Társadalmi Vállalkozások Napja 2013
A NeSSt június 14-én már harmadik alkalommal rendezte meg a Társadalmi Vállalkozások Napját, idén az Országos Foglalkoztatási Közhasznú Nonprofit Kft-vel közösen. Az eseményen mi is ott voltunk.
A Humusz Szövetség és társadalmi vállalkozása, a Re-krea, az esemény szervezőitől két lehetőséget is kapott önmaga és munkássága bemutatására. A nap első felében a standunkhoz érkezőkkel volt lehetőségünk megismertetni tevékenységeinket és szolgáltatásainkat. A délután folyamán pedig egy másfélórás workshop-ot tarthattunk az előzetesen regisztrált, valamint a meghívott vendégeink számára.

Az esemény, a közönség és a helyszín kiváló fórumot szolgáltatott számunkra az irodai papírfelhasználás csökkentésének jegyében kiírt pályázatunk díjátadójához.

Az átadott kupákat Rátz Dániel képzőművész készítette (természetesen az upcycling jegyénben).

Szemléletet is formáltunk. A workshop-unkon megjelentekkel együtt megnéztük a "Tárgyaink Története” című kisfilmet, mely kapcsán beszélgetést kezdeményeztünk a fenntartható fejlődésről, valamint az egyéni felelősségvállalás fontosságáról.
Köszönjük a NeSSt-nek a lehetőséget!
Jövőre ugyanitt.
Zöld üzleti hírek
-
Az erőforrás-takarékosság nem utópia!2020. augusztus 25. 16:38
-
Szakmai konferncián vitatják meg a szakértők a hulladékgazdálkodás jelenlegi helyzetét2020. augusztus 25. 15:59
-
A rizsfőző hatékonyságát tudományosan igazolták2020. augusztus 22. 10:30
-
Az italcsomagolások jelenlegi rendszere nem hatékony2020. augusztus 20. 20:43
-
Így is 1,6 Föld bolygónak megfelelő erőforrást használunk2020. augusztus 18. 09:05
-
A leszerelt panelek jelentős mennyiségű hulladékot képeznek, és elhelyezésük egyelőre megoldatlan2020. augusztus 14. 10:01
-
Pályázaton keresik, ki vállalkozna rá2020. augusztus 10. 20:46
-
Ebben a modellben nem keletkezik olyan hulladék, amely semmilyen formában nem hasznosítható újra2020. augusztus 10. 20:31
-
A jelenlegi és a tervezett törekvések nem lesznek elegendőek2020. július 26. 16:39
-
Számos jó példa akad Európában a hulladék keletkezésének megelőzésére2020. július 23. 10:36
- ‹ előző
- 15 / 211
- következő ›