Párbeszéd a Fenntarthatóságért
„Nincsen lehetetlen, csak tehetetlen.” Ugye, sokszor hallottuk már ezt a mondást, vagy akár éreztük is magunkat ekként, de mégis, mit lehetne tenni, ha változtatni szeretnénk a jövőn?
Társadalmi, ökológiai, környezetvédelmi kérdések foglalkoztatnak? Vagy a saját vállalkozásodat szeretnéd beindítani és nem tudod, hol kezd? Szeretnél visszaadni azoknak, akiktől kaptál és a legjobbat akarod nekik? Az első lépés megtételében és a következő lépések felé vezető út megtalálásában nagy segítséget tud nyújtani a ProAction café elnevezésű, beszélgetés sorozat, melyet havi rendszerességgel a H13 Diák és Vállalkozás fejlesztési központban tart, a SoL Intézet korábban a Szatyor Egyesülettel közösen a Párbeszéd a Fenntarthatóságért program keretein belül.
A módszer - mely a tanuló szervezetekhez kapcsolódóan a TérTeremtő dialógusok, a közös gondolatok, tudás, és tapasztalat közreadásából és cseréjéből adódó inspiratív kommunikáció - lényege, hogy az összegyűlt emberek rövid bemutatkozás után megosztják egymással azt az ötletet, kérdést, és ebből fakadóan az elképzelést, mely aktuálisan foglalkoztatja őket. Ezután a kiválasztott ötletgazdák egy asztalnál, pár perc alatt felkészülnek, mélyebben végiggondolják az őket foglalkoztató kérdéseket, melyek megválaszolásában a csoport többi tagja segít az asztalok között cirkulálva, vezetett kérdések mentén, inspirálva a témagazdát a válasz megadására. A kommunikáció végére az ötletgazda nem csak tisztábban lát az adott témában, de inspirációt, ötleteket, információt, sikerélményt is kap a többiektől. A beszélgetés során az ötletekről nem az derül ki, hogy hogyan nem lehet őket megcsinálni, hanem az, hogy mi az a mód, ahogyan biztosan megvalósíthatóak, és mindezt pozitív gondolatokkal teli környezetben.
A január óta megtartott alkalmak során számtalan esetben volt olyan ötlet, melyből, ha csak egy is megvalósul, már szebbé tehetnénk a világot, legyen az az ökológiailag fenntartható, önellátó társadalom víziója, vagy egy új, magyarországi öko falu szervezése, az orvos és páciens közötti kommunikáció fejlesztése, vagy akár egy spanyol-magyar, online, interaktív, non-profit nyelviskola, mely kulturális alapokon nyugszik. Bár az ötletek az élet széles skálájáról érkeztek, egy valami mégis közös bennük, a fenntarthatóság, mely nem elvenni, hanem adni akar. Sajnos eddigi földi létünket nem ezen elv alapján éltük, de sohasem késő változtatni, nagyon sok módszer van a kezünk ügyében, egyszerűen csak használni kell őket.
Ha a kérdés már megfogalmazódott, de a válasz még várat magára, vagy már körvonalazódik, de az azt követő első lépés nehéznek tűnik, kitűnő alkalom megismerkedni a ProAction Cafe lehetőségeivel a Máriahalmi Biofaluban, a Párbeszéd a Fenntarthatóságért következő, május 15.-i alkalmakor, ezúttal egy szeminárium keretein belül, melyen dán fiatalok is részt vesznek. Majd a SoL Hosting Transformation - TérTeremtés az átalakuláshoz EU LLP projektjének keretében május 28-n a H13-ban, mikor a ProAction café mellett számos izgalmas és új, már a jövő teremtésére mutató és aktivan futó nemzetközi tanulási térrel, műhellyel találkozhatnak a résztvevők, mint pl. a SoL partner, Knowmads Amszterdamból, a Pioneers of Chnage Ausztriából, Embercombe, UK, YiP Svédország. Ez a program gazdagsága miatt május 28.-án már du.4h-kor kezdődik.
Csige Tibor
Zöld üzleti hírek
-
A zajtérképeket a Hermann Ottó Intézet Nonprofit Kft készítette el2019. március 04. 11:17
-
Tanuljunk Barcelona példájából!2019. február 25. 13:48
-
Hogyan gondolkodunk a környezetvédelemről?2019. február 24. 18:01
-
Interjú készült a Greenpeace kampányfelelősével a témában indított közvélemény-kutatásuk kapcsán2019. február 24. 17:38
-
És ezért nem könnyű ez mindig – a divany.hu cikkét olvashatjátok2019. február 21. 08:19
-
Pedig az északi sirályhojszák jóval kevesebb műanyaggal találkoznak, mint más égtájakon élő madarak2019. február 20. 09:57
-
Az anyagok elektromos eszközökből, bútorokból és például a vinilpadlóból kerülnek a háztartási porba2019. február 20. 09:46
-
2019. március 18-24-ig tart az önkéntes szemétszedési rendezvénysorozat2019. február 19. 12:32
-
Országos környezetvédelmi szervezetek valós megoldást keresnek a műanyagszennyezésre2019. február 15. 17:07
-
Ökotudatos kerttervezés és vetőmagbörze2019. február 12. 23:58
- ‹ előző
- 43 / 210
- következő ›