Figyelmeztető üzenet

Ez a cikk kb. 14 éve íródott.
A benne szereplő információk a megjelenés idején pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

A Morgoncok harca a szeméthegyek ellen

Év: 
2003
Szám: 
Ősz
Szerző: 
Ferjentsik Viola (Rügyecskék Alapítvány)

Az Európai Önkéntes Szolgálat keretében a Rügyecskék Alapítványhoz érkezett külföldi önkéntesekkel nekiláttunk a Kistarcsa külterületén található illegális szemétlerakók feltérképezéséhez. Sok szeméthalmot feljegyeztünk a Szilas patak mentén és megérett bennünk az elhatározás, hogy a legnagyobbat, egy kb. 20 méter széles és legalább 100 méter hosszú összefüggő hatalmas szemétkupacot, közvetlenül a bezárt Klinka bánya szomszédságában egy meghirdetett akció keretében felszámoljunk.

Az első takarítás időpontját szeptember 28-ra tűztük ki, mivel azon a héten volt a Takarítási Világnap (szept. 23.) Összegyűltünk vagy harmincan az Örs Vezér téren és elszántan indultunk a tett helyszíne felé. Útközben találkoztunk az önkormányzat (községgondnokság) embereivel, illetve három teherautójával, valamint csatlakoztak hozzánk a sajtó képviselői is (Duna TV, MTV 1, Budapesti Körzeti Stúdió). A nap folyamán megfordult ott vagy negyven ember, a 3 teherautó háromszor fordult, tehát összesen 9 platónyi teret töltöttünk meg az illegálisan lerakott szeméttel (pl. ronggyal, sittel, linóleummal), összesen hat óra alatt. Kb. húsz zsák hulladékot gyűjtöttünk össze szelektíven (műanyag, üveg, fém), ami újrahasznosításra kerül, a két zsák veszélyes hulladék pedig ártalmatlanításra. Több száz követ hordtunk a terület bejáratához, barrikádot emelve velük, a szemetüket idehordó autók, teherautók bejutását megelőzendő. Ennyit a számokról.

Ami ennél sokkal fontosabb, hogy budapesti fiatalok is megmozdultak a jórészt fővárosi cégek (varrodák, építők, Ford) szemetét felszedni, amelyben a kisipari hulladéktól a nagy mennyiségű ételmaradékon át az egerekig minden volt. A felszedésre kiszemelt nagy kiterjedésű szemétkupac különlegessége, hogy részben magánterületen van, részben az önkormányzatén, részben pedig az engedély nélküli bányászatáról és az általa vájt földsebek veszélyes hulladékkal való feltöltéséről (Nagytarcsa, Cinkota) elhíresült Klinka kezében van, s ez a fura helyzet épp elég ok arra, hogy az egyre hízó szemétkupac ügyében senki ne tegyen semmit.

Kiment kb. 800 szórólap, 150 plakát, email- és sajtólistákon a meghívó, amire megjelent vagy 40 fiatal és rendületlenül takarított. Dobáltuk a sok szemetet a teherautóra, s ami nekünk másfél óra, az egy markológépnek csak 10 perc lenne, de nem volt gép, ami munkánkat segítette volna.

Így kissé frusztráltan ettük finom vacsoránkat a közeli kialakítás alatt lévő autonóm ház udvarán, s megbeszéltük, hogy az elmaradt sikerélmény reményében két, vagy három hét múlva folytatjuk az akciót.

*

Az első takarítás után írásban kértem a Kistarcsai Önkormányzattól, illetve annak Pénzügyi Bizottságától a következő akcióra a markológépet, látva, hogy a maradék szemét (nagy mennyiségű sitt és csempe törmelék) eltakarításában egy ilyen munkagép tudna hatékony segítséget nyújtani. A kérelmet a bizottság jóváhagyta, így nem tettem további lépéseket markológép szerzésének ügyében, pedig az egyik lelkes Kukabúvár Egyesületi tag munkahelyétől viszonylag olcsón bérelhettük volna a következő akcióra a munkagépeket.

A következő takarítás október 12-re lett meghirdetve, s reméltük, hogy befejezzük a terület kipucolását. Csütörtök délután tudtam meg, hogy markológépet mégsem kapunk, a helyszínen pedig azt, hogy teherautót is csak kettőt, a korábbi három helyett. A pénteki nap folyamán nem sikerült más markolót szerezni, így ismét kézi erővel láttunk neki a sitthalmoknak. Újabb 6 teherautónyi szemetet és szeméttel mérgezett földet szedtünk össze, valamivel látványosabb változást előidézve a táj hangulatában, mint az első alkalommal. Végezni azonban nem sikerült Ha lett volna egy markoló, elég lett volna nekünk, városi aktivistáknak a gépek által fel nem szedhető, gyökérzettel vastagon benőtt, mérgező szemeteket kitépni a földsebek aljáról, hogy helyettük egészséges növényzet nőhessen, így gyógyítva a természetet.

Viszont elmondhatjuk, hogy a második akción már 6 helyi polgár vett részt, ami előrelépést jelent az első akció két kistarcsai résztvevőjéhez képest. Mindazonáltal köszönjük a Kistarcsai Önkormányzat segítségét, s reméljük, hogy a jövőben javul együttműködésünk, és konkrét előrelépések történnek a község környezeti állapotának alakulásában.