Critical Class - Autómentes nap á la Batthyány
Critical Class
Autómentes nap á la Batthyány
gyalog-sebes-futógép, lábhajtásos-tovalöködő, utazó-erőmű, hobbi-ló, kengyelfutógép, drótszamár, velocipéd, pneumatic, vasparipa, kenguru, egyen-billengészeti-gyorsforgatmányú-körduplány
Szeptember 22-én iskolánkban is megünnepeltük az európai autómentes napot. Előzetes felhívásunk alapján ezen a napon osztályok közötti versenyt hirdettünk, hogy az autót lecserélve minél többen érkezzenek gyalog, kerékpárral vagy tömegközlekedve a gimnáziumba. Az időjárás szerencsére kedvezett terveink megvalósításának. Ezen a verőfényes reggelen a portán igyekeztünk regisztrálni a résztvevőket, tanárokat, diákokat egyaránt. Az óraközi szünetekben az aulában extrém kerékpárokat (velocipéd, tandem, mini stb.) lehetett kipróbálni, a tanítás utáni programokat közös kerékpáros (ki)csengetés és bringaemelés nyitotta meg. Délután filmvetítés, lassúsági és ügyességi versenyek (pl. Balaton-kerülés), valamint kerékpáros bemutatók várták az érdeklődőket, és három témában – kerékpáros KRESZ, a kerékpár kultúrtörténete, kerékpár a filmművészetben – lehetett totót is kitölteni. A résztvevőket BAM- és Critical Mass-matricákkal, -képeslapokkal, a versenyek győzteseit kerékpáros biztonságtechnikai kiegészítőkkel, térképekkel jutalmaztuk.
A szervezett programmal elégedettek vagyunk, tekintve, hogy először került erre sor iskolánkban, illetve, hogy az intézményünkbe járó diákok nagy része a környező településekről jár be, és városunk nem éppen kerékpárosbarát útvonalairól, illetve pompás tömegközlekedéséről híres.
A program sikermutatóit statisztikai adatokba gyömöszölve az iskola honlapján is megjelentettük:
Az iskolapolgárok közül összesen 376-an regisztrálták magukat érkezéskor a portán, ez a teljes létszám (diákok + tanárok) 52,22 %-a. (Nyilván a többiek is jöttek valamilyen közlekedési módszerrel, de mivel kikerülték a regisztrációt, így kimaradnak a statisztikából is.) Kimutatásunkból mindenekelőtt kivesszük a „juszt is” autóval érkezőket, velük a továbbiakban nem foglalkozunk. A maradék 336 főből (az iskolapolgárok 47 %-a) a legtöbben (144-en) kerékpárral érkeztek, 2. helyen a gyaloglás áll (97 fővel), míg 75-en a BKV szolgáltatásait vették igénybe. További 9-en érkeztek rollerrel, 5-en görkorcsolyával, 6-an pedig egyéb vicces eszközzel, melyek között akadt gördeszka, streetboard és poweriser (ugróláb) is.
Iskolába érkezéskor ez a 336 fő összesen 1813,5 km-t tett meg (plusz nyilván, hazafelé is ugyanennyit), ez 6 l-es benzinfogyasztási átlagot véve 108,8 liter benzin spórolását jelenti, ami pénzben kifejezve - 340 Ft-os átlagárral számolva - 36995 Ft-os megtakarítás.
Magyarország államhatára 2217 km, mi összesen (autó nélkül) ennek 81,8 %-át tettük meg - természetesen még mindig csak az érkezéssel számolva. 1 liter benzin energiatartalma 10 200 kcal, a megspórolt 108,8 l benziné így 1109760 kcal, ami pontosan 4335 kakaóscsiga energiatartalmának felel meg. 1 liter benzin elégetésekor 2,2 kg CO2 jut a levegőbe, mi összesen 239,36 kg CO2 kibocsátását előztük meg.
A kakaóscsigát igazságosan szétosztottuk a résztvevők között. :)
Scheuer Zsuzsanna
Batthyány Kázmér Gimnázium
Szigetszentmikló