Fenntarthatósági nap egy nagykereskedelmi láncnál
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból.
Mi magunk is úgy véljük, hiába a kiépített technológia, a hardware, ha a software, az emberi tényező nem érti az összefüggéseket. Ilyen problémákra nyújtanak megoldást a tematikus napok, mikor a kollégák szemléletét formálva növelhetjük a technológiákba fektetett energia megtérülését.
A szándékot mi sem mutatja jobban, mint hogy a fenntarthatósági napot az összes magyarországi áruházukban megtartották, ezzel is ösztönözve a kollégákat a tudatosabb életmódra. A takarékosság témáit feldolgozó plakátkiállítás alapján összeállított keresztrejtvény kitöltői gyakorlati, otthon is kipróbálható trükköket tanulhattak, míg a budaörsi áruház és a központi iroda dolgozói állomásos vetélkedő során találhatták meg az áruházlánc termékkínálatának környezetbarát elemeit (ha esetleg ez új információ lett volna számukra), valamint az irodában barangolva szembesülhettek néhány megdöbbentő hulladékos ténnyel. A legnagyobb sikert az elmaradhatatlan kézműves programunk, illetve a több mint 500 rekeszből felállított labirintusunk aratta.



Zöld üzleti hírek
-
A WWF Magyarország mindenki figyelmét felhívja: csak közösen tudjuk megfordítani a tendenciát2019. július 24. 13:50
-
Horváth Cecília írása2019. július 24. 13:29
-
„Gyakran kidobjuk azt, amit egy generációval ezelőtt még megtartottak”2019. július 24. 13:13
-
A 12 pohár közül csak egy ment át a teszten2019. július 24. 12:29
-
Maradék-anyagokból is összeállítható egy szuper táska2019. július 24. 09:55
-
Célunk, hogy elmozduljunk egy körforgásos, hulladékmentes (zero waste) gazdaság irányába.2019. július 23. 14:52
-
A csikk a legelterjedtebb műanyagszemét2019. július 22. 16:28
-
A STREFOWA projekthez kapcsolódó konferencia az élelmiszerhulladék megelőzéséről és kezeléséről2019. július 19. 12:37
-
Szakértők szerint a használt ruhák piaca pár éven belül lehagyhatja a fast fashiont2019. július 17. 15:34
-
Az osztrák főváros önkormányzata 2019. januárjában indította el a kísérleti projektet2019. július 17. 09:36
- ‹ előző
- 36 / 211
- következő ›