Az utóbbi hónapokban az ipar egyre többet beszél szelektív gyûjtésrõl és hulladékhasznosításról. Rendes tõle. De ne felejtsük, hogy az iparnak elemi gazdasági érdeke, hogy csökkentse a mellék- és végtermékeit, hogy kevesebb kiadása legyen a hulladékok miatt, sõt bevétele keletkezzen a hasznosítható anyagokból. Ezt talán nem kellene szelektív gyûjtésnek nevezni, hiszen egy gyártás folyamán homogén anyagok keletkeznek melléktermékként.

És mi a helyzet a valódi, a lakossági szelektív gyûjtéssel?

A termékdíj törvény mostani módosításai mintha ez ellen hatnának. Már a kötelezõ lakossági gyûjtési arányt is kigyomlálták a tervezetbõl, elõbb 20%-ról lealkudták 8%-ra, majd végképp eltörölték. Nyilvánvaló a szándék: csak az ipari hulladékra koncentrálnak, mert onnan megjósolható mennyiségû és összetételû hulladék érkezik. Másik ok, hogy a (lakossági) szelektív gyûjtés nagyon drága, és a feldolgozók nem szívesen fogadják a háztartásokból származó másodnyersanyagot.

Csakhogy az Unió által elõírt kötelezõ hasznosítási arányt lakossági hulladék nélkül nem nagyon lehet teljesíteni. Persze, ha abszolút értelemben kevesebb hulladék keletkezne... Tényleg, mennyi csomagolási hulladék keletkezik ma Magyarországon? A kormánynak fogalma sincs, az ipar pedig azt mond, amit akar. Érdeke, hogy alacsonyan tartsa ezt a számot, így évek óta 800 ezer tonnáról beszél, mintha nem történt volna mostanában semmi ebben az országban a csomagolás és a kereskedelem terén.

Mit ért az ipar és kereskedelem hulladékgazdálkodáson? Azt, hogy termelünk, ahogy a csövön kifér, Ti megveszitek, kidobjátok, aztán majd hasznosítjuk (egy részét, a Ti költségeteken), a többi megy a lerakókba. Bízzátok ránk, Ti csak fogyasszatok! Innen nézve a szelektív gyûjtés nem más, mint burkolt fogyasztásösztönzés, nem egyéb, mint a lelkiismeretünk megnyugtatása. Termelünk, nõ a GDP, a hulladékot meg lerakjuk/hasznosítjuk, tovább nõ a GDP. Csakhogy mindkét esetben romlik a környezet állapota...

A szelektív gyûjtés (jelenlegi formájában) a jóléti társadalmak sportja a fejlõdõ országok rovására, hiszen nincs elegendõ kapacitás a háttériparban vagy nem éri meg feldolgozni, amit a szorgos polgárok összehordanak. Vajon megnyugtató megoldás-e, hogy Kínába viszik a budapesti lakosok által gyûjtött pillepalackok anyagát? Kinek jó ez az exportáló cégen kívül? Jó-e a (globális) környezetnek? Etikus-e a kínai emberekkel és környezetükkel szemben? Vagy elfogadható-e, ha a szelektíven gyûjtött hulladékot az égetõbe viszik?

Mi lenne hát a megoldás?

Eretnek ötletek: kisebb csomagolóanyag kibocsátás; szabványosítás; újrahasználati rendszerek, újratölthetõ csomagolások; takarékosság; tiszta technológiák; közös felelõsségvállalás; életútelemzéseken alapuló zöld adók és ezek racionális újraelosztása. És persze a hasznosítás, de a közelség elve alapján, a ténylegesen létezõ kapacitásokra alalpozva.

A HuMuSz hulladékmegelõzési stratégiát kezd kidolgozni az õsz folyamán. A stratégiajavaslatot körbehordozzuk az országban, minden érdekcsoporttal egyeztetni fogjuk. Célunk, hogy a következõ Nemzeti Fejlesztési Tervbe és a következõ Országos Hulladékgazdálkodási Tervbe valódi súlyukkal kerüljenek be a megelõzés szempontjai, sõt a késõbbi pályázatoknál valóban ez élvezzen elsõbbséget.