Fenntarthatósági nap egy nagykereskedelmi láncnál
Az egyik legnagyobb nagykereskedelmi lánc komolyan veszi a környezettudatosságot; törekvéseiket és sikereiket fenntarthatósági jelentésükben foglalják össze. Idén azonban még a korábbiaknál is tovább mentek, mikor kifejezetten a munkavállalók részére szerveztek napot az energia-, víz- és anyagtakarékosság témáiból.
Mi magunk is úgy véljük, hiába a kiépített technológia, a hardware, ha a software, az emberi tényező nem érti az összefüggéseket. Ilyen problémákra nyújtanak megoldást a tematikus napok, mikor a kollégák szemléletét formálva növelhetjük a technológiákba fektetett energia megtérülését.
A szándékot mi sem mutatja jobban, mint hogy a fenntarthatósági napot az összes magyarországi áruházukban megtartották, ezzel is ösztönözve a kollégákat a tudatosabb életmódra. A takarékosság témáit feldolgozó plakátkiállítás alapján összeállított keresztrejtvény kitöltői gyakorlati, otthon is kipróbálható trükköket tanulhattak, míg a budaörsi áruház és a központi iroda dolgozói állomásos vetélkedő során találhatták meg az áruházlánc termékkínálatának környezetbarát elemeit (ha esetleg ez új információ lett volna számukra), valamint az irodában barangolva szembesülhettek néhány megdöbbentő hulladékos ténnyel. A legnagyobb sikert az elmaradhatatlan kézműves programunk, illetve a több mint 500 rekeszből felállított labirintusunk aratta.



Zöld üzleti hírek
-
Green Guide, ami útba igazít környezettudatos élethez2019. június 26. 09:58
-
Mi tehetünk a ház felmelegedése ellen?2019. június 24. 15:38
-
Kitiltotta a műanyagot a Debreceni Állatkert2019. június 24. 11:10
-
Az anyagot eddig nem lehetett hasznosítani2019. június 24. 10:47
-
A WeLoveBudapest látogatása a Humusz Szövetség kertjében2019. június 21. 10:04
-
Lehetséges hulladék nélküli gazdaság?2019. május 31. 15:21
-
A hálók veszélyeztetik a tengeri élővilágot2019. május 31. 14:57
-
Tippek mindenkinek, aki a klímaváltozással a munkája révén (is) foglalkozik2019. május 29. 09:37
-
Sétáljon többet!2019. május 29. 09:26
-
A "rekomposztálás" egy természetes eljárás, amely csökkentheti a karbonkibocsátást is2019. május 24. 15:55
- ‹ előző
- 38 / 211
- következő ›