Úgy alakult, hogy az utóbbi idõben több olyan külföldi anyagot olvastam, amelyek európai városok gyakorlati hulladékcsökkentõ ill. -megelõzõ próbálkozásairól szóltak. Sajnos ezek többsége még valóban csak próbálkozás, egy-egy tétova lépés egy (távolinak tûnõ) átfogó változtatás irányába. A kezdetlegesnek tekinthetõ lépések azonban nem feltétlenül ezen városok vezetõinek bénaságát tükrözik, sokkal inkább arról lehet szó, hogy nagyon nehéz egy – a megelõzés logikájának teljesen ellentmondó – rendszerben helyi szinten a hulladékmegelõzést valóban elõsegítõ intézkedéseket hozni.

Nyilvánvaló, hogy a fent említett anyagok összeállítói szintén szembesültek ezzel a problémával, ezen azonban sajnos úgy próbálták segíteni, hogy olyan intézkedéseket is a hulladékmegelõzés témakörébe soroltak, amelyek tulajdonképpen nem oda tartoznak. Az általam átnézett összeállítások nagyobb része ugyanis rafináltan a „hulladékmegelõzés” szót használja a címében, a beszámolók azonban néhány fogyasztáscsökkentõ intézkedés megemlítése mellett leginkább az újrahasznosítás vagy az égetés arányának növelését elõsegítõ döntésekrõl szólnak. Merthogy a megelõzés nekik a hulladékok lerakóra kerülésének megelõzését jelenti.

Ezért hát a kérdõjel ennek a cikknek az alcímében.

Mindazonáltal természetesen nagyon örülünk annak, hogy vannak már olyan városok Európában, ahol a vezetõk és a lakosok kezdenek – legalább gondolatban – túllépni a szelektív gyûjtés „mindenhatóságán” és megfogalmazódott bennük, hogy a hulladékok mennyiségének csökkenését csak fogyasztáscsökkentéssel és „ökológiailag felelõs fogyasztással” lehet elérni.

A KukaBúvárban az elkövetkezõkben szeretnénk minél több ilyen példát bemutatni.

Az alábbiakban elsõként egy olyan kezdeményezésrõl adunk hírt, amely leginkább el tudott rugaszkodni a legtöbbször használatos „szigorítsunk a szelektív gyûjtésen és adjunk ki brosúrát a környezettudatos vásárlásról” típusú megoldásoktól.

A Rügyecskék Alapítvány és a HuMuSz 1998-ban rendezte meg az elsõ visszaváltható fenyõfa akciót. Minden bizonnyal sokan várják majd ezt a Rügyektõl és tõlünk ezen a télen is. A HuMuSz azonban idén már nem ad bérbe visszaváltható fenyõket, mert elsõsorban a fenyõt helyettesítõ lehetõségeket kívánja bemutatni. Az alábbiakban indokoljuk lépésünket.

Az egyik tavalyi Élőfalu Hálózatban olvastam Zaja Péter hírét a Csiperke Vásárlói Kör megalakulásáról és alapelveiről. Nagyon megtetszett az ötlet. A tudatos vásárlás, a közös(ségi) részvétel és persze az elvek.

A természettel harmóniában élő kultúrákban természetes volt a hulladékmentes háztartás, azaz a melléktermékek hasznosítása és visszaforgatása a természetbe, pl. a talaj termőerejének megőrzése céljából. A paraszti kultúrában a szemétdomb, a trágyadomb és az árnyékszék használata teljesen általános volt. Ezek tartalmát a komposztálódás után a mezőgazdaságban hasznosították. A középkorban az árnyékszék tartalmáért pénzt adtak. A feljegyzések szerint nagy értéket tulajdonítottak neki. A minimális kikiáltási ár meghatározása után, mely az anyag térfogata és a minősége szerint változott, árverésre bocsátották. A kínaiak vendégszeretete közismert, szívesen befogadják éjszakára és megvendégelik a megfáradt vándort. A kultúrához hozzátartozik, hogy a vendég az eltávozás előtt meglátogatja az árnyékszéket. Ha ezt elfelejtette volna, akkor a gazda finoman figyelmeztette erre.

A félév kezdete után, az egyetemi tankönyvvásárlás egyik jellemző időszakában, ki-ki a számára már nem szükséges könyveit és jegyzeteit adhatta el, és ezzel egy időben beszerezhette az éppen aktuálisakat.

A háztartási hulladékok témaköre lassan nálunk is " miként tőlünk nyugatabbra " a hazai iskolai környezeti nevelés egyik legjelentősebb tevékenységi területévé válik.