Újraszedve magazin archívum

2010. január 26. 03:28

Németországban 2003. január 1-tõl, a csomagolási törvényben megfogalmazott szankció alapján több egyutas csomagolás betétdíjassá vált. (ld. a Kukabúvár 2003. évi téli számát). Az ügy ezt követõen az Európai Unió bírósága elé került, ugyanis az Európai Bizottság és a francia ásványvízgyártók bepanaszolták Németországot a rendelkezés miatt.

2010. január 26. 03:28
2010. január 26. 03:28

Decemberben indítottuk útjára felmérésünket, amelyben a települések szemétszállítási gyakorlatát és azok jogi hátterét vettük górcső alá. 94 település adatai jutottak el hozzánk. Ezek teljes kiértékelése és a cselekvési programok kidolgozása jelenleg is tart.

2010. január 26. 03:28

Komolyan vesszük a környezetvédelmi miniszter szándékát, amely a Környezetvédelmi Alap (KAC) pályázati rendszerének teljes megújítására irányul, ezért összeállítottunk egy javaslatot e tárgyban. Nem hívtak meg (bár a KAC Tárcaközi Bizottság tagjai vagyunk), de elmentünk az erre a célra életre hívott bizottság elsõ ülésére is (elnök Debreczeni István a Dunapacktól!), csak annyi derült ki, hogy nehéz ügy lesz. Meggyõzõdésünk, hogy a támogatási rendszer fogyatékosságai nem szüntethetõk meg csupán a KAC megreformálásával. Biztosak vagyunk benne, hogy kormány és költségvetési szinten kell meghozni az elsõ komoly politikai döntéseket, és integrálni kell az azonos célú környezetvédelmi alapokat. Így lényegesen átláthatóbb struktúra jöhetne létre, és a pályázók dolga is lényegesen egyszerûbb lenne.

2010. január 26. 03:28

A csomagolási hulladékokról szóló kormányrendelet január 1-én lép hatályba. A szabályozás értelmében lehetõvé vált olyan közhasznú társaság(ok) létrehozása, melyek a csomagolóanyag-kibocsátók hasznosítási kötelezettségét licenszdíj ellenében átvállalhatják. Ezzel a céllal hozták létre a Magyarországon tevékenykedõ legnagyobb multinacionális gyártó és töltõüzemek az Ökopannon Kht-t. A kormányrendelet értelmében tanácsadó testületet kell felállítania, ahová kénytelen-kelletlen a HuMuSzt is meghívta. A tanácsadó testület eddigi tevékenysége finoman szólva is botrányos.

2010. január 26. 03:28

A kormány néhány hónap alatt akarja lezavarni a Nemzeti Fejlesztési Terv társadalmi vitáját (ugyanez 3-4 évig zajlott a régi uniós országokban), mert állítólag az Unió csak ennek elfogadása után tudja indítani az elõcsatlakozási alapok támogatásait. Nem fejlesztési terv ez, hanem pénzhozzáférési terv, csak azokon a területeken "fejleszt", ahol az Unió pénzt (technológiát?) kíván adni. Még be sem fejezõdött a Stratégia véleményezése, máris elõhúzták a fiókból a "kész" Operatív programokat, tehát nem igazán volt mód a társadalmi vélemények felelõs figyelembe vételére. Az alábbiakban a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) hulladékos részérõl fejtjük ki véleményünket.

2010. január 26. 03:28
2010. január 26. 03:28

Az OHT nagy érdeme (az elõzõ verzióhoz képest), hogy frissebb adatokat olvashatunk benne az országban keletkezõ hulladékokról. Ez rögtön hátránya is, mert az értékelés mintha a régi adatok alapján történt volna... A számok között nagy a rendetlenség, az alábbiakat az OHT különbözõ oldalairól bogarásztuk össze (a grafikonokat is mi készítettük, mert az OHT-ben nincs egy szál se...). És akkor még nem is vizsgáltuk, hogy honnan származnak, és mennyire megalapozottak! Márpedig rossz adatok alapján csak rossz következtetést lehet levonni, tervezni pedig szinte lehetetlen!

2010. január 26. 03:28

A Föld Csúcs a nyilvánvalóan erõtlen Politikai Nyilatkozat elfogadását követõen 2002. szeptember 4-én éjjel feloszlott. A végleges nyilatkozat - a korábban elfogadott Végrehajtási Tervhez hasonlóan - az Egyesült Államok és néhány "csatlósa" folyamatos akadályozó tevékenysége következtében jelentõsen súlytalanabbá vált az eredetihez képest. Az alábbiakban a Föld Barátai, a Greenpeace és a WWF véleményét vesszük sorra a zárást követõen kiadott sajtónyilatkozataik alapján.

 

2010. január 26. 03:28

Oldalak