlagos napon 1300 ember veszíti életét a tantál – és más, hasonlóan értékes ásványok – kitermeléséért folytatott kegyetlen harcokban. Az olyan tőkeerős cégek mint a Bayer, jelentős készleteket vásároltak ebből az értékes fémből, és joggal számíthattak arra, hogy befektetésük – a fejlett világ folyamatos mobiltelefonvásárlási lázának következtében – busásan megtérül. Azért, hogy a nyugat olcsón juthasson hozzá az áhított tantálhoz, a vállalatok szemet hunynak afelett, hogy a kitermelést kegyetlen zsoldoscsapatok tartják kezükben. Ezreket dolgoztatnak rabszolgaként, akiknek esélyük sincs arra, hogy kitörjenek az embertelen nyomorból. Azt mondom szemet hunynak, pedig ez nem minden. A tantállal megrakott repülők fegyverekkel térnek vissza Afrikába, így finanszírozzák - rajtunk keresztül -, hogy az ”üzleti partner” biztosan megszerezze a következő szállítmányra való ércet is. Nem véletlen, hogy a belga Sabena és a Swiss Air légitársaság már 2001-ben embargót hirdetett a koltán szállítására.

Egy munkanélküli kongói tanár szavai: ,,Az európaiak és az amerikaiak vásárolják a koltánt, és ők hozzák a fegyvereket is. Kizsákmányolják országunk kincseit, és a profitjuk érdekében hagyják a gyermekeinket a bányákban meghalni.”1 ,,Sohasem tudósítottam a kongóinál durvább háborúról. Láttam megcsonkított nőket, és szüleik húsának megevésére kényszerített gyermekeket is" - írja Nicholas D. Krisztof is, a New York Times munkatársa. De a nyereség utáni hajsza az állatvilágot sem kíméli.

A Jane Goodall Alapítvány beszámol róla, hogy 2001-ben - amikor a tantál ára a csillagos égbe szökött - a kongói Kahuzi-Biega NemzetiParkban tízezer bányász irtotta az erdőt és kutatott a lelőhelyek után. Azt, hogy mennyi maradhatott az itt élő keleti síkvidéki gorillákból, senki nem tudja, de a becslések szerint tizenöt év alatt az állomány kétharmada odaveszett. Az emberek elpusztítják az erdőket, ami kevés megmarad belőlük, azokat a bányákba vezető utak szabdalják fel, ezek segítségével pedig az orvvadászok elérik az utolsó megmaradt főemlősöket is.

A komor kilátások ellenére mindig akad egy kevés remény. Egy új mozgalom van kibontakozóban, amely igyekszik rávenni az elektronikai konszerneket arra, hogy tiszta forrásból szerezzék be az alapanyagokat. Amíg a kongói helyzet nem normalizálódik, vagy a forrásokat nem lehet minden kétséget kizáróan ellenőrizni, addig az egyetlen megoldásnak az látszik, hogy Ausztráliából szerezzék be a tantált. A véres gyakorlat ellen küzdő Enough Project szerint a telefonok árát csak fillérekkel növelné, ha ellenőriznék a beszállítói hálózatot. A civil szervezetek a fogyasztók segítségével igyekeznek hatni a gyártókra, a raisehopeforCongo.org honlapon te is tájékozódhatsz arról, hogy mit tehetsz az ügy érdekében, addig is a legfontosabb, hogy csak azt vegyük meg amire ténylegszükségünk van, a régit javítsuk meg, ha pedig végképp a kukában végezné, akkor adjuk le a elektronikai üzletekben az újrahasznosítás érdekében.

Schmidt Gergő