Az Európai Unió direktíváiban és a magyar Hulladékgazdálkodási törvény szövegében is legfontosabb a "Megelõzés elve" és a "Szennyezõ fizet" elve. Minden politikus errõl beszél, de nem látjuk azokat a jogi vagy gazdasági eszközöket, amelyek alkalmasak a fenti alapelvek érvényesítésére. Az elmúlt 10 évben sorra eltüntették a többutas csomagolásokat, a helyükbe lépõ egyszerhasználatos csomagolások drasztikusan megnövelték az ország hulladéktermelését.

A rendszerváltás óta a környezetvédelemért felelõs tárca végig erõs lobbibefolyás alatt állt. A hulladékgazdálkodást szabályozó rendeletek az ipari érdekcsoportok szája íze szerint készültek. A lakosságnak kevesebb lehetõsége lett a környezettudatos vásárlási formák gyakorlására. Nagyban a KöM tevékenységére vezethetõ vissza, hogy Magyarország kénytelen volt türelmi idõt kérni az EU csomagolási direktíváinak teljesítéséhez (de vajon ki viseli az ezzel kapcsolatos erkölcsi-anyagi hátrányokat?).

A termékdíj törvénnyel az a legnagyobb baj, hogy a kötelezõ újrahasznosítási arányt teljesítõ cégek nemcsak a ténylegesen visszagyûjtött és újrahasznosított csomagolások mennyisége, hanem teljes kibocsátásuk után teljes mentességet szerezhetnek.

A legutóbbi törvénymódosítási javaslat a korábban elért állapothoz képest is visszalépést mutat, mert a teljes mentességet csak az eldobó csomagolások hasznosítása esetén biztosítaná, újrahasználat (pl. visszaváltós üveg) esetén a mentességet 75%-ban, tehát kedvezõtlenebb mértékben állapítja meg.

Sajnos, továbbra is lehetõséget ad a törvény arra, hogy azonos anyagfajta esetén az újrahasználattal elért magas hasznosítási arányt az eldobó csomagolások kibocsátásával összevonják.

Az ipar elérte, hogy a társított csomagolás fogalmát leszûkítsék: a jelenlegi 90% helyett már 80%-os egynemû anyagtartalom mellett homogén anyagnak tekintendõ. Ebben az esetben pl. a Tetra Brik-csomagolás de jure homogén lesz, pedig de facto háromféle anyagból áll, és gyakorlatilag újrahasznosíthatatlan.

Kecskére a káposztát?

A csomagolási termékdíj rendszer - hibái ellenére is - egy mûködõ rendszer, amely alkalmas eszköz lehetne a hulladékcsökkentési erõfeszítések megvalósítására. Nem véletlen, hogy a csomagolóipar törekvése éppen a termékdíjak megszüntetésére irányul.

Lobbiszervezetük, a CSAOSZ egy olyan, termékdíjat felváltó licencdíjas rendszert akar meghonosítani, amelyet a saját maguk által alapított Öko Pannon Kht. mûködtetne. Elképzelésük szerint a licencdíjakat közvetlenül a tagok fizetnék, de a nem tagok által az államnak fizetett termékdíjakat, illetve az import csomagolások után a VPOP által kirótt, APEH által beszedett díjakra is a Kht. tartana igényt. Az Öko Pannon Kht. feladata tehát a mûködtetési pénzek begyûjtése és a hulladékgyûjtési és -kezelési tevékenység koordinálása lenne.

Ez a megoldás - mivel a csomagolóipar a hulladék növelésében közvetlenül is érdekletté válik - kimeríti a "kecskére a káposztát" esetét. Véleményünk szerint ez a megelõzési törekvések és a még piacon lévõ újrahasználati rendszerek felszámolását jelentené. Jelentõs ösztönzést adna a mûanyag csomagolások további terjedésére és ezek "energetikai hasznosítására" (magyarul égetésére).

A HuMuSz álláspontja

Nem támogatjuk, hogy egy bizonyos érdekcsoport által alapított szervezetnek átutalják az állam által másoktól beszedett termékdíjakat, bírságokat. Ennek elosztására egy állami tulajdonú kezelõ szervezetet kellene létrehozni. Ennek feladata és felelõssége az lenne, hogy az országban folyó gyûjtési folyamatok ne szakadjanak el a háttéripar kapacitásától, illetõleg csak olyan beruházás kaphasson támogatást, amely ésszerû fajlagos költségszinten képes biztosítani a keletkezõ hulladék hasznosítását.