Tegyünk együtt aktívan a hulladékcsökkentésért!
November utolsó hetében kerül megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amiben évek óta egyre többen vesznek részt. A kezdeményezés eredetileg egy 3 évesre tervezett projekt része volt, 2009-ben rendezték meg először. Ekkor még csak 14 ország vett részt 2672 db programmal. Immáron minden évben megtartják, tavaly már 27 országban több mint négyszeres számú hulladékcsökkentési akció valósult meg. A program célja, hogy felhívja a figyelmet a képződő hulladék mennyiségére, illetve hogy akcióprogramok révén csoportok saját hulladékos jó gyakorlataikat mutassák be.
Van, amikor kifejezetten egy téma köré rendezik az akciókat, ez tavaly az élelmiszerhulladék volt. Olyan ötletek születtek, mint szakácskönyv maradékételekre, étel-adományozás, de ide tartozik még a házi, illetve közösségi komposztálás népszerűsítése is. A lényeg, hogy mindvégig szem előtt tartsuk a 3R (reduce, reuse, recycle) elvét, azaz: csökkentsd, használd, majd hasznosítsd újra. Az idei év fő témája a de-materializáció, vagyis hogyan tudunk többet kihozni kevesebből; ugyanis ha kevesebb anyagot használunk fel, akkor nem csak az erőforrásokkal bánunk takarékosabban, de eredményképpen a termelődő hulladék mennyiségét is csökkentjük.
A Humusz Szövetség 20 éve foglalkozik hulladékmegelőzési– és csökkentési programokkal, és az a tapasztalat, hogy még mindig van lehetőség új, inspiráló akciók megvalósítására nem csak egyéni, de vállalati szinten is. Ahhoz pedig, hogy az elvek a munkavállalók életében is elterjedjenek, különböző szemléletformáló programokkal érdemes operálni.
Amennyiben a szándék megvan, de a lebonyolításban elkélne a támogatás, a Humusz szakértői szívesen segítenek a kigondolásban, megtervezésben, kivitelezésben is!

A projekt angol nyelvű oldalát itt találják.
Zöld üzleti hírek
-
A törvényt megszegőket 150 ezer dinárral bírságolják majd meg2019. augusztus 21. 10:18
-
Néhány lépés a hulladékmentes konyhához2019. augusztus 20. 11:27
-
A testünk tudja mikor van szüksége folyadékra2019. augusztus 19. 10:06
-
A cipők külseje nem változott2019. augusztus 19. 10:00
-
Töltsük le elektronikus eszközeinkre a szeretett zenéket, mert akkor csak egyszer kell streamelnünk2019. augusztus 17. 07:28
-
Így állítanák meg a szemétáradatot a parkokban és a sétálóutcákban2019. augusztus 14. 16:11
-
Pedig műanyagra nem számított a kutató, aki elemezte a Sziklás-hegységben gyűjtött esőmintákat2019. augusztus 14. 16:04
-
A qubit.hu a csomagolásról, az el nem adott élelmiszerekről és a termékek származásáról érdeklődött2019. augusztus 14. 15:58
-
Az évenkénti rendszeres áradások és az azokkal érkező szemét ellenére is2019. augusztus 14. 15:47
-
Egyre több pálmaolajmentes termékre számíthatunk2019. augusztus 13. 11:15
- ‹ előző
- 34 / 211
- következő ›