Játékfejlesztés az IBM önkénteseivel
Társadalmi vállalkozásunk egyik erős modulja a vállalati rendezvényzöldítés, azaz mikor fenntarthatósági napokra megyünk, vagy az EHS (környezet-egészség-biztonság) hét egyik résztvevőjeként formáljuk a munkavállalók szemléletét. Játék- és eszközparkunkat így időről időre frissítenünk, fejlesztenünk szükséges, amihez elkél a segítség.
Az IBM önkéntes csapata épp az egyik játékfejlesztési ötletünk legelején jelentkezett be, hogy a december 13-i napon szívesen jönnének segíteni nekünk. Mivel legtöbbször harmadik fél (azaz másik, általában szociális területen tevékenykedő civil szervezet) támogatására szervezünk vállalati önkéntes programokat, így mindig külön öröm, mikor kifejezetten nekünk szeretne egy-egy csapat segíteni.
Ezen a szombati napon 9 lelkes kolléga látogatott meg minket “játszós ruhában”, hiszen raklap elemekből készült játék gyártását találtuk ki, ami sok-sok csiszolással és némi festéssel járt. A csapat nagyon ügyesnek, kifejezetten hatékonynak bizonyult, így a munka dandárját el is végeztük, csak némi festés és az összeszerelés maradt hátra. Mivel a játék koncepciója is “átment”, új elemünk felavatását az IBM irodájában tervezzük – ékes bizonyítékaként az önkéntes munka eredményeinek!
Zöld üzleti hírek
-
"Nem az állatokkal van itt nagy gond, hanem az emberekkel."2019. szeptember 16. 20:21
-
Hogyan hasznosítható az építőipari hulladék?2019. szeptember 16. 18:50
-
A hulladék útjáról alapvetően a helyileg illetékes közszolgáltató tud konkrét tájékoztatást adni2019. szeptember 15. 10:43
-
Az itt újonnan épülő épületek energetikai ellátására megújuló energiaforrásokat használnak majd2019. szeptember 13. 15:40
-
Hogyan kerül az ivóvizünkbe a gyógyszermaradvány és mikroműanyag? Az MTA kutatója elmagyarázza.2019. szeptember 12. 17:07
-
A Budapest Bike Maffia célja, hogy az ennivaló a kuka helyett a rászoruló emberekhez kerüljön2019. szeptember 10. 11:05
-
Évente kb. 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, amelynek jelentős része megelőzhető lenne2019. szeptember 10. 10:36
-
A lista első helyén évek óta a műanyag szűrőt tartalmazó cigarettacsikkek állnak2019. szeptember 10. 10:24
-
A világon több helyen ez lehetne a megoldás2019. augusztus 29. 10:06
-
Az urbanplayer.hu térképre rendezte Budapest szódalelőhelyeit2019. augusztus 28. 15:51
- ‹ előző
- 32 / 210
- következő ›