Újraszedve magazin archívum

2010. január 26. 03:28

Interjú Csepregi Istvánnal, a jogalkotásért felelõs helyettes-államtitkárral, KöM

2010. január 26. 03:28

A zöld szervezetek is várakozással figyelték e közel 1,5 milliárd forintos, az Európai Unió által finanszírozott program döntési folyamatát. A kb. 2700, központilag nyilvántartott, nagyméretû, szilárd kommunális hulladéklerakó felmérését, rendszerbe szervezését és nyilvántartását kidolgozó tevékenység végrehajtásáért közel 20 konzorcium versengett. A fõként európai uniós cégek által szervezett nemzetközi, így magyar alvállalkozókat is felsorakoztató, csoportok 2001 tavaszára várták a Környezetvédelmi Minisztérium döntését. Erre azonban, a pályázók jelentõs szûkítését jelentõ elõválogatást követõen, csak ez év augusztusában került sor.

2010. január 26. 03:28
2010. január 26. 03:28

Az EU-val való hosszas alkudozás eredményeként most 2005-ig kaptunk haladékot a csomagolási hulladékok 50%-os hasznosítására, ami legalább 11 milliárd Ft-tal terheli meg a költségvetést (az országos gyûjtési rendszer kiépítése, mûködtetése ennek legalább háromszorosába kerül). Az országot ért erkölcsi és anyagi veszteség nagy részben elkerülhetõ lett volna, ha a szakmai fõhatóság kellõ szakértelemmel és bátorsággal felvállalta volna a csomagolóipari lobby elleni küzdelmet, a környezetvédelem érdekeinek képviseletét.

2010. január 26. 03:28

Júliusban egy csodálatos hetet töltöttünk a "magyar tenger" partján. Megragadtuk a lehetõséget és körülnéztünk hulladékos szemmel is. Kalandos hetünk alatt négy helyen fordultunk meg: Balatonudvariban, Tihanyban, Balatonakarattyán és Balatonkenesén.

2010. január 26. 03:28
2010. január 26. 03:28

1995-ben jelent meg Kanadában Mathis Wackernagel és William E. Rees mûve, Ökológiai lábnyomunk - Az emberi hatás mérséklése a Földön címmel. A szemléletformáló mû magyar kiadását a Föld Napja Alapítvány gondozta.

2010. január 26. 03:28
2010. január 26. 03:28

A zöld mozgalomból indult, mint mi. Belõle politikus lett, mi maradtunk "civil zöldek". Ha az utcán találkozunk, tegezõdünk, ha az Országgyûlés Környezetvédelmi Bizottságának ülésén, akkor magázódunk. Politikusokra is szükség van, és szükség lenne sok elkötelezett és felkészült környezetpolitikusra is. Egyelõre mintha Illés Zoltán lenne az egyetlen. Arról faggattuk, hogy miért nincs Magyarországon aktívabb környezetpolitika. A tõle megszokott módon kemény kritikával illeti a környezetvédelmi tárcát, de nemcsak a mostanit, hanem az eddigi összeset.

2010. január 26. 03:28

Az Országos Találkozó tiltakozik az ellen a folyamat ellen, amely az Európai Unióhoz történõ csatlakozás ürügyén a csomagolóeszköz hulladékok kezelésére vonatkozó szabályozás fellazítása érdekében folyik.

Oldalak