Papír hátán papír
A lehetőségek tárháza végtelen. Ezt bizonyítván bárki megirigyelte volna az Újrapapír workshopunkon felsorakoztatott újrapapír fajtákat, mintákat, formákat.
Az Újrapapír Napja alkalmából március 11-én szakmai workshopot szerveztünk a kommunikációs szakma képviselőinek, célul tűzve ki az újrapapír használatának fellendítését és az ezzel kapcsolatban felmerült kételyek eloszlatását. Ehhez a papír szakma különböző területeiről érkező képviselőit hívtunk segítségül, hogy az érdeklődők átfogó képek kapjanak a témáról. A workshopon betekintést nyerhettek a papír életének körforgásába, azaz pl. hogyan és hányszor válhat egy papír újrapapírrá, megismerkedhettek a zöld nyomtatás lehetőségeivel, különös figyelmet fordítva a papír típusokra és azok felhasználhatóságára, valamint követendő és kevésbé szerencsésen kivitelezett példákon keresztül világítottunk rá a visszásságokra és azok kikerülési módjaira.
A szakmai mondandó után kézműveskedéssel záródott a délután, bemutatva néhány lehetőséget, miképp varázsolható rövid idő alatt is hasznos és/vagy díszes alkotás a szemétnek hitt papírhulladékból.
Kezdeményezésünkre immár egyre többen ünneplik az Újrapapír Napját minden év március elsején, amiből egyértelműen látszik, az emberekben igenis megvan az igény a környezet védelmére, és ennek érdekében hajlandóak tényleges lépéseket is tenni. Bízunk benne, hogy az ezen ünnep során megtanult jó gyakorlatok az év fennmaradó részében is gyakorolhatók és továbbfejleszthetők lesznek.
Zöld üzleti hírek
-
Tippek mindenkinek, aki a klímaváltozással a munkája révén (is) foglalkozik2019. május 29. 09:37
-
Sétáljon többet!2019. május 29. 09:26
-
A "rekomposztálás" egy természetes eljárás, amely csökkentheti a karbonkibocsátást is2019. május 24. 15:55
-
A FoodOverflow alkalmazásban a felhasználók megoszthatják másokkal felesleges élelmiszerüket2019. május 24. 08:19
-
Magyarország azonban az átlag alatt teljesít.2019. május 23. 08:21
-
Az új szabályok a hulladékok újrahasznosításáról is rendelkeznek.2019. május 22. 11:27
-
Ahhoz, hogy felelős döntést tudjunk hozni, a termékek teljes életciklusát ismernünk kell2019. május 21. 13:29
-
2 év alatt 50.000 egyszer használatos csomagolóanyag kidobásától mentették meg a környezetet2019. május 13. 15:37
-
A sziget lakóinak célja, hogy 2032-re minden szemetet újrahasznosítanak vagy megjavítanak2019. május 10. 13:18
-
28 különböző megközelítés létezik a “körforgásos gazdaság” megvalósításához, több inspiráló példával2019. május 09. 16:12
- ‹ előző
- 38 / 210
- következő ›