Fenntarthatósági nap egy nagykereskedelmi láncnál
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból.
Mi magunk is úgy véljük, hiába a kiépített technológia, a hardware, ha a software, az emberi tényező nem érti az összefüggéseket. Ilyen problémákra nyújtanak megoldást a tematikus napok, mikor a kollégák szemléletét formálva növelhetjük a technológiákba fektetett energia megtérülését.
A szándékot mi sem mutatja jobban, mint hogy a fenntarthatósági napot az összes magyarországi áruházukban megtartották, ezzel is ösztönözve a kollégákat a tudatosabb életmódra. A takarékosság témáit feldolgozó plakátkiállítás alapján összeállított keresztrejtvény kitöltői gyakorlati, otthon is kipróbálható trükköket tanulhattak, míg a budaörsi áruház és a központi iroda dolgozói állomásos vetélkedő során találhatták meg az áruházlánc termékkínálatának környezetbarát elemeit (ha esetleg ez új információ lett volna számukra), valamint az irodában barangolva szembesülhettek néhány megdöbbentő hulladékos ténnyel. A legnagyobb sikert az elmaradhatatlan kézműves programunk, illetve a több mint 500 rekeszből felállított labirintusunk aratta.



Zöld üzleti hírek
-
A minikávézó egy átalakított rendőrségi doboz2016. március 07. 10:00
-
Célja: bemutatni a szalmabála építészetet, megismerni egymás tapasztalatait az ökoépítészet terén2016. február 24. 11:12
-
"It's 6g of coffee in 3g of packaging,"2016. február 24. 10:39
-
2016. február 22. 09:19
-
Illés Zoltán szerint még egy év kell a szelektív gyűjtés megvalósításához2016. február 18. 13:06
-
XXIII. BIOKULTÚRA TALÁLKOZÓ2016. február 17. 13:17
-
Újabb veszélyes összetevő: a DEHF2016. február 16. 10:09
-
A tervező valóban elrugaszkodik a megszokottól2016. február 15. 20:24
-
Milyen arányban okozzák ezeket a negatív környezeti hatások?2016. február 15. 20:07
-
A designfekhelyet egy magyar lány tervezte2016. február 15. 19:42
- ‹ előző
- 97 / 211
- következő ›