A színésznő és a környezetvédelem
Mindig nagy öröm, ha egy ismert ember osztja a véleményünket a környezet védelmének fontosságáról, a tudatos életmódról, a szociális érzékenységről. Azon szerencsések szerint, akik ismerhették Tolnay Klárit, ő pont ilyen volt. Születésének 100. évfordulója alkalmából a Tolnay Klári Centenáriumi Emlékév 2014 programsorozat egyik rendezvényeként Für Anikó segítségével általános iskolások részére vittünk szemléletformáló játékokat a budapesti Örkény Színházba.
A szemléletformálás szempontjából leginkább fogékony korosztályt, két 10 évesekből álló osztályt láthattunk vendégül a 4 állomásból álló forgószínpadunkon. Legtöbbjük jónéhány felnőttet is megszégyenítő mennyiségű és minőségű információval rendelkezik a környezettudatos életmódot illetően, így igazán hálás feladat velük beszélgetni, az alap tudást néhol kicsit pontosítani, és úgy egyáltalán, nézni és remélni, hogy eme jövő generáció már talán komolyan gondolja a rendezvényen is elhangzott - és milyen igaz! - mondást: "A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a remek kezdeményezésen!
Zöld üzleti hírek
-
Nulla Hulladék Konferencia és Környezeti Nevelési Műhelykonferencia - elmarad!2020. március 04. 15:58
-
A felhalmozás messze meghaladja az újrafelhasználás volumenét2020. március 04. 08:10
-
A fejlett országok kénytelenek lesznek maguk kezelni a hulladékukat2020. március 02. 12:01
-
Egy délelőtt alatt 30 köbméter szemét gyűlt össze2020. március 02. 11:45
-
Az új szabályozásnak köszönhetően jelentősen meghosszabbítható lenne a mobiltelefonok életciklusa2020. február 27. 11:36
-
Csak akarni kellene2020. február 27. 10:48
-
Javaslatok a Körforgásos Gazdaság Csomag hazai megvalósítására2020. február 25. 12:18
-
Fölösleges anyagod van, szütyőt varrnál, terjesztenéd? Ott a helyünk! Szütyőt mindenkinek!2020. február 25. 10:02
-
Egyre elterjedtebbek a LED-szálas lámpák, amelyek anyaguk miatt nagy hányadban újrahasznosíthatók2020. február 25. 09:54
-
Röviden összefoglalták a fémhulladék-hasznosítás környezeti és gazdasági előnyeit2020. február 25. 09:47
- ‹ előző
- 23 / 210
- következő ›