A lakosság felelőssége

1.) A JOGALKALMAZÁS TERÉN

1. Jogkövető magatartás

  • A közszolgáltatás reformjának állampolgári kezdeményezése
  • Egyéni és közösségi fellépés a jogsérelmek esetén
  • Egyéni beadványok benyújtására lehetőség van, bírósági eljárásokat lehet kezdeményezni jogsérelmek esetén.

A jogi kontroll érvényesítése is közös állampolgári feladat. Környezetvédelmi és fogyasztóvédelmi szervezetek tagjaként ezt még hatékonyabban lehet megvalósítani.


2.) A TERMELÉS TERÉN

1. Helyi üzemek kibocsátásának állampolgári ellenőrzése
A hatóságok munkáját (és környezetünk megóvását) segíti, ha az állampolgárok is részt vesznek a helyi üzemek kibocsátásának ellenőrzésében, figyelésében.

2. A termékek és a csomagolások kritikai szemlélete: jelzések a gyártó és a kereskedő felé
A környezetére odafigyelő, tudatos fogyasztó nem riad vissza attól, hogy jelezze a gyártónak vagy a kereskedőnek, ha egy adott terméket vagy annak csomagolását környezetszennyezőnek tart. Sőt, kötelességének érzi, hogy nyomatékosan jelezze igényét a környezetbarát termékekre.

3. Megelőzési javaslatok a munkahelyen
Mindenkinek ott kell változást kezdeményeznie, ahol erre lehetősége van. A munkahelyek hulladékának csökkentésében a dolgozóknak is kezdeményező szerepük lehet!


3.) REKLÁM, MARKETING

1. Kritikus reklámfogyasztás, immunitás
Szülőként, pedagógusként és bármely más szerepben vértezzük fel a gyerekeket, a társadalmat a reklámtrükkök ellen. A fogyasztás egy jelentős része szabadidős és hobby tevékenységek érdekében történik. Segítsük elő, hogy fogyasztási kultúránk - ahol lehet - ne az eldobhatóságot, hanem a kíméletes, tartós használatot, a javítást, átalakítást, továbbhasználatot támogassa.

2. A manipulatív reklámüzenetek elutasítása
Egyéni eljárások a káros reklámok ellen: a mi hozzáállásunkon is múlik, hogy a reklámozók „mit engedhetnek meg maguknak”.


4) ÉLETMÓD

1. Visszarendeződés

  • Piacok és kisebb boltok igénybe vétele a szupermarketek helyett
  • Az eldobó csomagolások minimális igénybe vétele
  • Ha csak tehetjük, válasszuk az újratölthető és betétdíjas csomagolásokat!

2. Újrahasználat
Ha a szükséges könyveket, CD-ket, videokazettákat antikváriumokban, könyvtárakban, CD- vagy videokölcsönzőkben szerezzük be, illetve ha különböző eszközöket, szerszámokat közösségi használatban tartunk, akkor az újrahasználatot támogatjuk.

3. Önellátás, közösségek

4. Hagyományos háztartás
Törekedjünk hagyományos háztartás vezetésére: Pl.:
- süssünk-főzzünk otthon magunknak! Készítsünk magunk befőtteket!
- kerüljük a mirelit és a konzerv termékeket!
- termeljük meg magunknak, amit csak lehet! (hobbykert, haszonállat-tartás)
- vezessünk háztartási naplót! (Érdemes felírni és időről-időre értékelni a háztartás vásárlásait és költségeit.)
- készítsünk vásárlási listát! (Tervezett vásárlásokkal el lehet kerülni az ún. impulzusvásárlásokat.)

5. Helyi termelés, helyi piac; fogyasztói közösségek
Ha tehetjük, a tejet, mézet, tojást, húst, zöldségeket, gyümölcsöket helyi termelőtől szerezzük be! Vegyünk részt helyi cserekereskedelmi rendszerek kialakításában, működtetésében!

