Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 12 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Elektrohulladékos helyzet

A hulladék elektromos és elektronikus berendezések (HEEB)
Év: 
2003
Szám: 
Tavasz
Szerző: 
Gadár László, Himer Ádám, Lukács Bence

Nem kétséges a HEEB-k veszélyessége. Megfelelő tájékoztatással, szemléletformálással a veszélyesség csökkenthető. A jelenlegi kezelési eljárás egyik lehetséges útja, hogy a fogyasztók az elhasznált (nem szervizelhető és nem használható!) készülékeket szakszerű kezelésre átadják. A Veszprémi Egyetemen ezzel kapcsolatban készítettünk felmérést.

Vizsgálatainkból kiderült, hogy a veszprémi oktatási intézmények és néhány, több számítógépet használó társaság (bank, biztosító társaság) már jelenleg is szívesen gyűjtené külön az elektronikai hulladékokat, de nem tudják, kinek adják át. Megoldást jelenthetne, ha az önkormányzatokat rá lehetne venni arra, hogy adjanak ki megbízhatósági listát azon intézmények számára, ahol nagy mennyiségben keletkeznek HEEB-k. Ugyanakkor az átvevők is többet kampányolhatnának annak érdekében, hogy növeljék visszagyűjtési arányukat. A XIR (www.kszgysz.hu/xir.htm) nyilvántartási lista a fogyasztók, és főként a nagyfogyasztók számára többnyire nem ismert, így értéke közelít a semmi felé. Sajnos, amíg az elektronikai hulladékok kezelési rendszeréből hiányoznak a gazdasági ösztönzők (pl. termékdíj, betétdíj), várhatunk a hulladék beszállítására. Ez viszont már a kormányt érintő feladat.

Az alábbiakban bemutatjuk, hogy a veszprémi oktatási intézmények között, általunk készített kérdőíves felmérés milyen eredményt hozott. A 28 oktatási intézményből 12 méltatott bennünket válaszra, az alábbi válaszok a kérdőív kiértékelésének kivonatát képezik. Bízunk benne, hogy kutatásunkkal mi is hozzájárulunk unokáink élhetőbb környezetének kialakításához.

Statisztikák

Rendkívül fontosak a megfelelően feltárt adatok a hulladékok mennyiségét, milyenségét illetően, hiszen ezek tükrében várható majd a megfelelő törvényi beavatkozás (a PCB-t tartalmazó berendezésekről és az elemekről, akkumulátorokról szóló 5/2001., illetve 9/2001. KöM-rendeletek már hatályban vannak, a HEEB-re vonatkozó minisztériumi rendelet pedig 2004. előtt nemigen várható), és talán a gyártókat is rádöbbenti, jobban megéri hosszú távon ? a környezeti problémákat is szem előtt tartva ? gondolkozni. Ezeknek az adatoknak mind a piacra dobott termékekre, mind pedig a belőlük keletkezett hulladékok mennyiségére vonatkozniuk kell. Nehézséget jelent viszont a gyártó cégek részéről tapasztalható bizalmatlanság, ezért problémás a környezetvédelmi szempontból fontos adatok felkutatása. A keletkező hulladékok összetétele, szerkezeti felépítése meghatározza a feldolgozás technológiáját. Éppen ezért már a termék tervezésénél célszerű figyelembe venni, hogy milyen anyagokat milyen módon építenek be az elektromos berendezésekbe (ecodesign).

Sokféle elektronikus berendezésről léteznek statisztikák, mégis a számítógépekkel kapcsolatban található a legtöbb információ, ez az a téma, amit az elmúlt évek során a leginkább feltártak (lásd a táblázatot - forrás: Microelectronics and Computer Technology Corporation, 1996.).

Globális problémáról van szó. Egyáltalán nem mindegy, mekkora hulladékáramok hova vándorolnak, és mi történik velük. Jó lenne, ha az anyagában történő újrahasznosítást szorgalmaznák a deponálással és égetéssel szemben, ám a jogrend az égetést termikus (újra)hasznosításnak tekinti.

