". vállalatunk tud a CSAOSZ nemrégiben történt megalakulásáról, amely a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztériummal (KTM) együtt kezdeményezi a csomagolási hulladékok kérdésének részletes tanulmányozását. Szándékunkban áll jelentõsen támogatni ezt a Szövetséget és annak kutatását."

(Donald Chisholm igazgató, Coca-Cola Amatil Kft. 1992.)

Ez az idézet a Coca-Cola éppen aktuális igazgatójának levelébõl való és, ha tényszerû akarok lenni, azt mondom, hogy a CSAOSZ (Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség) ugyancsak rászolgált a CC "jelentõs támogatására". Hogy mást ne mondjak, "a csomagolási hulladékok kérdésének részletes tanulmányozása" címû közös projekt oly' sikeres volt, hogy azzal tíz éven át sikerült minden szabályozási szándékot megakadályozni. Úgy, ahogy az érdekeiknek megfelelt.

Van azonban ennek a tíz éves idõutazásnak egy másik vetülete is, ami a KVM, KTM, KöM, stb. fedõnevû minisztérium felelõsségét veti fel. Az 1992. év végi eseményekre emlékezve (és az azóta történtek ismeretében) joggal merül fel ugyanis a kérdés, volt-e egyáltalán komoly szabályozási (beavatkozási) szándék a minisztérium részérõl.

1992-ben a magyar piac és fogyasztó egyébként már túl volt néhány megpróbáltatáson. Ezidõtájt a két kólamulti -- a helyi palackozóüzemek tönkretétele után -- már teljesen rátelepedett a magyar szénsavas üdítõk piacára és ekkortájt készítette elõ offenzíváját a betétes üvegcsomagolások (mûanyagpalackokkal való) leváltására. A Coca-Cola a gyõri üzemébõl szórta tele az országot a dobozos kólájával, az ivólevek piacán a kombinált vegykódobozok már majdnem teljesen eltüntették a betétes üvegeket, a Budaörsön gyárat építõ Tetra Pak (1.6 milliárd doboz/év) pedig megkezdte a tejpiac bedobozolását is.

A környezetvédõk folyamatosan tiltakoztak, az önkormányzatok sem bírtak ekkora szemétmennyiséggel* -- nyilvánvaló volt, hogy a helyzet tarthatatlan. "Magyarországon ma hulladékkatasztrófa-helyzet van" -- kezdte koncepcióját a KTM hulladékos fõosztálya -- mint akinek valami megvilágosult. Reménykedni kezdtünk, hiszen egy bejelentett katasztrófahelyzet rendkívüli intézkedéseket feltételez. Netalántán gazdasági-jogi beavatkozást, vagy ilyesmit.

Ilyen veszély persze nem volt, hiszen -- amint a fenti levélidézetbõl is kitûnik -- ekkorra már testet öltött a csomagolóipar lobbiszervezete és kirajzolódtak a mögöttes erõviszonyok is. Az alapító multinacionális cégek szerint elvetélt gondolat az, hogy egy magunkfajta primitív kapitalizmus beavatkozzon a piacgazdaság szent folyamataiba. A kérdéskört "tanulmányozó" CSAOSZ bejáró emberei a KTM hulladékos fõosztályán hamar ráéreztek azokra a kecsegtetõ emberekre és módszerekre, melyekkel biztosítható volt a nekik tetszõ szabályozás. Ami jelen esetben éppen a "nulla szabályozást" jelentette -- a piaci pozíciók zavartalanságát.

A taktika egyértelmû volt: amíg lehet, addig megakadályozni mindenféle jogi beavatkozást. Az EU-csatlakozás után úgyis kötelezõ lesz az ottani jogi normák átvétele, az azonban nem mindegy, hogy mikor és milyen pozícióból indul a buli. Cél a kis töltõüzemek tönkretételével, a piac felosztásával, a visszaváltható csomagolások visszaszorításával minél kedvezõbb piaci pozíciókat szerezni. És lenyúlni minden forrást amit lehet. Amikor pedig már mindent elborít a szemetük, akkor megmentõként fellépve, saját szervezetet alakítva (ÖKOPANNON), az önkormányzatok hátán, a fogyasztók pénzén, majd õk maguk elkoordinálgatják ezt a szemétkérdést.

