Cseh újrahasználati központ

reuse center

A Letohrádek Vendula egy alternatív szociális szolgáltatást nyújtó non-profit szervezet Csehországban. 1990 óta működik. 2008-ban Csehországban elnyerte az év Szociális Vállalkozása címet, az "Ashoka" szövetség (www.ashoka.org) pedig a "világ mintaprojektje"-ként értékelte tevékenyéségüket.

Szociális vállalkozás és környezetvédelem.


A szervezet céljai

A szervezet elsősorban mozgássérült embereket támogat abban, hogy képességeiket fejleszthessék és önellátásukat növelhessék. Ezt úgy érik el, hogy munkát biztosítanak számukra saját kézműves műhelyükben vagy máshol a munkaerőpiacon.

A szervezetnél dolgozó mozgássérült embereket reggelente viszik ki a műhelybe, este pedig hazafuvarozzák őket családjukhoz, így nem veszítik el velük a kapcsolatot. Családtagok és hozzátartozók is dolgoznak a szervezetnél. Ez a rendszer tulajdonképpen alternatívát jelent a Csehországban még mindig általnosnak tekinthető, állandó felügyletet biztosító szociális intézmények mellett. Ez a megközelítés a mozgássérültek beilleszkedését segíti azzal, hogy egyszerre biztosít munkát és egyénközpontú szociális gondoskodást.

Újrahasználat, mint környezetbarát tevékenység

A Letohrádek Vendula fő tevékenysége a kézművesműhely működtetése. Alkalmazottai különböző fogyatékossággal élő emberek, akik hagyományos technikákkal állítanak elő termékeket (például szőnyegszövés, gyertyakészítés, papírtermékek elkészítése). A kézműves műhelyben folyó munka azon az elven alapul, hogy a gyártási folyamatot több kisebb lépésre bontják, így teszik lehetővé, hogy mindenki részt tudjon venni benne.

A műhelyben többféle módon dolgoznak fel használt anyagokat. Egyrészt használt ruhákat gyűjtenek össze, a fogyatékkal élő dolgozók pedig felügyelet segítségével kimossák, újraszabják és átfestik ezeket. Nemezeléssel és batikolással is dolgoznak. Régi, szakadt, csúnya, ruhákból, anyagmaradékokból szőnyegeket is készítenek. A ruhákat, szőnyegeket a fogyatékkal élő emberek készítik, a gondozók csak besegítenek, koordinálnak.

Az így felújított szép új darabokat jó áron értékesítik, többek között a Baumax áruházláncban is. Az általuk készített termékeken sosem tüntetik fel, hogy "fogyatékkal élők készítették" - mondja az intézet igazgatója, Dája Kabátová - hiszen ők is normális emberek, csak éppen valamilyen problémával küzdenek. Ők is sikeresek lehetnek a piacon, versenyre kelhetnek az "egészségesekkel" és ez jó érzést, önbecsülést ad nekik.

A másik nagy egység papírhulladékot gyűjt és dolgoz fel. A papírt beáztatjak, keverik, hogy újrahasznosított papírt állítsanak elő. A következő lépésben ezekből a papírokból a fogyatékkal élő emberek különböző képeket készítenek kézi eszközökkel, melyekkel egyfajta speciális hatást érnek el.

A Letohrádek Vendula elsősorban azért hozta létre ezt a kézműves műhelyt, mert ez a legfontosabb része a náluk zaljló terápiának. A kézi munka segítségével a sérült emberek fejlődnek, függetlenebbé válnak, és átérezhetik, hogy az életnek értelme van. A szervezet dolgozói sokáig nem is gondoltak bele abba, hogy munkájuk nemcsak szociális szempontból pozitív kezdeményezés, de mindeközben környezetbarát tevékenység is, hiszen használt anyagokat dolgoznak fel, használnak újra.


Fordította: Hohl Szonja és Balogh Emese