A színésznő és a környezetvédelem
Mindig nagy öröm, ha egy ismert ember osztja a véleményünket a környezet védelmének fontosságáról, a tudatos életmódról, a szociális érzékenységről. Azon szerencsések szerint, akik ismerhették Tolnay Klárit, ő pont ilyen volt. Születésének 100. évfordulója alkalmából a Tolnay Klári Centenáriumi Emlékév 2014 programsorozat egyik rendezvényeként Für Anikó segítségével általános iskolások részére vittünk szemléletformáló játékokat a budapesti Örkény Színházba.
A szemléletformálás szempontjából leginkább fogékony korosztályt, két 10 évesekből álló osztályt láthattunk vendégül a 4 állomásból álló forgószínpadunkon. Legtöbbjük jónéhány felnőttet is megszégyenítő mennyiségű és minőségű információval rendelkezik a környezettudatos életmódot illetően, így igazán hálás feladat velük beszélgetni, az alap tudást néhol kicsit pontosítani, és úgy egyáltalán, nézni és remélni, hogy eme jövő generáció már talán komolyan gondolja a rendezvényen is elhangzott - és milyen igaz! - mondást: "A földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön.
Köszönjük a lehetőséget, hogy részt vehettünk ezen a remek kezdeményezésen!
Zöld üzleti hírek
-
A levelet a természet- és környezetvédelemben történt leépítések ügyében kezdeményezték2018. november 13. 15:11
-
A kutatók a Marine Pollution Bulletin című folyóiratban publikálták tanulmányukat.2018. november 13. 14:47
-
1,5 milliárdot utal a kormány a helyzet felszámolására2018. november 12. 17:51
-
Nincs már sok esély megmenteni a klímát2018. november 12. 17:37
-
Workshop a környezetszennyező termékekről és azok környezetbarát alternatíváiról2018. november 12. 15:59
-
Nulla hulladékkal a világ körül2018. november 12. 14:18
-
A figyelem végre a csomagolási és fogyasztói szokások megváltoztatására helyeződhet2018. november 10. 15:45
-
Egy sima 6 kilós mosással ugyanis kb. 700 ezer egy milliméternél is kisebb mikroszemcse keletkezik2018. november 10. 15:16
-
Egy év áll rendelkezésre egymillió támogató aláírás összegyűjtésére az uniós tagállamokból2018. november 08. 14:41
-
Válts zöldre! szakmai konferencia 2018. november 13-án, 10:30-tól az A38 Hajón2018. november 07. 15:27
- ‹ előző
- 49 / 211
- következő ›