A hazai helyzet

Az Országos Hulladékgazdálkodási Terv 2003-2008? c. dokumentumot a Parlament 2002. decemberében elfogadta, amelyben több helyen is említést tesznek az elektronikai hulladékokról. A magyarországi hulladékgazdálkodásban új elemként jelenik meg a gyártói felelősség elve. Másik fontos tényező, hogy az elektronikai hulladékokat a kiemelten kezelendő hulladékáram kategóriába sorolták (többek közt erre is érvényesíteni kell majd a visszavételi és hasznosítási kötelezettséget), ami a kezelés támogatási rendszerében fog megnyilvánulni.

Az itthoni helyzet jelenleg még jóval rosszabb, mint a tőlünk nyugatabbra fekvő országokban. A kidobott használati tárgyakra még megoldatlan a visszavételi rendszer, és amíg ez így van, addig az emberek vagy a kommunális hulladékkal együtt tüntetik el berendezéseiket, vagy a természetben "felejtik". Szerencsére gombamód szaporodnak az újrahasznosítással foglalkozó kisebb-nagyobb cégek. Ha a környezeti tudatosság is a megfelelő szintre emelkedik, az emberek elavult készülékeiket el fogják juttatni a feldolgozóüzemekbe, még ha fizetni is kell érte.

Becslések szerint Magyarországon évente legalább százezer tonna különféle HEEB-t dobnak ki, de közülük csak a hűtőgépek ártalmatlanítása megoldott (évi 71 ezer db). A mobilakkuknak csak 20%-a kerül vissza, az elhasznált mobiltelefonoknak csak töredéke.

Csupán néhány hazai gyártó és importőr szervez alkalmanként egy-egy csereakció során begyűjtést, ám ezek a berendezések többnyire a szeméttelepre kerülnek. Sokan a kisebb méretű, ócska műszaki cikkeket egyszerűen kidobják, a nagyobbaktól pedig lomtalanítások alkalmával szabadulnak meg, amelyek szintén kommunális lerakóra kerülnek. Üdítő, de sajnos ritka kivétel az (elektronikai) veszélyes hulladékok szervezett begyűjtése és megfelelő ártalmatlanítása, amely inkább kampányszerűen zajlik. Mindamellett nagyon örülünk, ha valaki ennek megszervezésére hajlandó pénzt áldozni!

Mivel az elektronikai termékek veszélyes anyagokat is tartalmaznak, kommunális hulladék közé keveredésük komoly kockázatot jelent. A tévék képcsöveiben, számítógép-monitorokban mérgező nehézfémek találhatók, de a kondenzátorok, folyadékkristályos kijelzők, higanylámpák is a toxikus hulladékok közé tartoznak. A már életbe lépett hazai hulladékgazdálkodási törvény általánosságokon túl (megelőzés, hulladékminimalizálás, hasznosítás elve) nem szab konkrét feltételeket a műszaki cikkek gyártói, forgalmazói számára.

Hazánkban  átfogó szabályozás hiányában  a felhasználók leleményességén, felelősségérzetén múlik, mit kezdenek feleslegessé váló műszaki?elektronikai cikkeikkel. Magyarországon pillanatnyilag a gyártókat, forgalmazókat semmi nem kötelezi arra, hogy gondoskodjanak hulladékká váló termékeik ártalmatlanításáról.

Kezelés, hasznosítás

A keletkező hulladékok mennyisége megfelelően kezelhető, egyrészt a gondos terméktervezésnek köszönhetően, másrészt a hulladékáramok nagysága, összetétele ismeretében kialakítható ? akár állami segítséggel, felügyelettel is ? a kielégítő feldolgozóipar. Vagyis csak olyan anyagok kerüljenek alkalmazásra, amelyek esetében már előre feltérképezték a jövőbeni lehetséges újrahasznosítási eljárásokat.

