Papír hátán papír
A lehetőségek tárháza végtelen. Ezt bizonyítván bárki megirigyelte volna az Újrapapír workshopunkon felsorakoztatott újrapapír fajtákat, mintákat, formákat.
Az Újrapapír Napja alkalmából március 11-én szakmai workshopot szerveztünk a kommunikációs szakma képviselőinek, célul tűzve ki az újrapapír használatának fellendítését és az ezzel kapcsolatban felmerült kételyek eloszlatását. Ehhez a papír szakma különböző területeiről érkező képviselőit hívtunk segítségül, hogy az érdeklődők átfogó képek kapjanak a témáról. A workshopon betekintést nyerhettek a papír életének körforgásába, azaz pl. hogyan és hányszor válhat egy papír újrapapírrá, megismerkedhettek a zöld nyomtatás lehetőségeivel, különös figyelmet fordítva a papír típusokra és azok felhasználhatóságára, valamint követendő és kevésbé szerencsésen kivitelezett példákon keresztül világítottunk rá a visszásságokra és azok kikerülési módjaira.
A szakmai mondandó után kézműveskedéssel záródott a délután, bemutatva néhány lehetőséget, miképp varázsolható rövid idő alatt is hasznos és/vagy díszes alkotás a szemétnek hitt papírhulladékból.
Kezdeményezésünkre immár egyre többen ünneplik az Újrapapír Napját minden év március elsején, amiből egyértelműen látszik, az emberekben igenis megvan az igény a környezet védelmére, és ennek érdekében hajlandóak tényleges lépéseket is tenni. Bízunk benne, hogy az ezen ünnep során megtanult jó gyakorlatok az év fennmaradó részében is gyakorolhatók és továbbfejleszthetők lesznek.
Zöld üzleti hírek
-
A Ligeti Bolt 2 a főváros harmadik csomagolásmentes üzlete2019. február 06. 16:39
-
EU-szabályozás kidolgozását kezdték el2019. február 06. 14:42
-
Februárban indult a Kiutak portál2019. február 06. 14:13
-
Egyre többen járnak textilszatyrokkal bevásárolni Túrkevén.2019. február 06. 13:40
-
A pályaműveket március 5-ig várják2019. február 06. 12:51
-
Egyetlen darab csikk ötszáz-ezer liter vizet szennyezhet be2019. február 05. 16:55
-
Feltételezhető, hogy mindannyiunk testében vannak műanyagrészecskék2019. február 05. 16:41
-
Egyszerre érkezett meg az összes, a lakók háborognak Geszten2019. február 05. 16:35
-
Meghívó „Válogatós vagyok!” elnevezésű hulladékgazdálkodással kapcsolatos workshopra2019. február 04. 19:08
-
A társasjáték a hulladékmegelőzés fontosságára hívja fel a figyelmet2019. február 04. 17:50
- ‹ előző
- 44 / 210
- következő ›