Újraszedve
2010. január 26. 03:40
A Környezeti Tanácsadó Irodák Hálózata (KÖTHÁLÓ) – melynek a HuMuSz 2003 óta tagja – nem elégszik meg azzal, hogy ingyenes lakossági tanácsadást végez. Időről időre ráirányítjuk a figyelmet egy-egy környezeti, ökológiai, fogyasztóvédelmi témára. Arról évek óta tudunk, hogy a növényvédelmi állomások a zöldségek és gyümölcsök növényvédőszer-maradékait rendszeresen vizsgálják. Idei országos felmérésünk célja annak kiderítése volt, hogy milyen módon kerülnek nyilvánosságra ezek a mérési eredmények. |
2010. január 26. 03:40
A júniusi hétvégeken a Hajógyári Sziget idén is gyerekektől volt hangos. Számtalan program segítette, hogy a gyerekek (kortól függetlenül) jól érezzék magukat a szabadban. A rendezvényen nagyon sokan képviseltették magukat: különböző művelődési házak, civil szervezetek, de legfőképp a különböző kereskedelmi cégek megbízott programszervezői várták a kicsiket és nagyokat. |
2010. január 26. 03:40
Ezzel a címmel rendeztük meg már hagyományosnak mondható, ám korántsem szokványos kiállításunkat a Föld Napjától a Madarak és Fák Napjáig a gödöllői Petőfi Sándor Művelődési Központ aulájában. |
2010. január 26. 03:40
"Az nem fordulhat elõ, hogy másra költjük az adófizetõk pénzét!"- mondta Fodor Gábor környezetvédelmi miniszter a Tiszta Magyarországért Bizottság ülésén június 22-én a HuMuSz Házban. A HuMuSz továbbra is mindent megtesz azért, hogy a felajánlott 1 %-okból az illegális hulladéklerakók felszámolása átláthatóan és hatékonyan történjen. |
2010. január 26. 03:40
Amikor a lakás úszik és az alsó lakó üvölt, hogy beázás terjed a plafonján, nem vödröt, lapátot, rongyot kell elõször ragadni, hogy a vizet fölszedjük, hanem a fürdõszobába kell rohanni a csapot elzárni. A környezet- és természetvédelemnek esélye sincs, amíg a túlnépesedést nem sikerül visszafordítani. Simonyi Gyula (Bocs Alapítvány) jegyzete. A Nemzeti Fenntartható Fejlõdési Stratégiához írta hozzászólásként. |
2010. január 26. 03:40
Magyarországon a szelektív hulladékgyûjtés terén az elmúlt években komoly elõrehaladás történt. A lakosság gondosan válogat, a konténerek szépen telnek. A kukabuvar.hu rendszeres olvasói tudják, hogy a nagy kérdés az, hogy van-e hazai háttéripar a szelektíven összegyûjtött hulladék újrafeldolgozására. Elég, ha a mûanyag PET-palackok példáját említjük, ezeket nem csekély környezeti terheléssel Kínába szállítják újrafeldolgozásra. Ezért lepõdtem meg, mikor elõször hallottam, hogy az Orosházi Üveggyár - mai nevén Egyesült Magyar Csomagolóüveg Kft. a jelenleginél sokkal több üveghulladékot is fel tudna dolgozni. Krasznár Györgyit, a cég minõségfejlesztõ mérnökét Gadó György Pál kérdezte. |
2010. január 26. 03:40
Az Európai Unió 1973 óta elemzi polgárainak véleményét. Mára oda jutottunk, hogy az Eurobarometer-nek nevezett nagy uniós közvéleménykutató a 27 tagállamban havonta végez felméréseket. A polgárok környezethez való viszonyát 2002-ben 15 tagállamban, 2004 õszén 25 tagállamban vizsgálták. Könczey Réka megkereste a 2004-es kutatás eredményeit, és a hulladékos kérdésekre koncentrálva komoly terjedelmû elemzést írt. Ajánljuk a részletekre nyitott olvasók figyelmébe! A többiek kedvéért röviden összefoglaltuk a legfontosabb megállapításokat. |
2010. január 26. 03:40
A csomagolóanyag-hulladékok kezelésére létrehozott legnagyobb koordináló szervezet, az Öko-Pannon Kht. részben a lakosságtól gyûjt, részben pedig „egyéb koncentrált keletkezési helyeken". A gyõri Reflex Környezetvédõ Egyesület tavaly nyáron azt szerette volna megtudni a közhasznú társaságtól, hogy pontosan hol és mekkora mennyiséget gyûjtött 2005-ben. Az Öko-pannon az adatokat megtagadta, ezért a Reflex a bírósághoz fordult. A bíróság elsõ fokon a környezetvédõknak adott igazat. Az alábbiakban Schiffer András, a TASZ ügyvivõje kommentálja a pert. |
2010. január 26. 03:40
A Pécsi Zöld Kör 2006. decemberében levelet írt Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi miniszternek, kérve azokat a szakértõi anyagokat, amelyek alapján a magyar Kormány 2006. áprilisában úgy döntött, hogy peren kívül az eredeti összeg többszörösét fizeti ki a garéi veszélyes hulladék felszámolásával eredetileg megbízott AGM Beton Rt-nek. Elõzmények. Pánovics Attila írása.
|
2010. január 26. 03:40
Esélyes, hogy lesz! Persze, hogy mikor és milyen formában, arra még nem mernék fogadni, mindenesetre sok lényeges elvben egyetértünk a szaktárca képviselõivel és más hulladékos szereplõvel. Elõzõ cikkünkben (Milyen legyen az új szemétdíj szabályozás?) leírtuk a HuMuSz koncepcióját a szemétdíj-reformmal kapcsolatban, most a fontosabb reagálásokat foglaljuk össze. |