6. Hadüzenet a hedonizmusnak!

7. Mindennapi választásaink
Három szempontot kell figyelembe venni, amikor terméket vagy csomagolást választunk:
1. Ökonómiai szempontok: A termékek és szolgáltatások árban és járulékos költségekben is nyújtsanak nagyobb használati értéket, miközben a termék használata sem az egészségi, sem a biztonsági szempontokat nem sérti.
2. Ökológiai szempontok: A termékek és szolgáltatások ökológiai előnyei legyenek egyértelműek a hasonló használati értékkel bíró egyéb termékekkel összehasonlításban (alacsonyabb nyersanyagigény a gyártási és a használati fázisban, elkerülni a károsanyag átvitelt, stb.).
3. Szociális szempontok: A termékek és szolgáltatások mutassanak fel egyértelmű szociális szempontú előnyöket egyéb termékekhez viszonyítva (például ne a harmadik világ országaiban „megszokott” körülmények között, hanem „fair” munka- és életfeltételek mellett készüljenek).

8. Önmérséklet

Helyes viselkedéssel, célszerű vásárlással (fogyasztással) mindenkinek adott a lehetősége a fenntartható fejlődéshez hozzájárulni, támogatni a harmadik világ országainak környezeti és szociális felemelkedését a korrekt kereskedelemre épülő termékek vásárlásával. Mindenki előtt adott a választás „kényszere”, hogy energiatakarékos eszközöket vásároljon, vagy használati tárgyakat béreljen, cseréljen új tárgyak megvásárlása helyett. Alkalmanként teljesen le is mondhatunk bizonyos termékek vásárlásáról (használatáról) anélkül, hogy ezzel életszínvonalunk csökkenne…Így például:
- a kólaitalok, nassok, élvezeti cikkek vásárlása sokszor csak ’pótcselekvés’
- a gyorséttermekmek és plázáknak több alternatívája is van)
- ha átgondoljuk, hogy mire szolgálnak, könnyen ellenállhatunk az újdonságok folyamatos kísértésének is.

9. Kreatív pihenés
A luxusüdülést öko- és kulturális turizmus is helyettesítheti. Családi és egyéb társas (iskola, társadalmi egyesület, munkatársak, szomszédság) események szervezésével is elszórakoztathatjuk magunkat. A szabadidő eltöltésének több hagyományos módja is van: hagyományos kulturális tevékenységek (könyv, mozi, színház, kiállítás); szakkörök, tanfolyamok, népfőiskolák, szabadegyetemek és más önképzési lehetőségek; sport, turisztika, testépítés; fesztiválok látogatása; barkácsolás, szabás-varrás.

10. Alternatív ünnepek

Az ajándékozási kultúra átgondolásával (pl. kevesebb ajándék kevesebb csomagolással, tárgyak helyett élmények…stb.) kevesebb szemetet termelhetünk.  Karácsonykor a vágott fenyők kiválthatjuk egyéb, a fenyőt helyettesítő szimbólumokkal is.

11. Tartós cikkek használata

Törekedjünk tartós cikkek tartós használatára! Pl:
- használjunk mosható pelenkát, mosható zsebkendőt!
- az elektronikai és hírközlési eszközöket használjuk addig, amíg lehet! Ne dőljünk be az „erkölcsi avulás” fogyasztásgerjesztő hatásának!
- az elemes eszközök, játékok helyett – ha már muszáj ilyeneket venni – válasszuk a minél többször tölthető akkumulátoros verziókat!

12. Újrahasználat, szociális alapú újraelosztás

- Szervezzünk cserebere börzéket környezetünkben vagy vegyünk részt ilyeneken. A cserebere börzéken még jó állapotú, használható, de tulajdonosuk számára már felesleges tárgyak cserélhetnek gazdát.
- Támogassuk újrahasználati központok létrejöttét! Ezek a központok a szociálisan rászoruló emberek számára is elérhetővé tehetik az alapvető használati cikkek beszerzését.


5.) HULLADÉKKEZELÉS

1. Hulladékgazdálkodás otthon
Egyéni felelősségünk, hogy saját háztartásunk hulladékait szelektáljuk (ha a környékünkön szelektív gyűjtő rendszer működik, vagy az így gyűjtött hulladékot elkülönítve le tudjuk adni egy erre megfelelő átvevőnél).
A komposztálás nem bonyolult és nem költséges módszer, kiskertben vagy a társasház kertjében könnyen megvalósítható. Ha tehetjük, a veszélyes hulladékot és a sittet is kezeljük külön!