Az ötlet azon apropóból csírázott ki, hogy egy frekventált, egyhetes rendezvényünkre elfogadta meghívásunkat Böjte Csaba ferences szerzetes, akinek 2002-ben életre keltett alapítványa köztudottan árvaházakat tart fenn Dévától Petrozsényig, Nagyszalontától Torockóig – számos helyen Románia-szerte. Csaba testvér érkezése feletti örömünkben nem feledkeztünk meg arról, hogy valamivel megháláljuk látogatását. S hogy mivel?

„Én hiába szeretem a szobám csendjében az utcagyereket! Nem arra van szüksége, hogy könnyes szende szemembe nézzen, hanem hogy legyen kenyér az asztalán, fedél a feje fölött, étel a tányérján, ceruza a kezében, takaró az ágyán, kapjon jó szót, simogatást.”

Csaba testvérnek e gondolataiba kapaszkodva fogant meg az ötlet egy tanárnőnk lelkében: minden osztály varrjon 1-1 takarót az árvaházak gyerekei számára.

Kolléganőm messze földön híres foltvarró-képességéről, így a diákok szívét is melengető ötlet népszerűségén kívül a szakmai segítség is adott volt az elsőre kissé bonyolultnak tűnő terv kivitelezéséhez.

S hogy miképpen zajlott le a projekt? Először is – ráhangolódásként - minden osztályunk megtekintette a Böjte Csabáról szóló, Fekete Ildikó rendezte Utazások egy szerzetessel című dokumentumfilmet. A film a maga kicsit sem burkolt, nyers őszinteségével egészen biztosan minden diákot megérintett, alapjaiban rengette meg gondolkodásmódjukat, elég, ha csak azt emeljük ki, hogy az árvaházi gyerekek napi szükségleteit odakint 1 (egy) euróból fedezik. Egyetlen diákot sem kellett ezek után noszogatni arra, hogy hulladék-textildarabkákat gyűjtsön saját háztartásában a takarókhoz.

A program kivitelezése érdekében az osztályokhoz eljuttatott felhívás a következő volt:

Minden osztály figyelmébe!

A legsivárabb szobát, a legszürkébb napot is felvidíthatja, ha van egy színes takaród, amit ráteríthetsz az ágyadra, ami alatt elbújhatsz, amibe beburkolózhatsz.

Ha láttad már osztályfőnöki órán azt a DVD-t, ami Böjte Csaba ferences rendi szerzetesről készült, tudod, hogy vannak gyerekek, akiknek soha nem volt ilyen takarójuk, sőt gyakran ennivalójuk, ruhájuk, otthonuk sem. Csaba testvér azonban pártfogásába vette őket, és minden erejével azon tevékenykedik, hogy boldogabb gyerekkort élhessenek meg.

Legyen részünk ennek a nemes szándéknak a megvalósításában! Szerezzünk örömet néhány gyereknek azzal, hogy megajándékozzuk őket egy-egy puha, meleg, színes takaróval! Varrjunk takarókat Csaba testvér gyermekotthonaiba!

Kezdjük a munkát a hátlappal!

Minden osztály rajzszögekkel erősítsen fel egy kimosott és kivasalt, kb. 140x200 cm-es (algimnazisták: kb. 90x140 cm-es) lepedővásznat vagy már használaton kívüli, szétszedett paplanhuzatot az aulában, a könyvtár ablakai elé!

Ezután készítsük el a takaró fedőlapját!

Gyűjtsetek össze osztályonként annyi 30x30 cm-es textildarabkát, amennyi az osztálylétszám. Ez is tiszta, kivasalt és pontosan méretre szabott legyen. Bármilyen textil jó, ami nem túl vastag vagy vékony, és formatartó (vagyis nem nyúlik, mint a póló vagy a sztreccs). Felhasználhattok kinőtt ingeket, régi, de még jó állapotú ágyneműhuzatot, függönyt vagy a turkálók kimeríthetetlen és olcsó kínálatát.

A behozott anyagdarabokat gombostűzzétek a lepedővászonra, hogy gyűjtögetés közben már elrendezhessétek színek, minták szerint. Aztán már csak össze kell varrni a négyzeteket, egy puha bélést tenni a két réteg közé (ezt központilag szerezzük be), végül egymásra rögzíteni mindezt.

A fentiek alapján a „menetrend” tulajdonképpen a következő volt:

1. a program meghirdetése (osztályonként szóban, illetve a faliújságon, valamint az iskolai honlapon)

2. hátlapok és előlap-foltok összegyűjtése, a takarók megtervezése osztályonként

3. a bélésanyag közös megvásárlása

4. a takarók összevarrása

5. a takarók közszemlére tétele aulánkban (motiválóan, félkész és kész állapotban egyaránt)

6. átadási ceremónia

És láss csodát: február 2. hetétől folyamatosan gyűltek a készülő, illetve elkészült takarók aulánk falain. Mi több, a kezdeményezés nem maradt elszigetelt: különböző forrásokból a szülők, a környékbeli iskolák és foltvarró körök is értesültek róla, aminek eredményét hamarosan érzékeltük: „idegen” takarók is érkeztek a „hazaiak” mellé. Ám a professzionális patchwork-műalkotások mellett iskolánk diákjainak sem kellett szégyenkezniük: szebbnél szebb darabokba varrták bele a bélésanyagot, és jóval vastagabb rétegben szívük minden melegét. A projekt motorja, a takarók nagy részének összeállítója az ötletgazda Nagy Eleonóra tanárnő volt, aki a fel nem használt anyagdarabokat is szorgalmasan elraktározta későbbi hasznosításra.

Költségvonzatként csak a közösen (iskolai szinten) beszerzett bélésanyag említhető, amelyből 21 osztályra (plusz tanárok) számítva 40 méternyit vásároltunk a helyi Passzió-Merida kézművesboltban, kemény 18 000 magyar forintért.

A program maga (az ötlet felmerülésétől a teljes lezárásig) pontosan 4 hetet vett igénybe, nagyjából az alábbiak szerint:

1. hét: az ötlet megszületése, kihirdetése

2. hét: a kellékek gyűjtése, tervezés

3. hét: összeállítás

4. hét: kiállítás, átadás

Összegzéseképpen csak annyit mondhatok: köszönjük az ötletet és az ezernyi segítséget Nagy Eleonóra tanárnőnek, amellyel segített diákjainkkal együtt megtapasztalnunk a közösség összefogásban rejlő erejét, a szeretet minden akadályt legyőző erejét. És talán nem üres, fellengzős frázis azt állítani, hogy mindeközben figyeltünk a világra, a környezettudatosságra, az alapanyagként felhasznált hulladékok újrahasználatára, a hulladékcsökkentésre is. Én legalábbis hiszek ebben. Mint ahogy Böjte Csaba gondolataiban is:

„Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé.”

Scheuer Zsuzsanna

Batthyány Kázmér Gimnázium

Szigetszentmiklós