Addig is a már meglévő problémákat orvosolni kell. Ebben nyújtanak segítséget a nyilvánosságra került statisztikák és adatok. Megnyugvásra ad okot, hogy a közelmúltban és napjainkban gyártott termékekben felhasznált anyagok és technológiák lehetővé teszik azok minél nagyobb hatásfokkal való újrahasznosítását. Sajnos, a régebbi készülékekben nagy mennyiségben használtak olyan anyagokat, amelyeket manapság csak nagy költségráfordítással lehetne kinyerni, tehát nem érdemes a szétszerelésükkel foglalkozni. A korábban gyártott berendezések másik nagy problémaja, hogy a bennük lévő elemi összetétel sem megfelelően ismert, ami szintén nehezíti feldolgozásukat.

A HEEB-k kezelésében is érvényesülnie kell az általános hulladékmegelőzési prioritásoknak: a mérgező anyagok kiváltásával, tisztább termeléssel a keletkező hulladékok mennyisége, toxicitása csökken (ólommentes forraszanyag, kevesebb fajta műanyag felhasználása az újrahasznosítás elősegítése érdekében). A még működőképes alkatrészeket máshova beültetve ismét lehet használni. Egyéb összetevők anyagukban vagy energetikailag (újra)hasznosíthatók. Az efféle hulladékok ? veszélyes depóniába történő ? lerakása nem megoldás!

A lényegi újrahasznosítás akkor lehet hatékony, ha a hulladékot előzőleg megfelelően szétbontották (a kézi bontás szelektívebb, de drágább ? veszélyes összetevők elkülönítésénél hasznos) és a gazdaságilag indokolt mértékig komponenseire válogatták fizikai, kémiai módszerekkel, esetleg emberi munkaerővel.

Hazánk potenciálját tekintve a bontás és válogatás mindenképp fejlesztésre és beruházásra érdemes terület, a fémek újrahasznosítására fókuszálva a vas- és alumíniumfeldolgozáson kívül más nem jöhet szóba. Volumene miatt a színes- és nemesfémek feldolgozása, kinyerése csak külföldön oldható meg, míg a műanyagok esetében lehetőség van a PVC-kábelnyúzadék újrafeldolgozására. Érdemes elgondolkodni az ABS-hulladékok hasznosításán is!

Az újrafeldolgozás gazdaságosságát két fontos kulcsparaméter határozza meg: a műanyagok mennyisége, aránya adott (viszonylag magas), de nem mindegy, hogy mekkora részét képes a háttéripar feldolgozni, azaz mennyit nem kell ártalmatlanítani. A másik lényeges tényező, amely a rentábilitásra van erős hatással, a szállítási költség, ami a begyűjtési, szállítási logisztika fejlesztésével növelhető.

A jogszabályi korlátozások várhatóan jelentősen csökkentik majd a keletkező hulladékok illegális úton történő eltüntetését. Az EU-ban a direktívák hatására éveken belül kézzelfogható eredményekre számíthatunk, s csatlakozásunk végett hazánkban is minden bizonnyal hasonló pozitív változásoknak lehetünk majd tanúi.

***

Az elektronikai hulladékokra vonatkozó uniós direktívát (2002/96/EC) 2003. elején fogadták el. Ebben rögzítették, hogy a tagállamoknak a vonatkozó előírásokat, visszagyűjtési és hasznosítási arányszámokat 2004. augusztus 13-ig kell saját jogrendjükbe ültetni. A forgalmazók ingyenes visszavételi kötelezettségét is előírják (erre begyűjtőszervezet létrehozása megengedett), amire a fedezetet közvetetten a gyártók ? közvetlenül pedig a fogyasztók ? állják. 2006. december 31-re a tagállamokban évente és lakosonként 4 kg HEEB begyűjtése lesz az elvárható minimum. Ezen kívül a különböző osztályokba sorolt berendezések fajtáitól függően az előírt együttes újrahasznosítási és újrahasználati arányszám 50?80% körül mozog. Az Európa Parlament egyúttal elfogadta az elektromos és elektronikus berendezésekben alkalmazott veszélyes anyagok felhasználásának korlátozásáról szóló direktívát is (2002/95/EC).

(Készült az ?Elektromos és elektronikus készülékek hulladékainak vizsgálata? c. tervezési feladat alapján)