Tegyünk együtt aktívan a hulladékcsökkentésért!
November utolsó hetében kerül megrendezésre az Európai Hulladékcsökkentési Hét, amiben évek óta egyre többen vesznek részt. A kezdeményezés eredetileg egy 3 évesre tervezett projekt része volt, 2009-ben rendezték meg először. Ekkor még csak 14 ország vett részt 2672 db programmal. Immáron minden évben megtartják, tavaly már 27 országban több mint négyszeres számú hulladékcsökkentési akció valósult meg. A program célja, hogy felhívja a figyelmet a képződő hulladék mennyiségére, illetve hogy akcióprogramok révén csoportok saját hulladékos jó gyakorlataikat mutassák be.
Van, amikor kifejezetten egy téma köré rendezik az akciókat, ez tavaly az élelmiszerhulladék volt. Olyan ötletek születtek, mint szakácskönyv maradékételekre, étel-adományozás, de ide tartozik még a házi, illetve közösségi komposztálás népszerűsítése is. A lényeg, hogy mindvégig szem előtt tartsuk a 3R (reduce, reuse, recycle) elvét, azaz: csökkentsd, használd, majd hasznosítsd újra. Az idei év fő témája a de-materializáció, vagyis hogyan tudunk többet kihozni kevesebből; ugyanis ha kevesebb anyagot használunk fel, akkor nem csak az erőforrásokkal bánunk takarékosabban, de eredményképpen a termelődő hulladék mennyiségét is csökkentjük.
A Humusz Szövetség 20 éve foglalkozik hulladékmegelőzési– és csökkentési programokkal, és az a tapasztalat, hogy még mindig van lehetőség új, inspiráló akciók megvalósítására nem csak egyéni, de vállalati szinten is. Ahhoz pedig, hogy az elvek a munkavállalók életében is elterjedjenek, különböző szemléletformáló programokkal érdemes operálni.
Amennyiben a szándék megvan, de a lebonyolításban elkélne a támogatás, a Humusz szakértői szívesen segítenek a kigondolásban, megtervezésben, kivitelezésben is!

A projekt angol nyelvű oldalát itt találják.
Zöld üzleti hírek
-
A hulladék útjáról alapvetően a helyileg illetékes közszolgáltató tud konkrét tájékoztatást adni2019. szeptember 15. 10:43
-
Az itt újonnan épülő épületek energetikai ellátására megújuló energiaforrásokat használnak majd2019. szeptember 13. 15:40
-
Hogyan kerül az ivóvizünkbe a gyógyszermaradvány és mikroműanyag? Az MTA kutatója elmagyarázza.2019. szeptember 12. 17:07
-
A Budapest Bike Maffia célja, hogy az ennivaló a kuka helyett a rászoruló emberekhez kerüljön2019. szeptember 10. 11:05
-
Évente kb. 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik, amelynek jelentős része megelőzhető lenne2019. szeptember 10. 10:36
-
A lista első helyén évek óta a műanyag szűrőt tartalmazó cigarettacsikkek állnak2019. szeptember 10. 10:24
-
A világon több helyen ez lehetne a megoldás2019. augusztus 29. 10:06
-
Az urbanplayer.hu térképre rendezte Budapest szódalelőhelyeit2019. augusztus 28. 15:51
-
Az üzletektől elvárják, hogy az eladott nejlonzacskókból befolyó összeget jótékony célra fordítsák2019. augusztus 28. 14:10
-
Egy katasztrófafilm elejére emlékeztet, ami a napokban történik2019. augusztus 26. 12:31
- ‹ előző
- 33 / 211
- következő ›