Papír hátán papír
A lehetőségek tárháza végtelen. Ezt bizonyítván bárki megirigyelte volna az Újrapapír workshopunkon felsorakoztatott újrapapír fajtákat, mintákat, formákat.
Az Újrapapír Napja alkalmából március 11-én szakmai workshopot szerveztünk a kommunikációs szakma képviselőinek, célul tűzve ki az újrapapír használatának fellendítését és az ezzel kapcsolatban felmerült kételyek eloszlatását. Ehhez a papír szakma különböző területeiről érkező képviselőit hívtunk segítségül, hogy az érdeklődők átfogó képek kapjanak a témáról. A workshopon betekintést nyerhettek a papír életének körforgásába, azaz pl. hogyan és hányszor válhat egy papír újrapapírrá, megismerkedhettek a zöld nyomtatás lehetőségeivel, különös figyelmet fordítva a papír típusokra és azok felhasználhatóságára, valamint követendő és kevésbé szerencsésen kivitelezett példákon keresztül világítottunk rá a visszásságokra és azok kikerülési módjaira.
A szakmai mondandó után kézműveskedéssel záródott a délután, bemutatva néhány lehetőséget, miképp varázsolható rövid idő alatt is hasznos és/vagy díszes alkotás a szemétnek hitt papírhulladékból.
Kezdeményezésünkre immár egyre többen ünneplik az Újrapapír Napját minden év március elsején, amiből egyértelműen látszik, az emberekben igenis megvan az igény a környezet védelmére, és ennek érdekében hajlandóak tényleges lépéseket is tenni. Bízunk benne, hogy az ezen ünnep során megtanult jó gyakorlatok az év fennmaradó részében is gyakorolhatók és továbbfejleszthetők lesznek.
Zöld üzleti hírek
-
Megvalósul az ambiciózus betétrendszer terve2019. május 09. 14:18
-
Tényleg kerekebb lesz az életünk, és létező dolog a kreatív káosz?2019. május 08. 09:59
-
A faluban kastély és börtön is épült, szintén műanyag flakonokból.2019. május 07. 08:42
-
Magyar grafikusok képei mesélnek a divatipar sötét oldaláról2019. április 30. 21:45
-
Kutatók tesztelték a különböző típusú zacskókat2019. április 30. 21:03
-
Nagyon sok2019. április 30. 12:52
-
A tudomány nem elég ahhoz, hogy megmentsük a Földet2019. április 29. 18:27
-
Május 8-án indul a Zöld Kalandozások 2019 tavaszi évadja2019. április 29. 18:00
-
A vállalat szerint viszont helyes volt a döntés, és kompromisszumra kérik a fogyasztókat2019. április 26. 19:34
-
A táplálékláncba is bejutnak az illegálisan hasznosított e-hulladékból származó veszélyes anyagok2019. április 25. 16:09
- ‹ előző
- 39 / 210
- következő ›