Hírek vállalkozásoknak

2016. március 29. 14:31

A világon elsőként a dániai Koppenhágában nyílt olyan bolt, ahol élelmiszeripari többletet, megmaradt készletet próbálnak eladni – természetesen mindent olcsóbban, 30-50 százalékkal csökkentett áron.

Per Bjerre a bolt mögött tevékenykedő Folkekirkens Nødhjælp civil szervezet képviseletében elmondta: „A WeFood Dániában az első ilyen bolt, de talán a világelsőség is a miénk. Nem csupán az alacsony jövedelműeket célozzuk meg, hanem azokat is, akiknek szívügye az élelmiszerhulladék mennyiségének a csökkentése.”

2016. március 29. 12:56

A legtöbben, ha belenézünk a szekrényünkbe, valószínűleg rengeteg ruhát látunk. Ha egy kicsit mélyebbre ásunk, talán olyan holmit is találunk, amin még az árcédula is rajta van, és soha nem volt még rajtunk. Nos, nem vagyunk ezzel egyedül, a túlfogyasztás globális probléma.

Köszönhető ez elsősorban annak, hogy a ruhaipari cégek többsége ma a fast fashion üzleti modellt követi, melynek célja, hogy a vevők minél hamarabb unjanak rá saját ruháikra, és akarjanak egy újat, az aktuális divatrendeknek megfelelő ruhát venni. Az üzletekben pedig igen gyakran változik a trend, a cégek évente akár 6-8 új kollekciót is piacra dobnak. A spanyol Zara üzletlánc például évente 850 millió darab ruhát gyárt.

2016. március 29. 12:28

A Heim Pálba már nem fér több tévé, ezért újabb kórházaknak adományoz.

A videó itt tekinthető meg:

 

forrás: index.hu

2016. március 29. 12:20
A megmaradt élelmiszert rászorulóknak adják.

A Starbucks nemrégiben jelentette be különleges – és nemes lelkű – kollaborációját: az éhezés ellen küzdő Feeding Americával karöltve küzdenek azért, hogy minél több rászoruló jóllakhasson.
Ennek értelmében a Starbucks a megmaradt élelmiszer 100 százalékát élelmiszerbankoknak adományozza Amerika-szerte, több mint 7000 helyszínre. A kávéházlánc azt reméli, hogy éhes emberek milliót tudják megetetni adományaival.

A Starbucks vezérigazgatója itt számol be a jótékony törekvésekről:

 

2016. március 29. 12:03

A szemétgyűjtés centralizációját lehetetlennek tartják az előírt április elejei időpontig. Emellett attól tartanak, hogy országszerte káosz alakul ki a hulladékgyűjtés területén a készülő új jogszabályok áprilisi életbelépése után.

Petíciót írtak a hulladékgazdálkodási szakmát képviselő szervezetek a belügyi, a földművelésügyi és a fejlesztési tárcának, valamint a nemzeti kukaholdingként emlegetett Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő (NHKV) Zrt.-nek. A szakma ugyanis megvalósíthatatlannak tartja a kormányzat szemétszállítás központosításával kapcsolatos terveit.

2016. március 22. 10:46

újraszedve logóA tartalomból csemegézve: A környezeti nevelés szégyene - a hulladékégetés társadalmi elfogadottságának növelése nemzeti cél!; zsámbéki jó gyakorlat a közös jövőkép megalkotásáért; a Hétszínvirág zöldoviban jártunk; Maradékbazár - hulladék- és költségcsökkentés a társadalmi felelősségvállalás jegyében; élelmiszer-hulladékból fülbevaló, táska, miegymás; miért van annyi fémdobozos sör, ki a "hibás" érte?; libr.me, az online magánkönyvtár; Sufni Csepel Közösségi Bolt; Ciyfox - hivatása: garázsvásár szervező; az újrahasználat jegyében: régi pólóból menő felsőt és régi ablakokból üvegházat!; a szódabikarbóna nagyszerűsége egyszerűségében rejlik - öko súrulószer recept és tippek környezettudatos háziaknak.

Az ÚjraSzedve negyedévente jelenik meg 24 oldalon, színes kivitelben, újrapapíron, környezetbarát festékkel nyomtatva.

Lapunkhoz többféleképpen is hozzájuthat:

2016. március 21. 10:53

Szerencsés és egyáltalán nem ritka helyzet, ha a gazdasági és környezeti érdekek egybeesnek. Lekapcsoljuk a villanyt, kevesebb papírt és energiatakarékosabb eszközöket használunk, és a vállalat zsebében is több marad. A költségek ésszerűsítése kézenfekvő motiváció.

2016. március 17. 13:00

"Egy hely, ahol a maradék új értelmet nyer!" szlogennel indítjuk útjára tulsokcucc.hu tárgyi adománykoordinátori programunk vállalatok részére kifejlesztett változatát, amelynek lényege, hogy összekösse a gyártókat, akik termelésében/működésében a maradékok keletkeznek, és a maradékokat felhasználni tudó pedagógusokat, kreatív szakkör vezetőket, upcycling művészeket.

A Maradékbazár összeköti a vállalatokat és az adományfogadókat. Célja, hogy a termelés és a mindennapi működés során keletkező anyagmaradékokat eljuttassa oktatási intézményekhez, kézműves csoportokhoz, amelyek kreatívan újrahasznosítják azokat. A gyártók ezzel pedig csökkenthetik a képződő hulladékukat. Angolszász országokban ilyen kezdeményezések évtizedek óta nagy sikerrel működnek “scrapstore” néven.

 

2016. március 10. 09:36

Az Európai Unióban 40 millió ember nem jut elegendő élelmiszerhez. Magyarországon a lakosság több mint 30 százaléka nem jut elegendő élelmiszerhez. Becslések szerint hazánkban a teljes élelmiszerláncban évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszert dobunk ki, ebből 400 ezer tonna a háztartásokból kerül ki. 

Az élelmiszerbank fő tevékenysége, hogy a kereskedőktől és a gyártóktól begyűjti a feleslegessé vált lejárat előtti élelmiszereket. Az élelmiszer több módon válhatnak feleslegessé, az egyik ilyen, ha közel van már a lejárati dátumhoz és tudják, hogy nincs idő eladni. Az eseteket egy részében olyan termékek kerülnek ide, amelyek akár hónapokig is elállhatnak. A raktárból az élelmiszereket 3-4 nap, vagy esetleg pár hónap után osztják ki, szem előtt tartva a szavatossági időt.

2016. március 09. 09:41

A szezonálisan működő étterembe már a sikeres foglaláshoz is szerencse kell, gyakorlatilag szezonnyitástól zárásig foglalt.

A Dánia első tetőtéri farmjához tartozó étterem egy olyan hely, ahol a be- és fel-, majd lejutásért is meg kell dolgozni. Koppenhága belvárosától nem messze található étteremhez egy csiga-tűzlépcsőn keresztül lehet feljutni. Persze az idősebbek és tériszonnyal küzdők számára van lehetőség lift használatára is.

A kép forrása: http://www.cleansimplelocal.com/blog/

Oldalak

Zöld üzleti hírek