Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Az EU-ban sincs hulladékmegelőzés

Év: 
2004
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Balogh Emese

Az EU-ban " hulladékkal foglalkozó környezetvédelmi szervezetként " egy tekintetben biztosan otthon fogjuk érezni magunkat: a hulladékmegelőzés ott is csak szlogen, leginkább elvi szinten jelenik meg a dokumentumokban, konkrét, gyakorlati lépések azonban sehol. Ezt nehezményezi az EEB, azaz az Európai Környezetvédelmi Iroda is (melynek immár a HuMuSz is tagja).

Az Európai Bizottság nemrégiben elkészített egy stratégiai tervet a hulladékmegelőzésről és az újrahasznosításról, ez azonban nem úgy sikerült, ahogy azt az EEB elvárta volna. Nehezményezték például, hogy a hulladék keletkezésének megelőzése helyett a hulladékok lerakóra kerülésének "megelőzése" illetve az égetés és az újrahasznosítás kerül a hulladékkezelés középpontjába. Az EEB szerint ezzel azt sugallják, hogy az égetés és az újrahasznosítás kiválóan megoldja a hulladékok által okozott környezeti problémákat. Mindeközben a dokumentum meg sem említi azokat az igen konkrét, már kidolgozott javaslatokat, amelyek a hulladékmegelőzés megvalósulását valóban lehetővé tennék. Az EEB nem ért egyet azzal, hogy el kellene fogadni a folyamatosan növekvő termelést és az azzal járó mind nagyobb arányú szeméttermelését. Bírálja azokat, akik szerint a hulladékok keletkezése úgyis elkerülhetetlen, ezért a feladatunk csak annyi, hogy ezeket az anyagokat megfelelően kezeljük. A megelőzés az EU által is elfogadott hulladékgazdálkodási prioritási sorrend élére került.

Az EEB sajnálatosnak tartja azt is, hogy több tagállamban különböző módokon (pl. adókedvezményekkel) még mindig a ?csővégi megoldásokat?, például a hulladékégetést támogatják.

Mivel az EU-ban még nincs egységes adó az erőforrások használatára vonatkozóan, ezért a megelőzés elvének érvényesítése jelenleg csak úgy lenne elképzelhető, ha konkrét irányszámokat írnának elő a keletkező (!) hulladék mennyiségének csökkentésére. Az EEB már kidolgozta konkrét javaslatait mind az irányszámok, mind a megvalósítás eszközeinek tekintetében. Ezeket megküldte a Bizottságnak ill. a Parlamentnek is.