Kutakodásunk kezdetén abból az egyre közismertebb tényből indultunk ki, hogy a karácsony alapvetően a téli napforduló hagyományaira épülő vallási és világi megemlékezés. Tartalma és szimbólumai nagyon kevertek és népenként, sőt tájegységenként jelentős eltérést mutatnak.

A karácsony és a megelőző adventi időszak ünnepi eszközei nagyrészt a fény közeledtével ill. az év megújulásával függnek össze, és szerepet kapnak az örök életre utaló motívumok is. Ez utóbbit már az ókori rómaiak is az újévkor egymásnak ajándékozott zöldellő ágakkal juttatták kifejezésre.

Hasonlóan a kerek év, a végtelenség és az örök élet szimbóluma: a kör, mely a kelta, a germán, de az Európán kívüli kultúrkörökben is jóval a kereszténység előtt bukkant fel festett, faragott, épített vagy akár vesszőkből, indákból, tollakból készített mandalák formájában, s a XVIII. században mint adventi koszorú tért vissza először 24, később 4 gyertyával.

A fény (a tavasz) közeledtét elsősorban az északi népek fogadják ma is kitörő örömmel, a várakozás hónapjait náluk jellemzi leginkább a nagy mennyiségű gyertya, mécses vagy újabban apró égőkből álló füzér alkalmazása. Ennek eredete valószínűleg a téli napforduló környékén Wotan isten tiszteletére gyújtott tüzekig nyúlik vissza, bár ma már szinte az egész világon elterjedt.

A fenyőfa állítása újkeletű szokás. Németországból indult útjára a XVIII. században, hozzánk osztrák közvetítéssel jutott el az arisztokrácia kezdeményezésére, a reformkor kezdetén. Széleskörűvé azonban csak a Monarchia idején vált, sőt a legszegényebb rétegek körében a karácsonyfa csak a XX. században lett általános. Mindazonáltal a magyar néprajzi adatok közt is sok olyan lelhető fel, mely arról tanúskodik, hogy eleink a megújulást, az örök életet annyi más néphez hasonlóan fához, jelképesen faághoz kötötték. A Borbála napján, december 4-én vízbe rakott, karácsonyig hajtatott ág ennek továbbélése. A felhasznált ág a legtöbb nép körében örökzöld, nálunk pl. a boróka.

Az angolszász és a skandináv országok továbbvitték a pogány hagyományokat, ma is használt karácsonyi eszközük a tiszafa, a magyal és a fagyöngy, mely utóbbiról kevesen tudják, hogy a viking mitológia szerint Frigg istennő nagylelkűségének és a megbocsátásnak állít emléket. Hasonlóan mitologikus eredetű a svéd Julbock, a szalmából font kecske, mely Thórnak, a mennydörgés istenének kísérője, és az északi gyerekeknek nélküle talán nem is karácsony a karácsony.

Luca napja is végigkíséri ezt az időszakot, számtalan hiedelem fűződik hozzá itthon és Európa-szerte. Nálunk a legismertebb ezek közül Luca széke, melyet dec. 13-tól karácsonyig készítettek, s az éjféli misén erre állva megláthatták a boszorkányokat (akik ugyan már Könyves Kálmán szerint sem léteztek ;-)).

Szintén téli hagyományunk a regölés és a betlehemezés, melyeket mostanában igyekeznek visszacsempészni a köztudatba. Eredetük eltérő, előbbi alapja egy pogány termékenységvarázslás, utóbbi viszont a kereszténységhez kötődik.

Ezek a szokások, emlékek határozzák meg a karácsony eszközeit, hangulatát és ezekkel jár ma már jókora hulladékhalom.

Ennek csökkentésére ajánljuk az alábbi módszereket: