Re-Krea hírek
2015. december 12.
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból. |
2015. november 09.
Az erőforrás-hatékonyság nem utópia! Ezzel a mottóval rendezte meg hatalmas érdeklődés mellett a Humusz Szövetség a Nulla Hulladék témakörét feldolgozó konferenciáját november 2-4. között, melynek résztvevői számos, már működő jó gyakorlattal ismerkedhettek meg. |
2015. október 09.
A Susco Budapest – a honlapján írtak szerint – egy közép-európai konferencia a fenntartható fejlődés jegyében. Ennek értelmében csupa olyan programmal és előadóval találkozhatott a rendezvényre kilátogató érdeklődő, ami valamilyen formában a környezeti fenntarthatóságot képviselte. Előadások, workshopok, kiállítók, külföldi jó gyakorlatok, esettanulmányok és kapcsolatépítés jellemezte a napot. |
2015. október 09.
November utolsó hetében kerül megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amiben évek óta egyre többen vesznek részt. A kezdeményezés eredetileg egy 3 évesre tervezett projekt része volt, 2009-ben rendezték meg először. Ekkor még csak 14 ország vett részt 2672 db programmal. Immáron minden évben megtartják, tavaly már 27 országban több mint négyszeres számú hulladékcsökkentési akció valósult meg. A program célja, hogy felhívja a figyelmet a képződő hulladék mennyiségére, illetve hogy akcióprogramok révén csoportok saját hulladékos jó gyakorlataikat mutassák be. |
2015. október 09.
Karácsony tájékán megszaporodnak a vállalati programok: Mikulás ünnepség, évzáró parti, adománygyűjtés, önkéntes programok. Mit tehetünk, ha szeretnénk mindezeket a lehetőségekhez képest mind (környezet)tudatosabbá varázsolni, ha a vállalati program érzekenyítő hatását összekötnénk egy kis szemléletformálással, ha lényeges szempont a Mikulás csomag összetétele és csomagolása? |
2015. szeptember 20.
Társadalmi vállalkozásunk jó híre Győrbe is eljutott: céges családi napon jártunk. |
2015. szeptember 15.
2015. augusztus végén a Várnegyed megújítása program keretében Budavár Önkormányzata megbízta a Humusz Szövetséget, hogy a kerületieknek szóló Nyárbúcsúztató Családi Nap gyerekeknek szóló környezetvédelmi programelemét dolgozza ki és valósítsa meg a Czakó utcai sportpályán. |
2015. február 12.
|
2014. december 19.
|
2014. november 17.
A GE Healthcare csapatánál már nem először jártunk, visszatérő partnereink ők is. Egészség- és környezetvédelemmel foglalkozó hetük vendégeként az újrahasználat szemléletét hirdetve karton képkeret készítést és bio büfét vittünk. |
Oldalak
Zöld üzleti hírek
-
Új jeles zöld nap: március 30., a Hulladékmegelőzés Világnapja2023. március 20. 16:25
-
A vegyes hulladék szétválogatása akár 21%-kal csökkentheti az uniós hulladékágazati CO2 kibocsátást2023. március 08. 15:25
-
Eljött a betiltás ideje - nincs ok tovább várni!2023. január 10. 10:11
-
Hová tart a hulladékszektor?2022. szeptember 06. 15:37
-
Betétdíjas adatbázis termék- és márkanevekkel az azonosíthatóság érdekében2022. augusztus 23. 15:21
-
Szellőztetős trükkök2022. augusztus 18. 13:43
-
A megoldást a magyar Carbon.Crane mesterséges intelligenciát használó szolgáltatása jelentheti2022. augusztus 16. 13:16
-
A tendencia megállíthatatlannak tűnik - de a Humusz még nem adta fel a reményt, és megpróbál küzdeni2022. augusztus 11. 10:19
-
Magyar példák, ahol működik a palackvisszaváltás2022. augusztus 03. 17:24
-
A profitjuk emelkedik is2022. augusztus 03. 14:05
- ‹ előző
- 2 / 210
- következő ›