Na, térjünk vissza 1992. õszéhez, amikor is a helyzet logikus folyományaként a konzerves üvegek betétdíját törölték el egyik napról a másikra. A környezetvédõk balhéztak, a közfelháborodás hatására felgyorsult események pedig nem várt irányt vettek. A betétes üvegrendszer védelmében október 20-án négy párt harcos képviselõje** "Az engedélyezett hulladék" címmel közösen(!) interpellált a környezetvédelmi miniszterhez (akkor Keresztes K. Sándor). Ilyet se látott azóta senki!!! Mivel a miniszter válaszát a képviselõk nem fogadták el(!), az ügy a Környezetvédelmi Bizottság elé került. A minisztérium ezt a testületet is megpróbálta palira venni, de Tarjánné államtitkár asszonyt a bizottság visszatapsolta. ?gy történt a nagy eset, hogy a KTM történetében elõször (és utoljára) kénytelen volt nevéhez méltó komolysággal foglalkozni a témával. Példátlan módon -- fizetett hirdetésként - nyílt Felhívásban intette a csomagolóipart önmérsékletre, az IKM-mel közösen válságkezelõ Tárcaközi Munkabizottságot alakított és -- úgymond -- felgyorsította a jogszabályalkotási erõfeszítéseit***. Sõt, a probléma megoldásához "Környezetvédelmi koncepciót" és "Cselekvési programot" dolgozott ki. Ezek tervezetét a Környezetvédelmi Bizottság elfogadta és ezzel az ügy 1993. tavaszán lekerült a napirendrõl.

A történések felidézésével végül is errõl szerettem volna megemlékezni. Volt tíz évvel ezelõtt egy mozgalmas idõszak, amikor pár hónapig úgy tetszett, hogy mindenki teszi a dolgát. A civilek javaslatokat dolgoznak ki, a képviselõk képviselnek, a Bizottság beszámoltat, a minisztérium pedig a környezet védelmében intézkedik, szabályoz. Úgy tûnt, hogy nem hiába harcoltunk -- a környezet nagy örömére az ökológiai érvek legalább egyszer az életben nagyobb súlyt kapnak a gazdaság érdekeinél.

Persze, ez túl szép lett volna. Az erõviszonyok rövid zavar után rendezõdtek és visszaállt a régi rend. A miniszter távozott, a "Csomagolás és környezet" fedõnevû tárcaközi bizottság pedig tevékenységét 1994. januárjában "bizonytalan idõre felfüggesztette". A minisztérium önálló "Környezetvédelmi koncepciója" és "Cselekvési programja" elenyészett, helyette a CSAOSZ-szal folytatta "a csomagolási hulladékok kérdésének részletes tanulmányozását".****

Ennek - a tíz éve bejelentett -- gyorsított jogszabályalkotási erõfeszítésnek elvetélt gyümölcse lett a csomagolási kormányrendelet. A betétdíjas szabályozás kimaradt belõle -- az állítólag most készül. Aki a rendelet lényege vagy szemétdombjaink igazi gazdája után kutat, az nem árt, ha ismeri a fenti történetet és rövid leltárt csinál. Tíz év alatt volt hat miniszterünk, államtitkárunk számolatlanul. Kidobáltattak velünk évi nyolcszázezer tonna csomagolóanyagot -- erre a környezet majd benyújtja a számlát. Mert egyszer benyújtja.

Az 1992-es Környezetvédelmi Koncepció és Cselekvési Program a HuMuSz-nak még megvan (errõl tavaszi számunkban megemlékeztünk). Ha a minisztériumban nagy néha meglobogtatjuk, gúnyos mosoly a válasz.

* "A dobozos csomagolásra való tömeges áttérés elképzelhetetlen azért is, mert -- ezt már korábban elvégzett számítások igazolták -- Budapesten a szemétszállító jármûveket 50-60 %-kal kellene növelni azért, hogy a drága dobozokat el tudják szállítani a szeméttelepre". (1990. május 28. Dr, Vendég Ferenc, Tejipari Vállalatok Trösztje)

** Filló Pál (MSZP), Kiss Róbert (SZDSZ), Pap János (FIDESZ) és Török Gábor (MDF).

*** "Mivel a környezetvédelem érdekeivel ellentétes folyamat megindulását látjuk megjelenni, ezért felgyorsítjuk azt a munkát, amelyet már korábban elkezdtünk és ami a visszaváltási kötelezettség témakörében rendelet kiadását tûzi ki célul". (1992. szeptember 30. Hibbeyné Joó Márta, KTM)