Bolhapiac Csóron

A június végén szervezett csóri Állampolgári Tanács javaslatai között szerepelt egy cserebere fórum vagy bolhapiac megszervezése. Nem nagyon húztuk az időt, augusztus 1-jére össze is hoztuk az első bolhapiacunkat.

A zsibvásár elsődleges célja volt, hogy a már megunt, de még működő, használható, hordható tárgyak ne a szemétben landoljanak, hanem valaki más háztartását ékesítsék tovább.

Bár összesen csak 8 árus telepedett le a csóri Művelődési Házban, a kínálat így is minden várakozásunkat túlszárnyalta. A megszokott gyerekruhákon, játékokon és használt könyveken túl, a szemfüles vásárló beszerezhetett komplett fürdőszoba felszerelést, gőzelszívót, ágyat, csillárt, fűnyírót, de még Ciprusról származó bőrtáskát is. A rendezvényt megelőző több hetes hírverés ellenére sajnos vásárló nem sok akadt. Így egy idő után az unatkozó árusok elkezdték az egymás közötti csereberét és a többiek portékájának felvásárlását. Ezért is fordulhatott elő, hogy volt olyan árus, aki több holmival távozott, mint amennyivel jött.

Csor_bolhapiac

De nem adjuk fel: a következő alkalmat a nyár végén tartandó falunapra tervezzük, a továbbiakban pedig a lakosoknak kéthavonta lesz alkalmuk a kincsvadászatra. Reméljük, idővel beleivódik a köztudatba, és valódi eseménynek számít majd a községben.

Kiss Adél