Idézet a projektet bemutató sajtótájékoztató anyagából (a szöveg megtalálható a program honlapján):

"A projekt célja a mind az Európai Unióban, mind Magyarországon egyre nagyobb gondot okozó számítástechnikai és mobil-telekommunikációs hulladékok szelektív gyűjtési rendszerének kialakítása és demonstrációs jelleggel újrahasznosító-szétszerelő üzem megvalósítása Magyarország elmaradott, észak-keleti régiójában. A kiemelten innovatív projekt céljai között szerepel nem csupán a szelektív gyűjtés és újrahasznosítás megvalósítása, és a veszélyes hulladéknak számító mobil- és PC akkumulátorok környezetbe kerülésének megakadályozása, de a Magyarországon jelenleg még az EU átlagnál alacsonyabb szinten lévő környezettudatos gondolkodás erősítése a lakosság részéről.

Jelenleg Magyarországon több mint hétmillió mobiltelefon és kb. 1,5 millió személyi számítógép van mindennapi használatban. Az elhasználódott elektromos és elektronikus termékek mennyiségét évente 70-100 ezer tonnára becsülik, de egyes számítások szerint ez az érték elérheti a 200 000 tonnát is. A hulladék mennyisége ? tekintettel a használt berendezések számának növekedésére és az elavulási idő rövidülésére ? legalább 15-20%-kal nő évente.

Az Európai Unióban már készen állnak az elektromos és elektronikus javak (EEE) hulladékkezelésének elvei, melyek a gyártók és forgalmazók közös felelősségévé teszik a kiöregedett készülékek szervezett begyűjtését és újrahasznosítását. Az Európai Parlament 2002 folyamán elfogadta az elektromos és elektronikus hulladékokról szóló irányelvet (WEEE Directive, 2002/96/EC), amely kötelezi az elektromos eszközök gyártóit az életciklusuk végére érkezett készülékek feldolgozásának finanszírozására.

Az irányelv értelmében a gyártók egyénileg felelősek az általuk 2005. augusztus 13. után gyártott berendezésekért, míg a korábban piacra került eszközök hulladékairól közösen kell gondoskodniuk. A következő fontos határidő 2006. december 6. Erre az időpontra az addigi 25 EU tagországnak el kell érnie a lakosonként évente begyűjtendő átlagosan 4 kg elektronikai hulladék mennyiséget."

Az első évben gyakorlatilag csak a megvalósíthatóságot vizsgálják. Milyen kérdéseket kell még eldönteni?
1. A tervek szerint egyelőre csak a közép-magyarországi régió e-hulladékait gyűjtik (mert itt termelődik a legtöbb), de az még kérdéses, hogy ezek közül melyik frakciót választják. A program tehát nem fogja lefedni a teljes e-hulladékos kört, csak egy szeletét. Mi jöhet szóba? Pl. a mobiltelefonok akkumulátorai, vagy a monitorok, vagy a számítógépekben lévő nyomtatott áramköri lapok.
2. Nagy hangsúlyt szánnának a kommunikációra, mert a lakosságnak mindenképpen jelentős szerep jut a visszagyűjtésben. Az viszont tisztázatlan, hogy ez végül is hogyan fog megvalósulni. Az elképzelések szerint a jelenleg is hulladékgyűjtéssel foglalkozó cégekkel kötnek majd szerződést, amelynek keretében a hozzájuk kerülő e-hulladékot ártalmatlanításra átveszik, illetve az e-hulladékot ?termelő? gyártókkal és kereskedőkkel igyekeznek egyezségre jutni, akiket remélhetően hamarosan törvény fog kötelezni arra, hogy az általuk eladott termékekből keletkező (részben veszélyes) hulladékokért felelősséget vállaljanak. A rendszer működőképességének tehát előfeltétele egy jó termékdíjtörvény.
3. Nem dőntöttek még az alkalmazni kívánt technológiáról sem. Annyi bizonyos, olyan megoldást keresnek, amely az általuk választott e-hulladék frakció ártalmatlanítását teljes körűen megoldja. (Az újrahasznosítást sajnos nem tudják teljeskörűen megoldani. Lesz, ami lerakásra kerül. Erről majd később.)
4. A programhoz kapcsolódó feldolgozó üzem végleges helye sincs még meg. Annyit döntöttek el egyelőre ? ahogy az idézett szövegben is olvashattuk ?, hogy Északkelet-Magyarországra tervezik. A megvalósíthatósági tanulmány elkészülte és a fenti kérdések megválaszolása után a második év feladata a kísérleti üzem felépítése. A nyitott kérdések ellenére már sok minden tudható az üzem működéséről:

A feldolgozás 3 lépésben fog megvalósulni.
1. Manuális bontás: Az ésszerű méretekig szétszedik az e-hulladékot. Ennek során lesznek alkatrészek, amelyek még használhatóak, ezeket különválasztják, s lesznek nagy, homogén anyagú alkatrészek (műanyag, fém), amelyeket anyagában hasznosítanak.
2. Mechanikus bontás (aprítás): A törmelékből UV- és röntgen-sugárzás alkalmazásával nyolcféle műanyag kiválogatására van mód.
3. Anyagvisszanyerés: Vegyi technológiák alkalmazásával a maradékból a színesfémek (arany, ezüst, réz) jelentős részét ki lehet nyerni. Azt már a piaci elemzés alapján lehet majd eldönteni, hogy érdemes a drágább, elektrolízises technológiát alkalmazni, amely nagy tisztaságú fémeket eredményez, vagy a fémek ára nem fedezi ezt a költséget és akkor az olcsóbb, olvasztásos módszert fogják használni.

Az eredeti tömeg pár százalékát kitevő maradék veszélyeshulladék-lerakó telepen kerül lerakásra. Sajnos, az e-hulladék mérgező nehézfém-komponensei, a kadmium és társai nem nyerhetőek ki gazdaságosan, így ezek is lerakásra kerülnek.

Összességében, még nagyon sok a nyitott kérdés a programmal kapcsolatban, ezért nehéz előre megítélni a hatást. Három dolgot emelnék ki, amelyek fontos pozitívumok a program várható jövőjét értékelve:
1. Saját pénzt is fektetnek a programba. Ennek a megtérülését nyilván szeretnék elérni. Erre a legtöbb reményt az adja, ha sikerül további befektetőket bevonni, s velük a kísérleti programot egy hosszútávon gazdaságosan működő vállalkozássá fejleszteni.
2. Jelenleg nagyon kialakulatlan még a másodnyersanyagok hazai piaca (ez egyébiránt sok szelektíven gyűjtött anyag esetében az EU-ra is jellemző). Minden ilyen vállalkozás egyszerűen a létével is segíti a másodnyersanyagok piacának fejlődését.
3. A lakossági szemléletformálással egyelőre nem lehet eleget foglalkozni. E projekt keretében a magántőke is beszáll erre a területre, ami új forrásokat jelent.

Aki a program további sorsát figyelemmel szeretné kísérni, az alábbi honlapon tájékozódhat: www.itrecycling.hu